Szőcs János, a ZTE legendás edzője 85 éves lett

1968 és 1972 történelmi dátum az egerszegi labdarúgásban. A ZTE ’68-ban NB II-es bajnok lett, aztán négy évvel később, története során először feljutott az élvonalba. Szőcs János éppen 50 éve tért vissza Egerszegre és lett a ZTE edzője, 1972-ben az NB I-be kerülés vele sikerült.

Február 18-án, azaz vasárnap ünnepli 85. születésnapját Szőcs János, akinek a neve egybeforrt a ZTE labdarúgócsapatának történetével. Vele jutott fel először az NB I-be a csapat, s ekkor alapozta meg későbbi rangját és presztízsét az egerszegi labdarúgás a magyar futballban. Szőcs János 85 éve ellenére ma is fiatalos, és ha kérdezik, mesél.

- Hogy van? – tettük fel a nem túl bonyolult, ám alighanem idevágó kérdést Szőcs Jánosnak.

- Köszönöm szépen a kérdést – hangzott a válasza. – Még mindennap megteszem a másfél kilométeres körömet a városban, ez a délelőtti program. Délután, ha olyan az idő, és van edzőmeccs, arra kisétálok, délután, meg este nézem a tévében a mérkőzéseket, úgyhogy nagyjából ez a napi program.

50 éve Zalaegerszegen

S hogy Szőcs János szavait mi is alátámasszuk: két hete a ZTE egyik edzőmérkőzésén találkoztunk, s akkor beszéltük meg randevúnkat, közeledve a 85. születésnapjához. És kiderült, pontosan 50 éve került Zalaegerszegre. Igaz, ezt úgy kell érteni, hogy visszatért.

- 1968 januárjában a Komló NB I-es csapatának voltam az edzője és az NB II-es ZTE kedvéért hagytam ott – tudtuk meg Szőcs Jánostól. – Ebben családi okok is közrejátszottak, hiszen a feleségem éppen akkor volt várandós a nagyobbik fiammal, s ha Komlóról átutaztunk egy másik településre, az embernek a fehér inge szinte fekete lett a szálló pernyétől. A nejem is pedagógus végzettségű, így Egerszegen vállaltunk munkát, én a tanári munkám mellett edzősködtem.

Szőcs János gyakorlatilag Zalaegerszegen nőtt fel, mert bár 1933. február 18-án Ikerváron született, de hétéves korában édesanyja Egerszegen élő testvéréhez költözött, és a városban tanult. A Zrínyi-gimnáziumban 1951-ben érettségizett, s ekkor, a gimnáziumi évek alatt „érte” az első futballélmény is.

- Hogyne, hiszen 1949-ben, akkor még 16 éves voltam, a Zrínyi csapata bejutott az országos középiskolás döntőbe – emlékezett erre az időszakra Szőcs János. – Hatalmas élmény volt ez számomra.

Szerencse is kell az élethez

Aztán a gimnázium elvégzése után a pécsi egyetemre kerültem, és ahogy mondják, esetemben is igaz: szerencse is kell az élethez. Az első félévet az egyetemi csapat megyei bajnokságban szereplő együttesénél kezdtem, de közben a Pécsi Dózsa az NB I-be jutott. A helyi Vasút, a Bőrgyár, valamint a PEAC együtteseiből egy 24-es keretet alakítottak ki. Ez volt 1954-ben, így lettem NB I-es futballista, ami egy hatalmas élménnyel kezdődött számomra.

Az Aranycsapat magját adó Budapesti Honvéd volt a vendégünk a 2. fordulóban, és a PVSK pályán ugyan csak 20 ezer ember fért volna el, ám a környező fákon is lógtak az emberek, így 22 ezren látták azt a mérkőzést, amin 2-0-ra legyőztük a nagy Honvédot. Abban a csapatban Budai, Kocsis, Puskás, Czibor, Bozsik és Lóránt szerepeltek.

A játékomra viszont felfigyeltek, hívtak a Honvédhoz, de én annyira szerettem Pécset, hogy nem akartam otthagyni. Az egyetem elvégzése után aztán 1958-ban, amikor Puskásék már külföldre távoztak, engem is elvitt a Budapest Honvéd, jobbhátvéd voltam, előttem pedig Bozsik József volt a fedezet… Négy év után visszatértem Komlóra, s úgy lettem edző, hogy az első félévet még játékosként csináltam végig.

Az edzőnk távozott, a csapattársak pedig azt mondták, engem szeretnének edzőnek, így a második félévben már edzői minőségben ültem a kispadon. Azt hozzáteszem, hogy a budapesti évek alatt megszereztem a Testnevelési Főiskolán a legmagasabb edzői képesítést.

Visszatért Egerszegre

Ahogy korábban Szőcs János említette, Komlóról érkezett vissza Egerszegre 1968-ban, és életének e fejezete a zalai sportbarátok előtt is jóval ismertebb. A ZTE megnyerte az NB II-t, aztán 1972-ben történetében először feljutott az élvonalba.

- Akkor indult el a futballőrület a városban – ezt már ismét Szőcs János említette beszélgetésünkkor. – Elkészült a stadion és visszatérésemtől számítva tíz évig ültem a ZTE kispadján. Elindítottuk a pacsai kollégiumot, voltam a ZTE-nél utánpótlásvezető, és a Szőcs János Labdarúgó Akadémia is a nevemet viseli.

Közben volt a PMFC vezetőedzője, 1975-ben egy alkalommal Eb-selejtezőn ült a magyar válogatott kispadján Wales ellen. Hogy milyen a kapcsolata ma a futballal, ezt sem hagyhattuk ki, és Jani bácsi őszintén válaszolt.

- Az utóbbi időben nem nagyon mentem ki a ZTE bajnoki meccseire, és úgy érzem, nem véletlenül került ilyen pozícióba a csapat – mondta. – Ám bizakodok én is, ahogy mindenki, de nem tudnám megmondani, mikor kerülhet fel újra a csapat az NB I-be. És a magyar futballban sem látom egyelőre a kiutat, nem látszik, hogy az utánpótlásból feljönnének olyan tehetségek, akikre később majd felnézünk.

Akiket megneveznek, mint tehetségeket, már nagyon korán, 14-15 éves korukban külföldre viszik, hiszen a szülők is azt gondolják, hogy ott jobb körülmények között készülhet majd. Hosszú távon mégis kifizetődőbb lenne egy kicsit még itthon maradni. Én világéletemben mindig is a saját nevelés mellett voltam. Amikor az NB I-ben játszottunk, a huszonnégyes keretben tizennyolc zalai kötődésű labdarúgó volt.

A kedvencek

Órákat lehetne beszélgetni Szőcs Jánossal, hiszen annyi története, élménye van a futballból. Azt azért megkérdeztük tőle, volt-e kedvence hosszú edzői pályája során.

- Voltak, hogyne lettek volna ilyen játékosok. Amikor a Képes Sport Kupa téli teremlabdarúgó tornák bejöttek, a ZTE ennek az egyik specialistája volt és Soós Pista szerintem a teremfutball zsenijének számított. De említhetnék másokat is, Szimacsek Tibit, Tóth Jóskát, Bita Józsit, Szabó Rezsőt, Papp Tónit, Filó Lacit és még másokat, később pedig Péter Zoliékat is megnevezhetném. Sok olyan futballistával dolgoztam, aki NB I-es lett és komoly karriert futott be.

Szőcs János Zalaegerszeg Pro Urbe-díjas polgára is, aki már nagyon várja a világbajnokságot, és mint mondta, drukkol a magyaroknak, hogy végre ne csak mindig lemaradjanak az ilyen tornákról. Bár megemlítette: a két évvel ezelőtti Eb-szereplés remek siker volt, lázba hozta az országot, ám az akkor egy nagyon jó sorozatnak volt köszönhető, és nem követték újabbak azt a sikert.

Ám ez is már a múlt, s kapaszkodjunk a jelenbe: jó egészséget Jani bácsi!