Magának vett ajándékot – agyára ment a magány?

Dániában az ablakokat nem fedi függöny. Az embernek nyíltan élnek, mintegy a kirakatban. Nem feszélyezi őket, ha az utcáról belátnak, hiszen nincs semmi titkolnivalójuk. A járókelők hazafelé menet valódi, bizalmas életképeket kaphatnak el, bár egy tősgyökeres helybéli ennél diszkrétebb. A dánok nem tolakodók. 

Freja a szűk belvárosi utca páros oldalán lakott a második emeleten. Aksel és családja szemben vele, az út túloldalán, szintén a másodikon. Már-már családtagnak számították egymást. Alig több, mint négy méter üres levegő választotta el őket, beláttak egymás nappalijába, konyhájába, előszobájába, csak a háló és a fürdő számított intim szférának. Ismerték egymás szokásait, ruháit és bútorait, egy kurta biccentésnél mégsem jutottak soha közelebb. 

Freja, közel a hatvanhoz, törékeny vénkisasszony volt, amit ma szinglinek mondanánk. Ő sosem érezte annak magát, mindig is hiányzott a társ, a család. Abban a polgári környezetben, amelyben nevelkedett, mindennek helye, rituáléja volt, amit még így, egyedül is igyekezett megőrizni. Aksel ezért bogarasnak tartotta. Freja már december elején feldíszítette a lakást. 

Az ablakkeretekre kis girlandok kerültek, festett angyalkák az üvegekre, a könyöklőkre gyertyák. Az asztalokon mikulásvirágok álltak, és giccsbe hajló, téli jeleneteket ábrázoló, halványan világító diorámák díszítették a kandallópárkányt. A lakás textíliái is az ünnep közeledtét jelezték. A terítők, szőnyegek, de még a székek ülőpárnái is pirossá, fehérré változtak.

Aksel egy este fehér atlétatrikóban az ablaknál állt és az utcát bámulta. Már a második sörét bontotta aznap, pedig egyáltalán nem volt részeges. Az alant nyüzsgő belvárosi utca képe a karácsony közeledtét jelezte. Hang, a csukott ablakon át, fent az emeleten, már nem hallatszott. Néma kis figurák jöttek-mentek, sürgölődtek a járdán, a régi gázlámpákat idéző hatszögletű üvegük mögül sárga fénykört árasztó, romantikus közvilágítás alatt. Boltokba be, cukrászdából ki. Aksel látta, ahogy Freja is egy nagy dobozzal egyensúlyoz hazafelé. Visszafordult a tévé felé, és átkapcsolt a meccsre. 

– Micsoda hülyék – mondta a feleségének –, hetekig készülődnek, aztán két este, és minden megy a kukába. Takarítás, rámolás, hogy ugyanolyan legyen minden, mint volt. Ennek mi értelme? 

– Semmi – jött a tömör válasz a fürdőszobából.

– Malthe, nézd – szólt oda a fiának –, hoztam neked valamit. 

Azzal elővett egy kamerás, két kilót is szállítani képes drónt a táskájából. Oké, nyári játék, de le volt árazva. 

– Aztán rendesen tanuljál, mert elveszem – vetette oda még kísérőnek.

A srác páros lábbal ugrálva örült az ajándéknak. Röptette kicsit a nappaliban, aztán visszaült a telefonja mellé.

24-én reggel Freja még zserbót sütött, majd feldíszítette a karácsonyfát. Aksel nem hallotta, de halk karácsonyi dallamok töltötték meg a lakást. Aksel a fenyő és a mézes puszedli illatát sem érezte. Videójátékozott az ablak mellett, és csak akkor emelte fel a fejét, mikor látta, hogy Freja ajándékot csomagol. 

– Nocsak?! Jön valaki az öreglányhoz? – gondolta, de csak egy pillanatig, mert a játék nagyon lekötötte. Hogy a fia, és a felesége hol volt, arra már végképp nem tudott figyelni. 

Délutánra azért előkerültek. Malthe egy haverjával feltunningolt egy terepmotort, Naja, a felesége pedig a konditeremben volt. Jól is nézett ki, és ezt Aksel mindig méltányolta. Mikor leszállt a korai, téli este, már nem sokan voltak az utcán. Néhány megkésett karácsonyozó sietett hazafelé, a kórházba igyekvő nővérek, és néhány, más ügyeleti munkát ellátó ember lépkedett határozottan a járdán. Lépteik zaját elnyelte a sűrűn földre szállingózó pelyhek puha takarója. Eleredt a hó. 

Aksel nagy hanggal nyitott be a benzinkútra, a haverjai már várták. Az éles neonfény könyörtelenül világított meg mindent a helyiségben. Egy kör alakú pultnál támaszkodtak, és 33-as meggyes sört ittak. Aksel is kért egyet, és bekapcsolódott a beszélgetésbe. Mikor a karácsony témájához értek, hangosan felnevetett.

– Nem fogjátok elhinni, még ajándékot is adott magának! Megrázta a csengőt, aztán kibontotta. Azt, amit – fröcsögött a nyála az ordítástól – két napja ő csomagolt be.

A többiek is röhögtek. 

– Aztán megterített magának, feltett egy régi lemezt, tudjátok, olyan bakelitot, és leült vacsorázni. 

– Ünneplőben, mi? – tromfoltak a haverok.

– Ja, a szerencsétlen, frissen berakatott frizurával.

– Szegény hülye! Vele aztán tényleg kibabrált az élet. Kicsit azért sajnálom, biztos agyára ment a magány.

Nem volt túl késő, de azért lassan szedelőzködni kezdtek.

– Szilveszter hogy lesz?

– Szilveszter? Az meg mi? Nekem ne mondja meg senki, mikor kell örülnöm, mikor bulizzak, meg mikor ne! Az is csak olyan nap, mint a többi. Ha bulizni akarok, nem kell nekem ahhoz szilveszter. Ha meg nem, akkor meg csak azért, mert valaki azt mondja, nem fogok jópofát vágni, nem igaz?

– Hát dehogynem! Csak azért, mert mindenki azt csinálja? Nehogy már más mondja meg!

– Az ünnepek fontos szerepet játszanak az életünkben, mert tagolják az időt, mérföldkőnek számítanak, amikor megtervezzük a feladatainkat.  Arra késztetnek, hogy tartalommal töltsük meg az életünket, hogy pozitív legyen a mérleg, amikor átgondoljuk, mit értünk el. Az ünnepek rítusok is egyben, amelyek az önazonossághoz kellenek, és az összetartozást erősítik az azonos rítust követő közösségekben– sorolta a főorvos.

A karácsonyi készülődés, az ünnep lebonyolítása során továbbvisszük a családi hagyományokat, emlékezünk a régi karácsonyokra, felidézzük azoknak az alakját, akik már nincsenek köztünk – generációkon átívelő szálakat fonunk szorosabbra.

Kultúrán belül is összeköt, az összetartozást erősíti az adott közösségre jellemző ünnepek megtartása.

Azért is rossz ötlet félvállról venni a karácsonyt, mert az ünnepnapok átmenetileg felmentést adnak a kötelességek alól, lelkiismeret-furdalás nélkül lehet pihenni. Nem szabad dolgozni, régen meg is szólták az embereket falun, ha vasárnap, ne adj Isten, húsvétkor dolgoztak. A munka tilalmához sokféle népi hiedelem tartozott. Karácsonykor például nem szabadott mosni, mert az balszerencsét hozott, halálesetet vetített előre. A hiedelmek egy része burkolt illemszabályként működött.

Az ünnepek jelentőségét mutatják, hogy nem létezik olyan emberi kultúra, amelynek ne lennének ünnepei. Gyakran tánccal, mulatsággal, erőpróbákkal fűszerezettek ezek az alkalmak, hogy lazítsanak az emberek, feledjék a hétköznapi robotot. Ahogy a 19. századi magyar szótáralkotó páros, Czuczor Gergely és Fogarasi János az ünnep szó kapcsán írta: "oly nap, melyen valamely örvendetes, nagyszerű esemény emlékét tiszteljük meg, nevezetesen holmi mulatságokkal, lakomákkal".

A legfontosabb azonban, hogy pozitív érzéseket keltenek, különösen a karácsony a meghittségével, a misztikumával. A pozitív érzések pedig aktiválják a paraszimpatikus idegrendszert, csökkentik a stresszhormonok szintjét, tehát egészségvédő szerepük van, szögezte le dr. Gedeon Zoltán. Adjunk igazat tehát Frejának: nem vele babrált ki az élet, hanem azokkal, akik még soha nem élték át az ünnepek nagyszerűségét.