Vlaszák Géza – hetvenöt

Édesapja is futballkapuban állt, az 1930-as évek közepén a ZTE játékosa volt. Vlaszák Géza 1945. április 17-én Nován született, 10 éves korától pedig Nagykanizsán élt. Labdát szedett azon a meccsen, amin 10 ezer néző előtt Puskásék 13-1-re verték a Kanizsát.

A Bányász 1959-ben igazolta le, az ifiknél Mihalecz Boldizsár volt az edzője. Az NB III-as csapatban 1962-ben, 17 évesen, egy keszthelyi fellépés alkalmával mutatkozott be, és ifjúsági korúként olyan remekül teljesített, hogy ott is ragadt a kapuban.

Ma már elképzelhetetlen, de az NB III-as kapus lett a magyar ifjúsági válogatott hálóőre. A Népstadionban 18 évesen, 70 ezer néző előtt játszhatott, olyan társakkal, mint Juhász István, Kocsis Lajos és a korosztály legjobbja, Varga Zoltán. A következő évben utánpótlás-válogatott lett és vitte az NB I-es Pécs – de minek!? Hiszen érkezett Rapp Imre Tatabányáról, aki védett is öt éven át minden bajnokin, Géza pedig maradt a kispadon, míg csak vissza nem tért a nagykanizsai Vasútba. Jakabfi József NB III-as csapatában messze kiemelkedett a mezőnyből. Mellette játszott Józsi György és a későbbi FIFA-­játékvezető, Kovács László is. Majd 1972-től anyaegyesületébe került, és jöttek az NB II-es, NB I/B-s évek.

Rögtön az első évben bajnokok lettek a kispadon Németh Lajossal, a háttérben elnökként az 1950-ben NB I-es kapus Kovács Győzővel. Géza 1974 tavaszán Kanizsán védett a magyar válogatott (Géczi, Mészáros, Fazekas, Kű Lajos, Juhász) ellen (0-3).

A 70-es években számtalan nagy rangadót vívott a másod­osztályban, ahol az Olajbányász többnyire az élcsoportban szerepelt. Kiváló társai voltak: Füle dr., László, Simon, Bokán, Lovkó, Englóner, Söjtör, Belák. A kispadról és a vezetésből olyanok segítették, mint Lantos Mihály, Kon­tha Károly, Baranyai István, dr. Ruttner Pál, Pataki Gyula, Kunos Ferenc, Kerekes Imre, Madár Gábor és Csima József. Az Olajbányászban fejezte be pályafutását 35 évesen, 1980-ban. Bronzéremmel vonult vissza, utódja a remek Me­gyimorecz István és a kanizsai klubokat évtizedeken át szolgáló Szalai Zoltán lett.

Géza kapusképzéssel kezdett foglalkozni, nem kis sikerrel: Fullér, Csányi, Csáki, Czigót és saját fia is a munkáját dicséri. 1990-ben ő lett a Nagykanizsa edzője, távozása után nem sokkal pedig már ifj. Vlaszák Géza nevével kezdődött a csapat összeállítása. Az édesapa vezette az 1994-ben újra NB I-es Bányász utánpótlás szakágát, az első csapat mellett több szezonon át tevékenykedett kapusedzőként.

A kétezres évekhez érve a Nagykanizsai Labdarúgó Klubhoz csatlakozott, majd az UFC elnöke lett. Dolgozott az NTE-nél is, és a nehéz években sokat tett azért, hogy a városban életben maradjon a labdarúgás. Géza fia több mint 400-szor védett az első osztályban, ötször a magyar válogatottban, majd édesapjához hasonlóan kapusedző lett.

A Magyar Labdarúgásért Emlékérem bronz fokozatával és a Zala Megye Sportjáért elismeréssel kitüntetett id. Vlaszák Géza elmondhatja: neve beíródott a legnagyobb kanizsai sportemberek közé.