Ibolya: ne nyíljon hasztalan

Lassan húsz éve, hogy hirtelen felindulásból hazavittem pár tövet a kis „útszéli virágból”, s befogadtam őket gyümölcsösünkbe. Azóta belakták szinte az egész telket, sőt a szomszédban is körülnéztek. Köszönhetően a hangyáknak, akiknek kedvenc csemegéje az ibolya magját körbeölelő édeskés „hangyakalács”, amit gyakran már a bolyba tartva útközben lerágicsálnak, s ha elfogyott, egyszerűen otthagyják a magot, ami így akár az anyatőtől több méternyire kikel, új családot alapít, gyökere vékony, fonalszerű oldalágakkal, messzire kúszó indákat fejleszt, s a következő évben akár már virágozhat is. A Viola odorata illatának a kozmetikai ipar sem tudott ellenállni – virágjából készül a világ egyik legdrágább illóolaja.

Az ibolyának a levele és a virága ehető, ezt azért hangsúlyozom újra, mert a gyökere viszont hányingert, hányás okozhat, véletlenül se keveredjen a tányérunkba. Egyre több étteremben ibolyavirággal díszítik a tavaszi zöldsalátát, de feldobják vele még a spenót és a sóskafőzeléket is. A virágokat a levelekkel együtt keverhetjük salátákba, mártásokba, rakhatjuk szendvicsekre. A leveleket belefőzhetjük főzelékekbe, a virágok elegánssá teszik a köretet, izgalmassá a salátákat, alkalmivá a süteményeket, de adhatjuk akár palacsintához is.

Az ibolya virágok dekoratívak kandírozva vagy jégkockába fagyasztva is. Ha most nekiveselkedünk ibolyát kandírozni, tuti, hogy sikerül elkápráztatnunk a húsvéti vendégeinket. A kandírozott ibolya magában, csemegének is feltálalható, de díszíthetjük vele a megszokott süteményeket, a pudingokat, a jégkrémeket sőt, még a húsvéti tortákat is. Igaz, kicsit pepecselős türelemjáték, de hallgathatunk közben zenét és gondolkodhatunk a világ folyásán, a végeredmény pedig megéri a fáradozást. Nagyon fontos, hogy kizárólag olyan helyről szedjük az alapanyagot, ahol nem éri kipufogógáz és nem került rá permetszer sem. Nem igényel nagy beruházást, kell hozzá 1 tojás, egy evőkanál víz, por-, vagy kristálycukor, eszközként süteményecset (vagy nagyon tiszta ecset). A tojásfehérje úgy működik, mint a ragasztó, ehhez egy tojás fehérjét egy evőkanál vízzel alaposan, simává kell keverni. Az esettel befestjük vele a virágot – a cukor csak a bevont részen ragad meg, igyekezzünk hát a szirmok mindkét oldalát bekenni. Ha ezzel megvagyunk, mártsuk bele a cukorba az ibolyát vagy szitáljuk rá, hintsük meg vele. Megjegyzem, az illatos ibolya „nővérkéjét”, az árvácskát is kandírozhatjuk majd – lényegesen könnyebb lesz vele a dolgunk. A remekműnek néhány napig száradnia kell.

Az ibolyatea az egyik legjobb természetes gyulladáscsökkentő ital. Izzasztó, nyákoldó és köptető hatása révén a tavaszi légúti betegségek hatékony természetes medicinája. Még egy-két hétig készíthetjük a frissen szedett virágból is, de gondoljunk a későbbi heptikákra, s szárítsunk belőle. Én a gyors dehidratálás híve vagyok, az aszalógéppel sokkolom a teának való virágokat is. Természetgyógyászok influenzás időszakban megelőzésként is javallják, de ha már megfáztunk vagy elkapott bennünket a kór, igyunk meg naponta 2 csésze ibolyateát, natúr is kellemes ízű, de édesíthetjük termelőtől beszerzett virágmézzel. Enyhe nyugtató, feszültség és stressz oldó hatása miatt egyébként esténkén is érdemes elkortyolni egy-egy bögre ibolyaillatú teát, állítólag álmatlanság ellen is hatásos. Vízhajtó erejével tisztítja a veséket, segíti a bélműködést, fogyókúra, méregtelenítés esetén is ajánlják. A tea készítése nem igényel OKJ-s képzettséget: 2 teáskanál ibolyavirágot leforrázunk 2,5 deci vízzel, lefedjük és 3-5 percig hagyjuk ázni, végül leszűrjük és frissen fogyasztjuk. Többször készítettem már belőle szörpöt is – a férfinép nem rajongott érte, de a nőcik és a gyerekek szerették.