Bálinth Zoltán állhatatos gyűjtőmunkájának köszönhetően több száz éves míves tárgyakat láthatunk

A tárlat abba a több mint hét­ezer tárgyat tartalmazó gyűjteménybe enged betekintést, ami az erdélyi székelység múltjának mindennapos kellékeit tárja az érdeklődő elé. A kiállítási anyag ugyanis jórészt a falusi-paraszti életmódhoz és gazdálkodáshoz szükséges szerszámokból, a háztartás és a mindennapos élet eszközeiből, a vallásgyakorlás tárgyaiból, viseletekből áll össze. 

– Bálinth Zoltán a székelyföldi Háromszéken, a mai Kovászna megyében található Árkos szülötte – mondta a kiállítás kapcsán annak mentora, Raskóné Déri Erzsébet. – Mi 2005-ben ismertük meg, amikor a férjem Aradon járt, s útközben találkozott egy székely népviseletbe öltözött, rendkívül magas, az út mentén stoppoló fiatalemberrel. Felvette őt, s miközben együtt utaztak tovább, Bálinth Zoltán elmesélte élete történetét. 

A székely fiatalember 11 éves korában, szinte egy időben vesztette el a szüleit. Az árván maradt kamasz felett a szomszéd cipészmester vállalt keresztszülőséget, akinek támogatásával kitanulta az asztalosszakmát, ám érdeklődése egyre inkább a néprajz felé fordult. 15 éves korában kezdte el gyalogosan bejárni a Székelyföldet, hogy fellelje és összegyűjtse a régi családi otthonokban még megtalálható régiségeket. Kezdetben a híres csernátoni Haszmann Pál Múzeum gyűjteményét gyarapította, majd 20 éves korában, 1998-ban az unitárius vártemplom bástyájában önerőből létrehozta az árkosi tájmúzeumot. 

– Az időközben a marosvásárhelyi népfőiskola néprajz–népművészet szakát elvégzett Bálinth Zoltánnak a cipészmester mellett ugyanis még egy támogatója volt, a helyi unitárius lelkész – folytatta a kiállítás mentora. – Mindketten felismerték Zoltán elszántságát és elhivatottságát, így nekik is köszönhető, hogy a közös múltunk kincseiből egyre többet sikerült megmenteni. 

Raskóné Déri Erzsébet a kiállításon látható néhány különlegességről is szólt. Mint mondotta, a tárlat legértékesebb darabjai közt található egy XVII. századból való ácsolt láda, egy 1729-ben készült kelengyés láda, egy tulipántos kelengyés láda, amely a tibetológus Kőrösi Csoma Sándor családjától való, vagy egy 1823-ból való saroktéka. Ezen berendezési tárgyak keletkezési ideje onnan tudható, hogy beléjük vésték vagy ráfestették az évszámot. 

– A tárgyak egy része igen sajátos módon került Zoltán tulajdonába – árulta el a mentor. – Zoltán a Székelyföldet járva gyakran alkalmi munkákkal kereste kenyerét. Bármit elvállalt, s közben már nem használt, különböző helyeken megbúvó, porosodó tárgyak után kutatva végigjárta a portákat a padlástól a pincéig. Különös adottsága volt ahhoz, hogy felismerje az egykor élt mesteremberek keze nyomát, míves munkájuk szépségét, de a hétköznapok puritánságát vagy a megszentelt ünnep tisztaságát is. Gyakran fordult elő, hogy fizetség helyett azt kérte, adják oda neki ezeket a tárgyakat.

A gyűjteménye így gyarapodott napról napra, hétről hétre, évről évre. Zoltán ugyanakkor nem csak értékmentő munkássága miatt kivételes személy, akaratával, hitével, szolgálatával, emberi kapcsolataival megtartó erőt is jelent mindannyiunk számára. 

Bálinth Zoltán 2008-ban meghívást kapott Ópusztaszerre, ahol egy éven keresztül volt látható gyűjteményének egy része. Ezt követően döntött úgy, hogy vándorkiállításra küldi a tárgyait. A Vándor Székely című tárlat 2012-ben lépte át először a Duna vonalát, azóta térségünk több településére is eljutott. Látható volt Zalalövőn, Vasváron, Lendván, most pedig a szintén muravidéki Hodos művelődési házában mutatják be a székelység múltját felidéző kiállítási anyagot. 

– Zoltán szándékai között szerepel egy önálló néprajzi múzeum kialakítása szülőfalujában – tette még hozzá Raskóné Déri Erzsébet. – Ez a tárlat addig látható vándorkiállításként, amíg azt a tervét meg nem tudja valósítani. Bálinth Zoltán arról álmodik ugyanis, hogy a székelység múltját felidéző tárgyak ott maradjanak, ahol a legjobb helyük van, a Székelyföld szívében.