Ötödször találkoztak a legendás Zalaegerszegi Ruhagyár dolgozói

68 évvel ezelőtt tették le az alapkövét, egy év múlva ontotta a lódenkabátokat, 20 év múlva Közép-Európa egyik legmodernebb ruhagyára volt,10 évre rá a francia Biedermannak is dolgozott, 40 évesen beférkőzött a japán piacra, 52 évesen felszámolták.

Fincza Zsuzsa

A Zalaegerszegi Ruhagyár volt dolgozói immár ötödik esztendeje, hogy szeptember első szombatján összegyűlnek – mint mondják: feleleveníteni a régi szép időket. A botfai Erdődy-Hüvös kastélyban a múlt hét végén tartott találkozón megkérdeztük néhányukat: mi volt olyan „felejthetetlenül jó” a feszes szalagrendszerben dolgozó nagyüzemben?

- Elsősorban a biztonság. Lehet, hogy csak egy kis csavar voltál a gépezetben, de érdemes volt igyekezned, nem maradtál észrevétlen. Ruhagyári alapelv volt: a dicsőségből (és a pénzből) jusson mindenkinek! A vezetők a gyárban nevelődtek, „közülünk valók” voltak, ettől voltunk olyanok, mint egy nagy família, amely összetartó kis családokból állt – fogalmazott Simon Lívia a ruhagyári randevúk ötletgazdája és szervezője

Szombaton újra megtelt a volt ruhagyári dolgozókkal a Erdődy-Hüvös
kastély pinceklubja. A 6. találkozón közel százan vettek részt. Jövőre szeptember első szombatján újra
találkoznak

Borbély Istvánné Balogh Zsuzsa a cég legelső, 1954-56-os szakmunkásképző osztályában kezdte ruhagyáros pályafutását. Ő így emlékezett a kezdetekre:

- Kustos Lajosné, Piri néni volt a gyárban az oktatási felelős, úgy bánt velünk, mint az édesanyánk, gardírozott bennünket, noszogatott, hogy sportoljunk, művelődjünk. Vittek minket tanulmányútra, kirándulni, nyaralni, s amiért most nagy pénzeket fizetnek a szülők, mi ingyen megkaptuk. Eleve munkakönyvvel vettek fel bennünket, a két osztályban 19 fiú és 21 lány 3 nap iskola, 3 nap munka rendszerben tanulta a férfiszabó szakmát.

Nemes Józsefné, aki a 732-es törzsszámmal büszkélkedhet, a megbecsülést emelte ki:

-.„Csak” betanított munkás voltam, de az előregyártó szalagon az egyik legbonyolultabb feladatot, a „zsebzést” bízták rám. „Érzék és igyekezet is kell a precíz munkához, nem elég a szakmunkás bizonyítvány” – mondták a főnökeim, s még akkor sem estem ki a pikszisből, amikor egyszer mérgemben, mert nem passzoltak a csíkok, úgy odébb hajítottam egy zakó elejét, hogy kiröppent a 4. emeleten az ablakon.

Az idén már nótázás és tánc is szerepelt a programban – az előtérben Sabján Attila, Horváth
Tiborné, Simon Lívia, a találkozók ötletgazdája és szervezője, Szabó Ferencné és Szabó Ferenc

1951 év végén már több mint 1150 dolgozónak adott munkát a ruhagyár, Gergye Károly az 1130-as törzsszámot kapta. Ő az előmeneteli lehetőséget dicsérte. A bérosztályon kezdett, a kereskedelmi csoportnál folytatta, volt műszaki rajzoló, végül, bár nem volt főiskolája, a tudására tekintettel rábízták a tmk (tervszerű megelőző karbantartás) vezetését.

László János a 70-es évek elején a svájci IPE cég mellett technikusként vett részt a termelés „kapitalista” átszervezésében. Ő a gyár vezetőinek szemléletmódját tartotta példaértékűnek.

- Basa Ferenc vezérigazgatónk nagy érdeme volt, hogy igyekezett az újra, a változásra , a modern módszerekre fogékony fiatal szakembereket maga köré gyűjteni. Ezzel az ifjú, agilis gárdával képesek voltunk a svájci cég szigorú szervezési követelményeit áttenni a gyakorlatba – anno egy televízió műsorban a Zalaegerszegi Ruhagyárat nem éppen pozitív felhanggal „kapitalista utas” üzemként emlegették. A hatékony termeléssel ráadásul a legmagasabb minőségre volt képes a gyár, a legkényesebb igényű nyugati megrendelők számára dolgoztunk, s a 1990-es évek második felében benn voltunk a japán piacon – és nem 50-100 darabbal, hanem 35-40 ezres megrendeléssel.

Bódy Anita modellszerkesztőként és szakszervezeti aktivistaként a biztonságos munkahelyet és a szakmában összegyűlt szellemi tőkét említette.

- Szakmailag, emberileg egy védő burkot jelentett dolgozóinak a gyár, ahol kibontakozhattál, s ha igyekeztél, előre léphettél. Világhírű cégeknek terveztünk, mi szerkesztettük például az Alain Delon márkájú férfiingek és zakók középméretű modelljét, amiből a kisebb-nagyobb méretű szériák készültek. Annyira sokkolt a gyár megszűnése, hogy utána két évig képtelen voltam betenni a lábam a Platán sorra, s először idén tavasszal léptem át az épület küszöbét.

Szabó Ferenc és felesége Ica a boldog családot köszönheti a Ruhagyárnak

- Az üzemben ismerkedtünk meg, egy év múlva összeházasodtunk. Szépen kerestünk, volt mire családot alapítani, otthont teremtettünk, gyermekeink születtek – mesélték. Ica a gyes alatt tanult, s megszerezte a szakmunkásbizonyítványt.

Szántóné Mihályi Editnek viszont már nem volt hova visszamenni a gyesről, Gergályné Vajni Mária alól sorra kihúzták a munkahelyeket,így visszament vasutasnak, Benkő Sándorné végig kitartott és az utolsó pillanatig reménykedett, Horváth Tiborné szerencsésnek mondhatta magát, 41 évet dolgozhatott a Zalaegerszegi Ruhagyárban...