Zalaiak is teljesítették az ország legnagyobb biciklis kalandját

A megyeszékhelyi GreenZone-ZKSE-hez kötődő sportemberekről van szó, akik közül Vámosi László az előző két hasonló rendezvényen is ott volt. Vele beszélgettünk.

– A Hungarian Divide úgynevezett bikepacking kalandtúra, ami annyit tesz, hogy az ember biciklire száll és annyi holmit visz magával az útra, ami a kerékpárra szerelt táskákban elfér – kezdte a történetet. – Ez egyébként sokkal kevesebb, mint amit bárki első hallásra elképzelne: nekem például nem voltak nagy oldaltáskáim, a kormányon és a nyereg alatt volt egy-egy pakk, illetve még egy kisebb tasak a vázon, döntően az elektronikai cuccoknak. Az ember ezen a túrán nagyon hamar megtanulja, hogy tényleg csak a legszükségesebbeket cipelje magával, hiszen a felszerelést végig kell vonszolnod magaddal az úton.

Ez az út pedig nem egyszerűen csak a hossza és az emelkedői miatt nagy kihívás. A Hungarian Divide, az ország leghosszabb bringás kalandja ugyanis lehetőség szerint (és ez legalább 90 százalékot jelent) kerüli az aszfaltot, vad utakon, erdőkben, szőlőhegyeken, mezőkön halad. Megtanítva a résztvevőknek, hogy azért a természet az úr. Ráadásul a nyomvonal alföldi síkokat véletlenül sem érint, a Dunántúli- és az Északi-középhegységen halad végig – persze azt a 24 kilométer szintemelkedést össze kell hozni valahol...

– Az indulásnál GPS tracket kapunk, ezt követve nem lehet eltévedni – folytatta Vámosi László. – Mindenki maga dönti el, hogy milyen ütemben, illetve tempóval halad. Értem ez alatt, hogy idén például sokat bicikliztünk hajnalban és este későig, ugyanis kifogtuk a nyár eddigi legforróbb tíz napját és a hőséget egyszerűen nem lehetett kibírni nyeregben. Az volt a lényeg, hogy az általunk kitűzött napi penzumokat teljesítsük és belül maradjunk a szintidőn. Ami szerencsére sikerült is.

A Hungarian Divide évről évre megújul: idén is lehetőség volt teljes és féltávot teljesíteni (a résztvevők itt Budapestig tekertek), csapatban leküzdeni a távot (ez stafétát jelentett), valamint újdonságként indulhatott e-bike-kal is, aki akart. Utóbbi fontos lehetőséget nyitott meg a kihívást korábban már teljesítő zalai Nemes Tibor előtt is.

– Tibi bácsi 68 éves, hétköznapi kerékpárral nyilván sokkal nehezebb lett volna elérnie a célt, az elektromos rásegítéssel azonban kiválóan tudtunk haladni együtt – mondta Vámosi László. – Mi végig előre lefoglalt szállásokon pihentünk, erre szükség volt azért is, hogy az ő biciklijének az akkumulátorait tölteni tudjuk. A mezőny természetesen gyorsan szétrázódott, a 75 induló (akik közül a teljes távot huszonhárman választották) szinte "elveszett" a hosszú úton, de mi ketten végig együtt haladtunk és remekül összecsiszolódtunk, segítettük egymást.

Ilyen hosszú túra természetesen nem múlhat el rendkívüli események nélkül, még úgy sem, hogy a zalai párosnak defektet – hihetetlen módon – egyszer sem kellett szerelnie. Örökre emlékezetes marad azonban az az egri hajnal, amikor félórás zápor után indultak útnak, majd a szőlőhegyen olyan sártengerbe kerültek, amelyben egy egy alig 10 km-es szakaszt 3,5 órába került leküzdeni. És akkor azt az időt még nem is számoltuk, amit a felszerelés tisztogatása igénybe vett...

– Máskor is előfordult, hogy tolnunk kellett a kerékpárt, akadtak nagyon durva emelkedők – emlékezett Vámosi László. – De számomra a mélypontot a második nap jelentette. Hiába van rutinom, az elején elragadott a hév: kiváló volt a hangulat, jó a társaság, vitt a lendület és az első napon 190 kilométert magunk mögött hagytunk. Ezek után a másnapi hőség extra módon megterhelt, kimerített, és nagyon komolyan fontolóra vettem, hogy feladom az egészet, nagyon nehezen tudtam rávenni magam a folytatásra. Napokig tartott, míg ezen a megrogyáson túljutottam, cserébe viszont az út második fele, Pesttől már sokkal könnyebb volt.

Zalából még ketten vettek részt az idei viadalon: a hegyikerékpáros versenyző Chovanyecz Emese féltávig ment és a legjobbak közt érkezett célba, Farkas Péter viszont nem jutott el Sátoraljaújhelyre, menet közben kiszállt.

– Világszerte óriási divat a bikepacking kalandozás, se szeri, se száma a túráknak – avatott be Vámosi László. – Tudok például balkáni változatról, azt egyszer szívesen kipróbálnám, illetve pár éve nyaraltam Montenegróban, gyönyörű az az ország, szintén érdemes lenne rászánni egy túrát. Ez még a jövő zenéje, arra viszont nagy az esély, hogy a Hungarian Divide rajtjánál jövőre is ott leszek.