A lélek dolgairól dr. Gedeon Zoltánnal

2022.01.14. 17:30

A gazemberség is a génekben van?

Önnek milyen a személyisége? Céltudatos ember, tele van lelkesedéssel? Vagy realista, két lábbal a földön járó? Kíváncsi, a változatosság gyönyörködteti, vagy a nyugalom a mindene, netán önmarcangoló? Miért leszünk éppen ilyenek vagy olyanok? Személyiségünket az öröklött jellemzők vagy a környezet, a nevelés határozza meg? A tudományos kutatások szerint mindkettő hatással van a személyiségre, de mérleg határozottan az egyik felé billen. Hogy merre, arra megtalálják a választ dr. Gedeon Zoltán Keszthelyen praktizáló pszichiáter, neurológus, pszichoterapeuta zaol.hu-nak írt lélektani sorozatában. Lássuk hát a mai példát, amit a főorvos szokás szerint egy történetbe ágyazott.

Szabó Judit

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Forras: Illusztráció / Shutterstock

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

- A bárban volt, főnök. Nem a törzshelyén, de két sarokkal arrébb. Ott volt az egész udvartartása, főleg olaszok, bár egyiknek sincs priusza. Nem is tudtam, hogy Saverio beszél olaszul.

 

- Azt én sem, de ravasz gazember, tud ő még olyat is, amiről nem is álmodsz.

 

– Lehet, de nem beszél. Illetve csak hülyeségeket. Azt mondja, életében nem volt még Argentínában, hogy ő egy műkincskereskedő Agrigentóban, meg ilyenek.

 

- Műkincskereskedő, mi? Én meg a siracusai könnyező Madonna. Szicíliai maffiózók hetedíziglen. Omerta! Tudom én, honnan fúj a szél, de énekelni fog, az biztos. 

 

A kopasz, kövér, fürge kis ember piros keretes napszemüveget viselt, mindkét kezén hét gyűrűt hordott, és magas, fejhangon kiabált.

 

– Hogy honnan tudok olaszul? Hát olasz vagyok, az isten szerelmére! Az ujjlenyomatom? Na és? Mindenkinek meglehet. Volt néhány tévedésem egy-két képpel. Leültem, kifizettem, viszlát! Semmi közöm a maguk ékszertolvajához. 

 

Akkor a hadnagy elővette a nyilvántartást:

 

– Hétrendbeli rablás, kétrendbeli könnyű testi sértés, egy szökési kísérlet, adócsalás, közokirathamisítás, ékszerek, meg hát ugye, az a fránya kokain.

 

– Meg vannak maguk őrülve? – A férfi idegességében egy gyufaszálat rágott, és forgatott sebesen a nyelvével. – Soha nem jártam itt. Éltem néhány évig Madridban, innen a spanyol, de ez minden.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

– És az a nő, akit megerőszakolt öt éve? Ott áll a detektívtükör mögött. Felismerte magát.

 

– Azt soha senki nem bizonyította rám.

 

– Hát így is lehet.... Ha nem, hát nem. Azt állítja, maga szicíliai, ugye?

 

– Persze, hogy az vagyok!

 

– És katolikus, ugye?

 

– Hiszem az istent!

 

– És annak szentjeit?

 

– Mi ez, a Szent Inkvizíció?

 

 – Nevezheti annak is! De mi itt más módszerekkel dolgozunk – mondta a hadnagy, miközben résnyire nyílt az ajtó, s a rabló válla fölött látta, hogy az őrmester hevesen integet. Olyasfajta mozdulatokat tett, mint aki le akarja fújni a kihallgatást. A hadnagy kiment hozzá.

 

– Főnök, a fiúk behozták Saveriót.  

 

– Saveriót??? – a döbbenet csak másodpercekig tartott, majd a hadnagy mint egy vadászkutya, nem eresztette a nyomot. – Nem tudom, ez kicsoda, de sáros, az biztos. Amit idáig elmondott, már az is elég lenne tíz év szigorítotthoz.

 

Azzal visszament a kihallgatóhelyiségbe.

 

– Szóval, mint mondtam, mi más módszerekkel dolgozunk. Itt találkozhatsz önmagaddal, te tetű! – váltott keményre. – Szent Inkvizíció? Az! Csak itt maga a Jóisten avatkozik be érted. Hogy megmentse azt a halhatatlan lelkedet... Te tetű! – tette még hozzá feltörő indulattal, majd kiszólt az őrmesternek: – Hozzátok be!

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Kopasz, kövér, fürge kis ember lépett a helyiségbe, akinek mindkét kezét hét-hét gyűrű tette természetellenessé. Némán nézett az izzadó férfire. Az izzadó kopasz kövér, fürge kis ember felállt, majd térdre borult, szemében rettegés tükröződött, és zokogni kezdett. 

 

– Elmondom, elmondom, oké, elmondom. Bocsáss meg, Szent Lucia, bocsáss meg, istenem, bocsáss meg! 

 

Nagy sokára a férfit talpra segítették, egy széket toltak alá, mert remegő lábbal nem tudott megállni. Úgy meredt a belépőre, mint aki kísértetet lát. Nagy kortyokkal ivott, majd mélyen a saját szemébe nézett, és megtört hangon beszélni kezdett:

 

- Tudják, nekem nem voltak szüleim. Valószínűleg egy rendőri rajtaütésben haltak meg, én akkor egyéves voltam. Az utca nevelt fel. Mikor kicsit nagyobbacska lettem, hogy megszolgáljam azt a kevés ételt, meg ruhát, amit kaptam azoktól, akik befogadtak, kisebb munkákat elvégeztem nekik. Elvittem egy csomagot, üzenetet, néha lopnom kellett, néha csak figyelni az utcát, míg ők dolgoztak. 

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

- Aztán ahogy nőttem, rájöttem, hogy az emberek hallgatnak rám, sőt félnek tőlem – folytatta. – Kisebb baráti köröm alakult ki, akik megcsinálták, amit kértem tőlük. Boldogultam. Megnősültem, de a feleségem elhagyott, mert állítólagosan agresszív vagyok. Azóta minden mindegy. Nem érdekel semmi, de megszerzem magamnak, amit akarok.

 

- Mit szólsz ehhez, Saverio? – kérdezte a hadnagy. – Elmondta az életedet. Szinte ugyanezt hallottam tőled legutóbb, mikor ilyen szentimentális lettél az életfogytiglan árnyékában. Te tudod, ki ez az ember? Az alteregód, vagy a jobbik éned? – A tiszt hangosan, térdét csapkodva hahotázott, percekre kiesve a szerepéből. – A jobbik éned? A jobbik éned, Saverio?

 

- Az ikertestvérem – törte le a nevetést Saverio. – Jól mondja Luigi, a szüleinknek menekülniük kellett, és mivel ő a belső szobában aludt, nem tudták magukhoz venni, mert a rendőrök tüzet nyitottak. A hajó meg, amivel Argentínába jöttünk, az éjjel kifutott, nem lehetett visszamenni érte. Meg aztán azt hitték, a hatóság árvaházba, vagy örökbe adta. Évekig nyomoztak, mire kiderült, mi történt. Már épp át akarták hozatni, mikor meghaltak abban a megrendezett balesetben. Én már tizenkettő voltam, megéltem magam is. Tudtam, hogy él valahol egy testvérem, de sosem láttam, így nem hiányzott. Ha tudom, hogy ennyire egyformák vagyunk, talán másképp döntök és megkeresem.

 

- Ámen. Ezt nagyon szépen mondtad, Saverio – ironizált a rendőr – a családegyesítés megtörtént. Kérjétek magatokat egy cellába! 

 

A két férfi, mintha megbeszélték volna, egyszerre rúgta ki maga alól a széket, és ugrott fenyegetően a hadnagy elé. A sokkoló is egyszerre, hátulról terítette le őket.

Dr. Gedeon Zoltán 
Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap / Archív

- Az egypetéjű ikrek személyisége nagyon hasonló, még akkor is, ha soha életükben nem találkoztak. Ez a tény a személyiség genetikai meghatározottságát támasztja alá, vagyis hogy az ember személyisége nagyobbrészt génjeiben kódolt – mondta dr. Gedeon Zoltán. – Felmerül a kérdés, hogyan lehetséges ez, hiszen számtalan külső inger alakítja, formálja a személyiséget, és ezek az ingerek más családban, országban, kontinensen nagyon eltérőek lehetnek. Azt gondolnánk, még ha a habitus, temperamentum azonos is, a különböző környezet más emberré formája az egyént. Ez azonban csak korlátozottan igaz. Az egyén a környezetéből az információkat a rá jellemző módon szűri ki, akárhol is él. Másrészt egy adott személyiség a környezetéből hasonló reakciókat vált ki, így a világ hasonlóan kezeli őket, harmadrészt pedig az azonos temperamentumú emberek egyformán alakítják a kapcsolataikat. Ez magyarázza, hogy eltérő szocializáló ellenére az egypetéjű ikreknek hasonlóan alakul a sorsuk, valamint hogy a születésük után a kórházban hagyott, és örökbefogadott gyerekek felnevelkedve legtöbbször jobban hasonlítanak sosem látott biológiai szüleikre, mint az őket felnevelő nevelőszülőkre. Nem véletlenül lett tehát bűnöző mindkét Saverio: a gének „hatalma” náluk is felülkerekedett. 

 

Mielőtt azonban széttárnánk a kezünket, hogy akkor nincs mit tenni, sorsunk eleve megpecsételődött, gondoljunk arra, hogy a genetika és a nevelés egyaránt formálja a személyiséget, s a génekben kódolt jellemzők nem feltétlenül kerülnek a felszínre. Tulajdonságaink kialakulásában betöltött meghatározó szerepüket ugyanakkor ma már nem vitatja a tudomány.

 

Sorozatunk korábbi részei:

 

Ezek is érdekelhetik