Frissen Zalából

2021.05.05. 14:02

Ezekkel a darabokkal indul újra az élet a Hevesi Sándor Színházban

A körülmények által meghatározott rendhagyó évadról számoltak be a Hevesi Sándor Színház vezetői szerdán a sajtó képviselőinek, hiszen 5 hónapon át üresen maradt a nézőtér a vírusjárvány miatti korlátozó intézkedések miatt.

Arany Horváth Zsuzsa

A tegnap este újraindult csonka évaddal kapcsolatos tudnivalók és a következő színházi évre összeállított repertoár bemutatása előtt Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere szólt arról, hogy milyen nehéz volt nélkülözni a színházi élményeket, arról, hogy a társulat is kivette a részét a védekezésből maszkok varrásával, kórházi dolgozókat köszöntő koncerttel. Elhangzott, 2022-ben a tervek szerint megkezdődik az épület felújítása, azalatt a moziba költözik a színház.

Fotó: PU
Fotó: PU

Dr. Besenczi Árpád igazgató elmondta, szerdától a Kölcsönlakás című vígjátékot játsszák, május 14-én mutatják be az Elnémult harangok című színjátékot Farkas Ignác Jászai-díjas színművész rendezésében, június 11-én a Legyetek jók, ha tudtok című színművet, melyet Moravetz Levente rendezett. A Sose halunk meg című előadás is szerepel még a repertoáron. Az évad június 30-ig tart, majd folytatódik augusztus 23-tól, ekkor azoknak szeretnének játszani, aki a közeli hetekben oltási védettségi kártya hiányában nem tudnak beülni az előadásokra. Hiszen csak a védettséget igazoló okmánnyal engedhetik be a nézőket. A közönséggel közvetlen kapcsolatba kerülő munkatársak már túl vannak a védőoltáson, a nézőteret speciális géppel fertőtlenítik, és ajánlják a maszk viselését. A színháziak szeretnék, ha minél hamarabb visszatérnének a bérletet vásároló nézők, mivel 11 ezerről alig 4000-re csökkent a számuk.

Fotó: PU

Ősszel, szeptember 21-én kerül a nézők elé a Félőlény című ifjúsági darab, rendezője Farkas Ignác, szeptember 10-én pedig a Boeing, Boeing című vígjáték az igazgató rendezésében. Október 15-én mutatják be a Cigánykerék című musicalt, amit Böhm György állít színpadra. A 2021/2022-es évad első bemutatója november 2-én lesz, ekkor az Érettségi című vígjátékot mutatják be (rendező: Farkas Ignác), amelynek a főszerepét Rékasi Károly vendégként alakítja. December 17-én tartják A fejedelem című musical premierjét, ebben pedig Sasvári Sándor vendégjátéka várja a közönséget. A király beszéde Funtek Frigyes rendezésében február 11-én kerül először a közönség elé, március 11-én az addigra már két éve kész Kőszívű ember fiai című színművet láthatjuk. Az évadot két vidám előadás zárja: március 25-én A feleség negyvennél kezdődik (ősbemutató), majd április 29-én az Egy bolond százat csinál bemutatójára kerül sor. Az általános iskolás korosztálynak 3 előadásos bérletet szánnak, a középiskolások pedig láthatják a Csontketrec című Tantermi deszka sorozatbeli darabot.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Rékasi Károly és Sasvári Sándor elismerően nyilatkozott a zalaegerszegi színház társulatáról, jelezve, örömmel fogadták a felkérést.

Ezek is érdekelhetik