Egy valószerűtlen, ám szoros barátság története – Luca filmkritika

A film egy olyan világban játszódik, ahol a víz alatt „tengeri szörnyek” élnek. Ezek az emberszerű lények emberré is változnak, ha a szárazföldre lépnek. Luca a családjával él a tengerben, kissé félénk természet, de kíváncsi, mi lehet a felszínen. Amikor megismerkedik a talpraesett és bátor Antonióval, új világ nyílik meg számára. Ezt persze a szülők nem nézik jó szemmel.

Enrico Casarosa bemutatkozó rendezése nem árul zsákbamacskát, és nem feltétlenül a sztorija miatt fogunk emlékezni rá. Milliószor látott formulával dolgozik a cselekmény, a valószerűtlen, ám szoros barátság történetéről, az empátiáról, az előítéletekről, az elfogadásról, illetve a lehetőségek kihasználásáról mesél. Mindezt közérthetően, minimális, de működő humorral. Az üzenet átjön, még ha kissé naiv köntösbe is csomagolják. Megvannak a személyes konfliktusok, az eltérő nézőpontból fakadó széthúzások, a megoldások mégis kissé felszínesek, gondolok itt a leleplezésre vagy a két főhős kapcsolatára. Ízekre szedni azonban kár lenne a filmet, mert Casarosa bőven kompenzál más fronton.

Mint említettem, a Luca elsősorban a hangulatra épít. Mind a víz alatti élet, mind az olasz Riviéra rögtön berántja a nézőt, s főleg így nyáron rendkívül hatásos, ahogy a szereplőkkel egyetemben mi is a kis kikötővárosban kalandozunk.

A kultúra szemléltetése kis túlzással sztereotípiákból áll, lásd temperamentumos beszéd, tésztaevés, de nincs szíve belekötni az embernek, annyira elragadó a látnivaló. Apropó látvány. 2021-ben elvárható egy szint a vizualitás terén, ám a véletlenszerűen egymásra pakolgatott szép képi elemek önmagukban nem elegendők. A Luca szerencsére kreatívan nyúl ezekhez, önmagában a helyszín kiváló választásnak bizonyult, de a címszereplő álomszekvenciái is elképesztően jól néznek ki.

A bő másfél órás játékidő második fele szinte teljes egészében a szárazföldön játszódik, a motivációt pedig egy verseny szolgáltatja, melyen Luca és Antonio újdonsült barátjukkal, a kissé furcsa kislánnyal, Giuliával terveznek indulni. Ez a baráti háromszög adja a mű savát-borsát, ebben rejlik a kifejezetten érzelmesre sikeredett felnövéstörténet. A zárás tartogat torokszorító pillanatokat, még ha az előtte látott jelenetsor kicsit bele is rondít az össz­képbe. Szép konklúzió, de túl naiv és zavaróan egyszerű. Az epilógus ettől függetlenül szívmelengető, és a vigyorgástól kezdve a könnyezésig minden benne van.

A Luca talán csalódás lesz azoknak, akik egy újabb Pixar-mesterművet várnak, mert a tavalyi Lelki ismeretek vagy akár az Előre színvonalát sem feltétlenül éri el, de ez ne vegye el senki kedvét a megtekintéstől. Casarosa alkotása működik, magával ragad és szórakoztat. Látványos, hangulatos és roppant szerethető darab, amely félig-meddig felér egy olasz nyaralással. Az pedig, valljuk be, nem rossz kikapcsolódási lehetőség.