A Zalaszám ZAC  versenyzője 800 méteren remekelt

2023.09.05. 16:30

Muszil Ágnes egyéni csúccsal második a Szuper Liga-döntőn

Viszonylag hosszabb szünet után folytatódott a hazai atlétikai versenyszezon. A budapesti világbajnokság miatt nem rendeztek komolyabb versenyeket augusztusban, ám szeptember első hétvégéjén Kecskeméten gyűltek össze a honi legjobbak,. a Szuper Liga döntőjében.

Kerkai Attila

Muszil Ágnest elégedetté teheti a másoidk helyezés, de legfőképp és az egyéni rekordja

Forrás: ZAC

A 10. Atlétikai Magyar Szuper Liga Döntő egyik különlegessége volt, hogy az egy héttel korábban zárult budapesti atlétikai világbajnokságon indult magyar válogatott tagjai közül is szinte mindenki indult. Dobókörbe lépett például a kalapácsvetésben vb-bronzot szerzett Halász Bence, de említhetjük az elődöntős női sprintereket, így Takács Boglárkát (100 m), vagy éppen Kozák Lucát (100 m gát).

Az indulók között pedig ott voltak a zalai atléták is. A Zalaszám-ZAC középtávfutója, Muszil Ágnes a 800 méteres síkfutásban állt rajthoz és nem is akármilyen versenyzéssel örvendeztette meg egyrészt önmagát, a klubját és edzőjét, Góczán Istvánt. Az egerszegi síkfutó ugyanis nem csak, hogy a vb-résztvevő Kéri Bianka mögött második lett, de 2:08,82 perces időeredménye egyben élete legjobbja is! Ami továbbra is azt bizonyítja, hogy Muszil Ágnes fejlődése töretlen.

A Keszthelyi VDSE atlétái is ott voltak Kecskeméten. Horváth Loretta a 400 m-es gátfutásban 1:07,72 perces idővel az 5. helyen végzett, Kusztor Virág pedig hármasugrásban 11.88 méterrel a 6. helyen zárt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában