A zalaegerszegi Pál Katja művei is láthatók a budapesti csoportos kiállításon

A szlovén születésű festőművész az utóbbi hónapokban többek között a kölni Biesenbach Galériába, a kecskeméti K-Arts Művészeti Alapítvány nemzetközi művésztelepének összegző kiállítására kapott meghívást, valamint önálló tárlata volt a Karinthy Szalonban.

A D’Clinic Studios rezidensprogram ötletgazdája és háziaasszonya, Pál Katja sohasem volt az az expresszionista festő, aki szubjektív látásmódját, érzéseit ömlesztené a nézőkre, sőt. A festőművész többnyire a képre, mint tárgyra koncentrál. Rég elhagyta a jól megszokott táblaképeket, nála a geometria túlfeszíti, lebontja a határokat, így váltak sokszögűvé a festmények. Ennek köszönhetjük azt is, hogy több szemszögből vizsgálhatjuk a szigorú vonalvezetést, a kontrasztot és a kontúrokat, játszhatunk a perspektívával. A kezdeti színes világot néhány tónusra, színre redukálta az elmúlt idő alatt. A monokróm akril művek születésébe bepillantást engedett néhány éve, amikor egy nyitott műhelynapon az érdeklődőkkel együtt ragasztottuk fel a maszkoló szalagokat és festettük az előkészített mini kartonokat. Saját „remekművemet” azóta otthon őrzöm.

A mostani felkérés kedves meglepetés volt számára, mert általában nem a javasolt nézőpontból készíti a munkáit. A kiállítás témája, címe egyébként a kiállító társ, Koszorús Rita egyik képének címével azonos. Vető Orsolyával volt már egy közös kiállítása 2020-ban, a további három hölgy műveit is ismerte, de így együtt még nem szerepeltek. A szervezők olyan művészeket kerestek, akik „a nonfiguratív festészet merően 21. századi forma, szín, anyag, és képtest analitikus vizsgálatát folytatják. Ismerik a klasszikus avantgárd, a moderd és a háború utáni 20. századi absztrakt festészet kánondrendszerét” – írta köszöntőjében iski Kocsis Tibor festő, grafikus.

– Tetszik a kiállítás címének provokatív aspektusa, mivel az abszurditás nem olyan fogalom, amely normális esetben leköti a tudatomat – vallja Katja. –  Nem olyasvalami, amit keresek, nem erre törekszem elsősorban az alkotásaimban. Mit jelent számomra az abszurditás? Igazából leginkább a paradoxona nyűgöz le. Úgy értem, az első benyomásom a kifejezéssel kapcsolatban meglehetősen negatív, de ha egyszer elfogadom, az valójában egy pozitív érzés vagy állapot. Számomra ez jelenleg leginkább a műtermi magányban nyilvánul meg, amit néha nehéz elviselni, ugyanakkor pontosan ez a magány tökéletes környezet az elmélyült alkotáshoz. Ugyanez magára az alkotási folyamatra is vonatkozik, ahol a látszólag összeférhetetlen elemekhez való csatlakozás abszurditása nagyszerű katalizátor az új ötletek számára. Az abszurditás nálam inkább a térbeli gondolkodásnál, a kísérletezésénél jöhet szóba. Egy tér is lehet abszurd, mivel én sem követem a perspektíva szabályszerűségeit.

Katja mesélt arról is, hogy izgalmas élménnyel gazdagodott, amikor meghívást kapott a nagykorúvá érett, XVIII. Kecskeméti Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpozionra még a nyáron.  A nemzetközi alkotótábor a KÉSZ Ipari és Innovációs Parkban kapott helyet. A találkozó az elmúlt években több mint száz szobrásznak, képző- és iparművésznek adott lehetőséget a bemutatkozásra és a művészi kibontakozásra. A zalaegerszegi művész szinte sajnálta, hogy csupán festőként vett részt a találkozón. 

– Nagyon érdekes volt, hogy másfajta anyaggal is megismerkedhettem. Fél évvel ezelőtt ez nagyban hatott a munkáimra, ugyanis háromdimenzióban kezdtem el dolgozni. Origami-szerű figurákat, idomokat hajtogattam, kézzel fogható maketteket készítettem, persze a stílusomat megtartva. Rengeteget vázlatoltam, vannak terveim, azokat majd egyszer megvalósítom. Egyelőre megint visszatértem oda, ahonnan elindultam, a kétdimenziós nonfiguratív, konstruktív festészethez. Jelenleg készülök a tavaszi, ljubljanai csoportos kiállításra, teljesen új munkákat várnak tőlem, így most újfajta formákon dolgozom.