Frissen Zalából

2021.11.29. 11:00

Huszonöt díszfát ültettek Nagykanizsán – A gondozásukban számítanak a lakosságra is

Több akcióval ünnepelte idén megalakulásának 25. évfordulóját az önkormányzati fenntartású Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.

Horváth-Balogh Attila

Legutóbb a jubileum apropóján huszonöt darab díszfacsemetét telepítettek el az általuk gondozott külső városrészekben. Mint azt Szabó István vezérigazgatótól megtudtuk: facsemeték kerültek a korpavári templom előtti hősi emlékműhöz, a palini játszóterekre, a kiskanizsai Mocsár presszó környékére, Sánc városrészbe, a miklósfai játszótérhez, a bagolai emlékműhöz és buszmegállóhoz, a bajcsai játszótérre, illetve a kisfakosi volt kultúrház közelébe. A Csónakázó-tó környezetét pedig 8 új fa díszíti.

Balogh László és Szabó István közösen ültette el a 25. csemetét
Fotó: ZH Archívum

- A 25. fát Balogh László polgármester közreműködésével az Erzsébet téri szökőkút mellett ültettük el, a közelmúltban elszáradt hársfa helyére – jelezte Szabó István. – Ez utóbbi helyszínre a városi életkörülményeket jól tűrő nyugati ostorfa Nebraska fajtájú példánya került. Abban reménykedünk, hogy a külső városrészek lakói a fácskák rendszeres öntözésével segítik azok fejlődését, sőt, erre kérjük is őket, hiszen a nyarak egyre forróbbak és szárazabbak.

Ezek is érdekelhetik