2023.11.19. 18:00
Közös vacsora a támogatókkal Kendlimajorban
Fotó: Szakony Attila
A kendlimajori Ludvig Művészeti Szabadiskola kiállítótermében szombaton a nemzetközi művésztelep támogatóit látta vendégül a Kortárs Művészetpártoló Alapítvány. A művésztelep léte fontos a résztvevő hazai- és külföldi művészeknek, hiszen ezen keresztül megismerik a világban létező stílusirányzatokat, meghívásokat kapnak külföldi nemzetközi művésztelepekre, kiállításokra. A köszönetképpen szervezett vacsorán a vendéglátó, Ludvig Klára elmondta: már a művésztelep indulásánál érezték, hogy az évet úgy tehetik kerekké, ha a szezon vége felé a segítőiket, a támogatóikat és a szponzoraikat meghívják egy közös estére. Ilyenkor lehetőség nyílik felszabadultabb hangulatban beszélgetni, s már tervezni a következő évet. Ehhez még dukált Ludvig Zoltán festőművész által készített korhelyleves, amit a művész amerre a világban járt elkészített.