2019.05.09. 20:00
Ruzsics Milán szabadfogásban is magyar bajnok lett
Folytatódott az utánpótláskorú birkózók idei országos bajnokságainak sorozata, s legutóbb Szentesen küzdöttek meg a Diák II. korcsoportúak (2008–2009-ben születettek) a szabadfogású magyar bajnoki érmekért. Jutott ezekből Zalába is, ráadásul aranyérem formájában.
A szentesi dobogó tetején Ruzsics Milán, aki a szabadfogásúak között is aranyérmet szerzett azt követően, hogy a kötöttfogásban is nyert. A kép bal szélén Gerencsér Zoltán edző
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Kerkai Attila
Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a szentesi viadalra a területi döntőn át vezetett az út. Az innen továbbjutók léphettek már csak szőnyegre Szentesen, ahol a Zalaegerszegi Birkózó SE, a Kanizsa Birkózó SE és a Kerámia Tófej SE fiataljai közül is többen érdekeltek voltak.
Közel kétszáz ifjú birkózópalánta vett részt a versenyen, a zalaiak közül a legjobb eredményt Ruzsics Milán érte el. Az idei kötöttfogású magyar bajnoki címe után, ezúttal szabadfogásban sem talált legyőzőre az egerszegi tehetség. A 46 kg-ban szerepelt Ruzsics Milán az első mérkőzését technikai tussal nyerte, második találkozóján az ESMTK-s Antaly Sándorral mérkőzött meg, akit éppen a kötöttfogású ob döntőjében is megvert. Most is technikai tussal győzött, majd a fináléban az egri Vitai Vajkot 8-4-re legyőzve a szabadfogásúak között is magyar bajnok lett Ruzsics Milán.
Még egy zalai lett pontszerző az ob-n, méghozzá az 58 kg-ban indult és ötödik helyen végzett Farkas Gergő, aki a Kerámia Tófej SE versenyzője. A zalai fiatalokat Berzicza Ferenc, Gerencsér Zoltán, Gerencsér Roland (ZBSE) és Szanati József (Tófej) edzők készítették fel.