Frissen Zalából

2021.09.20. 11:21

Leaszfaltoztatnák a Borostyán-tóhoz vezető utat Zalalövőn

Egy Borostyán-tóhoz vezető, kőzúzalékos felületű út komfortosabbá tételét tervezi a város önkormányzata, amihez a munkálatok költségeit pedig pályázati támogatás révén szeretnék biztosítani. Minderről a legutóbbi – még a múlt héten megtartott – soron kívüli testületi ülésen esett szó.

Gyuricza Ferenc

A téma azért került a képviselők elé, mert a pályázat benyújtásának alapfeltétele, hogy az érintett útingatlanok vonatkozásában engedélyes tervdokumentációval rendelkezzen a város. Ennek elkészíttetésére három tervezőirodától már korábban kértek árajánlatot, csütörtökön ezekről döntöttek. Az önkormányzat a tervdokumentáció elkészíttetésére a legkedvezőbb ajánlatot tévő zalaegerszegi Pannonway Építő Kft.-vel fog szerződést kötni. A téma kapcsán Gyarmati Antal polgármester elmondta: a Borostyán-tó északnyugati irányú megközelítését lehetővé tévő, korábban zúzalékos felújítást kapott külterületi utat aszfaltburkolattal kívánják ellátni, ezáltal ott is komfortosabbá válhat a közlekedés.

Az önkormányzat döntött továbbá a belterületi csapadékvíz elvezetési terveinek kivitelezésre is alkalmas vízjogi létesítési engedélyezési tervének elkészítésére szóló árajánlatokról is. A tervdokumentációt ugyancsak a Pannonway Építő Kft. készítheti el, valamivel több, mint 5,5 millió forintért, a projektmenedzseri tevékenység ellátásával pedig a gelsei Kovácsné Kocsi Zsuzsannát bízzák meg, aki 3,3 millió forintért vállalja a feladatot.

 

Fotó: Gyuricza Ferenc / Zh Archív

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában