2020.11.24. 20:17
Somogyi Péter dupla bronzot szerzett a Hungarian Openen
A Magyar Sportlövők Szövetsége az idei nehézségek ellenére is meg tudta rendezni a Hungarian Open elnevezésű nemzetközi viadalt, de persze a korábbi évektől eltérő keretek között. A vírushelyzet miatt több ország képviselői távol maradtak a viadaltól, ám így is erős nemzetközi mezőny gyűlt össze, és a végén zalai sikernek is lehetett örülni.
Somogyi Péter két eredményhirdetésen is megjárta a dobogó alsó fokát
Fotó: ZTE SK
A Magyar Sportlövők Szövetsége elnökségi döntésének értelmében a külföldi versenyzők mellett a nemzeti válogatott és a Héraklész keret tagjai vehettek részt a Nemzeti Lőtéren rendezett erőpróbán. A legjobb hazai sportlövőkön kívül olyan neves vendégeket is köszönthettek a Fehér úton, mint az Egyesült Államok képviseletében Virginia Trasher olimpiai bajnokot, vagy honfitársát, a szintén olimpikon Lucas Kozenietskyt.
Magyarországról tehát csak a nemzeti válogatott tagjai voltak hivatalosak a viadalra és persze az utánpótláskeret. Zalaegerszeg jó hírét három sportlövész öregbítette, Kálmán Bálint, Szabó Marcell és Somogyi Péter, mindhárman a ZTE Sportlövész Klub versenyzői. És nemcsak képviselték az egerszegi színeket, de eredményesek is voltak.
A légpuskások szombati döntőjébe Somogyi Péter a 6. helyen jutott be. A nívós fináléban az aranyérmet az amerikai Kozenietsky szerezte meg, Péni István végzett a második helyen, Somogyi Péter pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Vasárnap újabb sikereket könyvelhettek el a zalaiak. Az alapversenyt követően ketten is bejutottak a döntőbe, Somogyi Péter (627,1) ismét hatodik helyen, míg Kálmán Bálint 621,7-es eredménnyel a nyolcadik pozícióban. A legjobb eredmény (634,5) Péni Istváné volt, mögötte az új amerikai csúcsot (633,6) elérő Kozenietsky jutott másodikként a fináléba. A rendkívül szoros nyolcas döntőben Kálmán Bálint a 7. helyen végzett, míg Somogyi Péter ismét bronzérmet szerzett. A győztes Péni István lett, a második pedig Hammerl Soma. Az egerszegiektől Szabó Marcell a tizedik helyen végzett.
A BEFAG Keszthelyi Erdész LK színeiben az olimpiai kvótás magyar bajnok Major Veronika is ott volt a viadalon. A légpisztolyos szám alapversenyében a keszthelyiek kiválósága a szerb Zorana Arunovic mögött 572 körrel a második helyen jutott a fináléba, de ekkor már úgy lőtt, hogy nem érezte jól magát. Aztán megfázásos tünetei miatt elővigyázatosságból úgy döntöttek, hogy a döntőben már nem lép lőállásba – tudtuk meg Keczeli Zoltán edzőtől, aki azt is elmondta, hogy tanítványa azóta már jobban van.