Inspiráló két hetet töltenek Zalában a 29. Ludvig Nemzetközi Művésztelep résztvevői

A vendéglátó Ludvig család az eltelt bő két évtized alatt szinte csodát tett a hellyel. A kapun belépve a laikus érdeklődő előtt is új dimenziók nyílnak meg. A bokrok és fák takarásában megbúvó szobrok különleges kirándulásra invitálnak, a szimpózium idején a kiállítóteremből szűrődő hangok, szagok vagy éppen illatok pedig mágnesként vonzzák a kíváncsiskodókat.

A művésztelep ötletgazdái­val, Ludvig Klárával és Ludvig Zoltán festőművésszel egy kávé mellett, a festményekkel díszített ebédlőben beszélgettünk. Elmondták: a kéthetesre tervezett tábor első része mozgalmasan telt, hiszen a hétvégén a közönség előtt is megnyitották a kapukat. Szinte megtelt az udvar látogatókkal, családok jöttek, és egyértelműen látszott: van érdeklődés a kortárs művészet, s kultúra iránt. Örömmel konstatálták, hogy nemcsak bekukkantottak hozzájuk, hanem hosszabb időre maradtak, és beszélgettek az alkotókkal, igyekeztek megismerni a munkásságukat. A hangulatot a ToneZone együttes koncertje fokozta.

– A művészek nagy lendülettel vetették bele magukat a munkába, a régebbi képek pedig lekerültek a műterem faláról, helyüket az újak váltották fel – folytatta Ludvig Klára. – A külföldi és a magyar alkotók is örömmel érkeztek, hiszen a koronavírus-járvány szorítását ők is, s a művészetük is megérezte. A hét újabb izgalma a kirándulás volt, melynek keretében a szombathelyi képtárban megnéztük a Nemzetközi Textilművészeti Triennálét. A seregszemle a közép-európai régió egyik legrégebbi kortárs textilművészeti gyűjtőkiállítása. Majd Tapolca-Diszelben három alkotó közös tárlatának különleges élményével töltekeztünk fel.

Ludvig Zoltán festőművész is elismerően szólt a vendégalkotókról, szerinte mindenki nagyon felkészülten érkezett, megvannak az elképzeléseik arról, mit szeretnének megoldani. „Dolgoznak, mint a gép”, szinte alig győzik őket vászonnal ellátni, ezért a szeptember 4-i zárókiállítás csattanós, jó anyagot ígér.

Még mielőtt a befejezésről szólnánk, kicsit „vesszünk el” a műteremben. Épp az Ima­gine Dragons együttes dallamaira siklott az ecset a fővárosi örök visszatérő, Szőke Péter Jakab kezében, aki akril- és olajképein jelenleg kifejezetten a Balatonra koncentrál. Korábban nagy méretű képeken igyekezett megvalósítani a tóval kapcsolatos impulzusait, ezúttal viszont kisebb formátumban, de ugyancsak a balatoni tájjal, a vízzel és annak ábrázolásával foglalkozik.

– A színes képek komponálásánál a Balaton szinte utánozhatatlan türkizkék vizét sejtelmesen használom fel, de nagy szerepet kapnak a századelőn épített nyaralók is – mesélte. – Kendlimajor pedig már szinte örök, együtt lélegzünk, ismerjük egymást, nagyon jó csapat kovácsolódott össze. Kapcsolódunk az éppen ránk ható élményekhez, beszélgetünk a képekről, tehát az itteni atmoszféra mindenkire hatást gyakorol.

Utóbbi gondolatok különösen igazak Ludvig Dániel festőművészre, aki a múlt héten ünnepelte 40. születésnapját az alkotótáborban. Tinédzser volt, amikor elindult a művésztelep, melynek mára aktív szervezője és résztvevője lett. Úgy érzi az eltelt évek alatt sokat tanult, fejlődött és persze sok barátra tett szert. Elmondta: ilyenkor nem olyan termékeny, mint békeidőben, vagyis, amikor elcsendesül Kendli. Viszont most is születtek új ötletei a festészet terén, de ősszel nagyobb formátumú szobrok kidolgozására koncentrál.

Néhány festővászonnal arrébb a fővárosi Koppány Attila épp hajszárítóval gyorsította a száradási folyamatot.

– Új fiú vagyok, először kóstolok bele a kendlimajori érzésbe – mesélte. – Bár nem először járok Kisrécsén, hiszen ugyancsak festőművész feleségemet Székács Zoltán matériás kurzusai nagyon érdekelték, és elkísértem ide. Ekkor figyelt fel rám is Ludvig Zoltán, aki most elhívott a telepre. Korábban több nemzetközi művésztelepen jártam már, de a dél-zalai élmények különösen nagy hatásúak, jó kvalitású, tehetséges kollégákkal öröm dolgozni. A festészetemben jelenleg a geometria áll a középpontban. Főleg piramisokat festek akrillal, maszkolószalaggal és általában laza technikával fejezem be, de előszeretettel használom a vakolatos technikákat is.

A műterem legfeltűnőbb festményét kétségtelenül az orosz Sergey Komyagin készítette, ám gyorsan leszögezte: nem egyedül. A nyílt napon sok gyerek látogatott a műterembe, akiket megkért, hogy fessenek valami nekik tetszőt a vászonra. Így került rá például Rubik-kocka, méhecske, napocska, megannyi virág, sőt kézlenyomatok is tarkították a játékos sokszínűséget.

– Ez kitűnő alapot jelentett az elképzelésemhez – folytatta a művész. – Kendlimajort számomra Ludvig Zoltán és a családja, segítői és barátai testesítik meg. Nélkülük nem működne a varázs, így pedig láthatatlanul áramlik az energia köztünk, olyan művek születnek, melyek másutt sehol nem jönnének létre. Ez olyan kivételes misszióvá vált, ahová örömmel jövünk vissza évről évre, és rengeteg egyéb más élményekben lehet részünk.

A szintén Oroszországból érkezett Elena Shumacher egyszerűen hagyja, hogy átjárja a művésztelep minden hatása. Bár festészetében régóta egyetlen vonalat követ, méghozzá a nőkkel, az érzéseikkel foglalkozik. Nő és férfi, illetve nő és gyermek kapcsolatára fókuszál. Nem fontos számára az arc, sokkal inkább a bennünk rejlő érzelmeket igyekszik megjeleníteni. A tekintet, a mozdulatok és azzal kifejezett tettek hangsúlyosak. Nehezen élte meg a tavalyi bezártságot, eléggé megviselte, szinte fizikai fájdalmat okozott számára, ezért most különösen örült a lehetőségnek. Sok energia és érzés éri, amiből a következő időszakban szívesen táplálkozik majd.

Másokat az udvar természetes, érintetlen miliője vonzott, míg a szentendrei Verebélyi Diána egy elhagyatott, poros fészerben, a fűnyíró mellett állva talált inspirációra. Gyorsan hozzátette: eredetileg a műteremben kezdett, de mivel a graffiti spray festéke túlságosan intenzív volt, a többiek száműzték. Megszerette a technikát, hiszen ugyanazt a hatást érheti el ezzel a módszerrel órákon belül, mint az olajfestékkel két hét alatt.

– A szabad ég alatt nem jó, mert fúj a szél, elviheti a festéket, de ebben az építményben minden feltétel ideális az alkotáshoz – mosolygott. – Balaton ihlette, konstruktív tájképek készülnek, ám mind­ennek absztrakt megjelenést kölcsönzök. Azonban ugyanígy feltűnik a festményeken a görög táj, az egyiknek például a Terekben álmodó címet adtam, s ez jól jellemzi azt a fajta szabadságot, amit szeretnék kifejezni. Itt Kendlimajorban pedig minden művész megtalálhatja azt a pluszenergiát, amivel szabadon szárnyalhat a fantáziája, s talán ez teszi olyan különlegessé és egyedivé a művésztábort.