2022.02.27. 15:30
A fény jelenléte és jelentősége – Burucs Szabolcs grafikusművész is szerepel a keszthelyi csoportos tárlaton
A Cserszegtomajon élő Burucs Szabolcs négy évvel ezelőtt diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen képgrafikus művészként. Fiatal útkeresőként vesz részt a Balatoni Múzeum aktuális csoportos kiállításán. Munkásságának középpontjában a fehér fény, jobban mondva a teljes fény szimbolikus jelentősége áll, miközben szívesen lép új utakra.
A portréfotózáshoz az itt láható plasztikáját választjuk. Grafikusművész létére ez tényleg másfajta próbálkozás. Az egyetemen König Róbert, Somorjai Kiss Tibor és Lengyel András egyengették útját, akkor legizgalmasabb tevékenységnek a monokróm képalkotás ígérkezett. Ahogy vallja, a különféle grafikai technikák között lavírozott, s alapos önsimeretre tett szert. Már akkor sem a színek kerítették hatalmába, hanem a fényt próbálta minden aspektusból vizsgálni. Számára a fehér jelenti a teljességet. Magánemberként is a totális fény felé fordult a figyelme az utóbbi években. A vizsgálódás közben dualisztikus síkon mozog, a fényt és annak hiányát használja művészi eszközként. Munka közben és annak eredményeként igyekszik megélni az Egységet.
Visszatérve az Ahogy fent, úgy lent című vegyes technikájú szobrához, a Tabula Smaragdina misztikus szövege keveredik a feszület égre mutató kézfejével, mindezt legfelül az Élet virága motívum koronázza meg, talapzata pedig méhviasz.
– Intuitív alkotó vagyok, nem mondhatom magam aktív művésznek vagy olyannak, aki mindent megtervez előre. Amikor jön egy erőteljes érzés, ötlet, akkor azt azonnal megcsinálom. Ennél a plasztikánál figyeltem az anyagválasztásra. A méhek Krisztus szimbólumai, a méhsejt átvitt értelemben köthető tehát hozzá, ezért az egész szobrot ilyen alapra építettem. Az aranyozott ujj teljesen véletlenül tört le egyébként, de úgy voltam vele, ha már így alakult, akkor kezdek vele valamit. A Magyar Nemzeti Galériában dolgozik egy kedves barátom, aki segített aranyfüsttel bearanyozni a letört ujjat. Ez is arra a minőségre utal, hogy Fényből van Krisztus, a tanító – meséli az alkotás folyamatát Szabolcs. - A teremtést továbbá ezen a szobron legjobban az Élet virága szimbolizálja. Kutatom az ősi jelképeket, írásokat, s vallom, hogy nagy tudást hordoznak ezek a szimbólumok. Érdekes, hogy a legtöbb esetben különböző kultúrákból hasonló tanítások érkeznek.
2018-ban az egyetemen készítette A Haragosok Bugyra című fametszetét. Akkor sorozatot tervezett belőle, a Pokol bugyrait szerette volna képletesen végigjárni. Mivel ez az aprólékos munka fél évig készült, a folytatásra egyelőre még várni kell.
Az Idő vas fogalom I és III. című dimlomamunkáin a fővárosban látott, erodált fémkorlátokat idealizálta. A megvalósításnál a grafikai nyomathoz áttört rézlemezt használt, a keretet pedig vas zártszelvényekből készítette el egy szobrászművész barátja segítségével. A nyomat érdekesen készült, ugyanis a rézlemezből kivágott mindent, ami most a képen fehér, majd a maratás, festékezés és kitörlés után a keretet a helyére illesztve nyakon öntötte mindezt gipsszel, ami előhívta a dúcból a grafikát. Mint mondta, ez pofon egyszerű technika, ám ma már nem sokan használják.
A Mert nem tudják című olajképén Krisztus a kereszten, illetve az ábrázolásnak csupán egy részlete. Itt azonban nem a jól ismert fájdalmas feszület hangulata üt át, hanem teljesen más megvilágításba kerül az isteni áldozat. A fény felé mutató kéz a reményt fejezi ki. A témaválasztás nem véletlen, ugyanis Szabolcsot folyamatosan foglalkoztatja a transzcendens. Ebben a nagy keresésben a spirituális tanítók adnak támpontot, s Buddha, Lao-ce, Jézus tanításai szövik át gondolatiságát.
– Nekem Jézus egy kiemelkedő, jelentőségteljes és követendő példa, aki egy ilyen végletes helyzetben is teljes mértékben át tudta adni az üzenetét. Nem vagyok fanatikusan vallásos, felekezetnek sem tagja, ám vallom, hogy Jézus mint minőség az ember lényének a csúcsa, amit a földi életben elérhetünk. Itt a téma volt az elsődleges. Amikor kialakult bennem a kép, hogy miként tudom átvinni a valóságba, akkor nem sokat gondolkodtam rajta. Azt szerettem volna elérni, hogy a befogadó a lehető legjobban azonosulni tudjon a szereppel, azért a saját nézőpontjából ábrázolom, ahogy a kezével mutat. Mindezt a nézetre jellemző perspektivikus rövidülésben. Azt is célként tűztem ki, hogy nagy kontraszt legyen a fény és az árnyék között. Ilyennek képzelem a pillanatot, amikor kilehelte a lelkét és sötétségbe borult a Földön minden. Eközben ott a fény, amire mutat, üzenve, hogy erre figyeljünk! És reméljünk, higgyünk!
