Táncokról, szokásokról és ünnepekről is szólt az előadás Lentiben

Az előadó nem először beszélt ez alkalomból, több témát is körbejárt már hasonló rendezvényeken. Ez alkalommal megtudhatta a hallgatóság, hogy a pásztortáncoknak több ága van. Ezeket a táncokat a 14-15. századból a fegyverforgatáshoz is értő hajdúktól örököltük, akik mikor diadalt ültek, előkerültek a fegyverek, melyekkel mutatványos jelleggel táncoltak. Ezeket a táncokat megtartották és lettek belőlük a pásztortáncok. Az ág kettészakad, egyik ága a botoló, mely az a tánc, ahol a bot ritkán kerül le a földre, sokat forgatják, támadó-védekező mozdulatokat végeztek, főleg a Felső-Tisza vidékén és Gömörben táncolják, akár egyedül, vagy párban. A másik irány az ügyességi táncokat foglalja magába, ezen belül számon tartják a kanásztáncot, melyet a Dunántúlon, főként Somogyban őrizték meg. Érdekes példája maradt fenn a lakodalmi kanásztáncnak például a zalai Szentpéterföldén. Továbbá ide sorolják a seprűs, a kendős, a kalapos és az üveges táncok. 

A pásztorokról, pásztortársadalomról is beszélt Kiss Norbert, melynek élén egyes vélekedések szerint a ménesről gondoskodó csikósok álltak, őket követték a csordások, akik szarvasmarhát legeltették, majd a juhászok a juhnyájjal, a csürhések, vagy kondások, a disznók őrzői, majd a kecskepásztorok. A szakma apáról fiúra öröklődött, a csoportok elkülönültek a parasztoktól. Ma már kihalóban van ez a szakma, de aktív tagjai nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy őrizzék hagyományaikat. A pásztorünnepekről szólva elmondta, hogy a gazdasági év ciklusaihoz kapcsolódtak. Legfontosabb az állatok kihajtásának időpontja, Szent György napja, ilyenkor mulatságot, felvonulást, vásárt tartottak, de a Szent Mihály naphoz köthető behajtást is ünnepelték. Az élet eseményei közt pedig fontos esemény volt, mikor bojtár által választott menyecskét elfogadták a pásztorok és a fiatal társuk attól kezdve volt jogosult a bokrétás kalap viselésére.