Bemutatta az Őrség értékeit a kisnemesi származású Nemesnépi Zakál György

A tartalmilag három fejezetre osztható, átfogó tanulmány szerzője kétszáz éve, 1822. február 21-én hunyt el. 

Nemesnépi Zakál György tájmonográfiájáról a mai napig úgy tartják, hogy nemcsak az első, de egyben a legteljesebb mű is az Őrségről, arról a történeti és néprajzi tájegységről, amely a magyarországi területek közül talán leginkább konzerválta a XXI. századra gazdálkodását és szokásait, valamint lakosságának életvitelét is. A teljes címe szerint „Eőrséghnek Leirása ugymint: Annak Természete, Története, Lakosai ezeknek szokásai, nyelvszokása a’ mellyeket öszve szedegett Nemes-Népi Zakál György: 1818-dik Esztendőben” elnevezés alatt lejegyzett tudományos mű tartalmát és szerkezetét tekintve is hasonlatos Gönczi Ferenc Göcsejéhez, ám miután ez utóbbi jó egy évszázaddal később készült el, valójában Nemesnépi Zakál György munkája lehetne annak hivatkozási alapja. Az Őrségről szóló tájmonográfia három fejezetre oszlik, az első rész a nyugat-magyarországi tájegység, azaz a történelmi Őrvidék földrajzát és településeit mutatja be, a második növény- és állatvilágát, míg a legtartalmasabb harmadik fejezetben egy viszonylag alapos néprajzi és nyelvészeti leírást találhatunk. Napjaink kutatói szerint utóbbi egyben a legértékesebb résznek is tekinthető, hiszen a szerző elsőként mutatta be, illetve dokumentálta az Őrség nyelvjárási sajátosságait és értékeit. 

Nemesnépi Zakál György életének kezdeti időszaka kevésbé feltárt. Annyit biztosan tudunk róla, hogy nevével ellentétben nem a Zala megyei Nemesnépen, hanem a Vas vármegyei, ma Bajánsenye részét képező Senyeházán született 1761. október 11-én. Iskolázottságát illetően csak az tűnik megalapozottnak, hogy Kustánszegen kezdett el tanulni, ám arról már nincs elérhető adat, hogy magasabb szintű tanintézménybe is járt volna, bár műveltsége erre utal. 27 évesen állt az Őrség birtokosainak számító Batthyány-­család szolgálatába, ahol erdőispáni rangig vitte. Az akkor még Senyeházi Zakál Györgynek nevezett fiatalember valószínűleg – közvetve vagy közvetett módon – a Batthyányiak révén szerezhetett tudomást az esetleges nemesi származásáról, hiszen ezekben az években kezdett el családfakutatással foglalkozni, ami meg is hozta számára a várt eredményt. A születésekor még jobbágyi szolgálatot teljesítő családi sorba tartozó Zakál György 1809-ben tudta igazolni, hogy felmenői, azaz a család senyeházi ága abból a nemesnépi Zakál famíliából szakadt ki, amelynek Miksa magyar király – I. Habsburg Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király, illetve Jagelló Anna magyar és cseh hercegnő legidősebb fiúgyermeke – adományozott birtokot 1566. január 2-án. Ettől fogva Zakál Györgyöt is megillette a kisnemesi cím, s mindezt jelezve rögtön le is cserélte addigi előnevét. 

Az innentől fogva már Nemesnépi Zakál Györgyként ismert kisnemes korábban is fontos szerepet töltött be a térség életében. 1803-ban Senyeházán önálló református gyülekezetet alapít, aminek presbitere is lesz. Ezzel párhuzamosan oratóriumot, imaházat és iskolát is létrehoz a településen, majd az időközben leégett imaház helyére 1817-ben téglából kezdenek templomot építeni, amit 1821. október 28-án szentelnek fel. Ebbéli törekvéseivel Nemesnépi Zakál György meghatározó módon járult hozzá ahhoz, hogy Senyeházán alakuljon ki a térség egyik leginkább számottevő református gyülekezete, az oktatás elindítása pedig azt segítette elő, hogy a településen élők közül többen is ki tudtak emelkedni a jobbágyi sorból. 

Zakálról a bajánsenyeiek úgy tudják, három évtizeden keresztül volt a 18 faluból álló Őrség őrnagya. Ez a cím akkoriban nem katonai rangot, hanem közéleti felelősséget jelentett, ami összhangban áll a fentiekkel. Talán éppen ebből a közéleti felelősségéből adódik, hogy Zakál az 1810-es évek második felében többször összetűzésbe keveredik a földijeivel, majd 1818-ban Pestre költözik az ott jogászként dolgozó fiához, ahol rögvest bele is kezd az Őrségről szóló tájmonográfia megírásába. Arra vonatkozóan, hogy korábban is készült volna erre a feladatra, szintén nincs megbízható adat, mint ahogy azt sem tudjuk, miként és mikor került a mű a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárába. Az viszont már dokumentált, hogy 1834-ben, tehát Nemesnépi Zakál György halála után bő egy évtizeddel az Akadémia tagjai közül Vörösmarty Mihály és Nagy János is kiadásra javasolta, ám a monográfia akkor mégsem jelent meg nyomtatásban. 1917-ben azonban már hivatkoztak rá, illetve fel is használták az Ethnographia című folyóiratban, majd 1970-ben Egy régi leírás az Őrségről címmel a Vasi Szemlében Tóth József publikálta a kéziratot. 

Az Eőrséghnek Leirása Nemesnépi Zakál György egyetlen ismert, fennmaradt műve. Önálló kötetként 1985-ben jelent meg, az Őrségi Baráti Kör jóvoltából. Ez a kiadás a szerző eredeti kéziratának reprint változata mellett a jelenleg használt nyelvezet szerinti – azaz jól olvasható – átiratát is tartalmazza. 

Nemesnépi Zakál Györgyről azt tudjuk még, hogy a tájmonográfia elkészültét követően nem maradt Pesten, megromlott egészségi állapota miatt visszaköltözött vidékre. Utolsó napjait Andráshidán töltötte, ott is hunyt el. Holttestét szülőfalujában földelték el, sírja azonban már nem található meg a temetőben. Nevét Bajánsenye iskolája viseli, tiszteletére emléktáblát helyeztek el a falu református templomának falán.