Frissen Zalából

2021.09.12. 17:00

Kazinczy Klára titokzatos és viszontagságos élete

Pálóczi Horváth Ádám munkásságával ma már könyvtárnyi szakirodalom foglalkozik. A „csimbókos poéta” gáláns kalandokkal teli élete valóban filmvászonra kívánkozik. Övé a 18-19. század fordulójának egyik leggazdagabb és máig is részben feldolgozatlan, sokoldalú írói életműve.

Gyimesi Endre

Méltán viseli nevét számos emléktábla szerte az országban, köztük Zala megyében, ahol két részletben összesen húsz évet élt. A sokáig elfeledett alkotó műveinek kritikai kiadását, elemzését ma kutatócsoport végzi, hogy elfoglalhassa méltó helyét a magyar irodalomtörténetben. Azt viszont kevesen tudják, hogy ez a kutatás létrejötte Horváth Ádám harmadik feleségének, Kazinczy Klárának köszönhető, aki megőrizte, rendszerezte és a Magyar Tudományos Akadémiának átadta a tekintélyes kéziratmennyiséget.

Ki volt Kazinczy Klára, akit az irodalomtörténet az első magyar költőnők egyikeként ismer? S hogyan került kapcsolatba Pálóczival? A válaszhoz be kell tekintetünk a nők körében oly népszerű költő gazdag és zavaros szerelmi életébe. 11 évi házasság után 1793. május 11-én vált el első feleségétől, a füredi Oroszy Júliától. A feleség nehezen viselte férje gyakori távolléteit, kicsapongó életmódját. A válás nagy feltűnést keltett a korabeli közéletben, mert ez volt az első Zala megyében, miután Lipót császár törvénye lehetővé tette ezt a reformátusok számára. Alig három hónap elteltével (1793. szeptember 17-én) Horváth Ádám új asszonyt vezetett az oltár elé: Sárközy Jusztinát, a régi barát, Sárközy István, a későbbi somogyi alispán unokahúgát. De ez a házasság is zátonyra futott. A költő szerint az asszony zsarnoki természete miatt, de a rokon Sárközy István másban látta a szakítás végleges okát. Felháborodva írta Kazinczy Ferencnek, hogy Horváth Ádám magához vette egy szegény prédikátornak a lányát, Kazinczy Klárát. Felesége úgy fogadta, mint pajtásnéját, amíg rá nem jött, hogy a férje vele csalja meg. 1808. június 16-án különköltöztek hosszas alkudozás után született válás nélküli egyezséggel. Így éltek Sárközy Jusztina 1818. június 8-án bekövetkezett haláláig. Horváth Ádám Kazinczy Klárával, akit nevelt lányának nevezett, még egy ideig Nagybajomban lakott, majd 1811- ben visszaköltözött Zalába, Petrikeresztúrra. A költözést a régi szabadkőműves barát, Tuboly László hívásával indokolta. Sárközy István szerint a botrányos válás és Kazinczy Klára örökbefogadása volt az igazi ok.

Pálóczi Horváth Ádám portréja Fotók: MNL ZML

Horváth Ádám Kazinczy Ferencnek a következőket írta 1814- ben: „nem vagyok gyermektelen, de Atyának lennem a két házasságom közé szorult rövid időben volt szerencsém”. Mindez nem igaz, hiszen a két házasság között mindössze három hónap telt el. S ekkor már az 1785. szeptember 2-án született Kazinczy Klára 8 éves volt. Ha jóhiszeműek akarunk lenni, értelmezhetjük úgy a mondatot, hogy ekkor tudta meg, hogy apa lett. De valószínűbb, hogy a költő, aki a Külső-Somogyi Református Egyházmegye világi elnöke volt, 1806-ban ismét találkozott a korábban Komáromból is ismert Kazinczy családdal, és ezúttal a 21 éves lányukba szeretett bele. S a rokonság egy eltitkolt szerelmi kapcsolat álcája lehetett. Végül az is elképzelhető, hogy Pálóczi valóban leányaként nevelte Klárát, s mikor kiderült, hogy nincsenek vérségi kapcsolatban, felesége halála után elvette feleségül.

Kazinczy János (1753-1825) nagy műveltségű református prédikátor volt. A debreceni református kollégiumban végzett, később Péczeli József mellett segédlelkészként dolgozott Révkomáromban. Innen került Felsőgellérre 1784-ben lelkésznek. Itt vette el Juhász Katalint, s itt született 5 gyermekük, közülük a legnagyobb, Klára 1785-ben. Bár nem volt gazdag ember, különleges értékű könyvtárat hozott létre. Magyar, német és latin nyelven beszélt, franciából fordított, görög és zsidó lexikonokat használt. Két fiát a pápai református gimnáziumba járatta. Így Klára otthon szívta magába a klasszikus műveltséget. Több szolgálati hely után a család 1799-től Somogyban élt. Itt került Klára közelebbi kapcsolatba Horváth Ádámmal.

Kazinczy Klára sorsa felől (aki csak névrokona a híres költő Kazinczy Ferencnek) 1806-tól Pálóczi gondoskodott. Együtt költöztek Petrikeresztúrra is: „Egy jókora cselédházból csináltam lakást, s szerezgetek holdanként egy kis gazdaságot.. édes a nyugalom.. szűk Múzeumomban, háborgatás nélkül” mert a leányombúl Kasznár, Kultsár, Ispány, Szakácsnő minden kikerül... „ A gazdálkodás gondjait fokozatosan teljesen Kazinczy Klárára bízta.

Kazinczy Klára aláírása 1836-ból

A petrikeresztúri évekre a költő viharos szerelmi élete lecsillapodott. Bár a megbántott rokon, Sárközy István 72 tételes listát talált Pálóczi hagyatékában szerelmeiről, amelyben bizonyítottnak látta mindhárom feleség megcsalatását – élete utolsó évtizede a Klárához fűződő hálás szeretetről szólt. Életmódjukhoz hozzátartozott, hogy munka után közösen zenéltek, énekeltek, verseltek. Horváth Ádám zenélt, Klára dalolt és táncolt. Gyakran csatlakoztak hozzájuk a szomszédos Nagylengyelben lakó Tuboly család tagjai. A költő nem tagadta meg önmagát. 1814-ben létrehozta verselgető zalai lányokból és asszonyokból a Göcseji Helikont. Tagjai Dóczi Terézia, a ”Kálócfai Melpoména„, Tuboly Erzsébet és Rozália (a nagylengyeli Grátiák) és Kazinczy Klára, a szőke fürtű Petrikeresztúri Thália voltak. (Tháliának Horváth Ádám hívta Kazinczy Klárát. A görög szó virágzót jelent, a vidám költészet múzsáját. A költő szerint Klára maga volt a virágzó természet.) A 19. század elején egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy a lányok és asszonyok verseket írjanak. A Göcseji Helikon egyike az első magyar költőnői csoportnak, s bár műveik művészeti értéke nem túl magas, irodalomtörténeti jelentőségük van. Áthatotta verseiket a göcseji vidék tiszta magyarsága, abban az időben, amikor még országunkban magasabb körökben a német és francia szó volt a divat. Verseik egy részét Horváth Kazinczy Ferencnek küldött leveleiből ismerhetjük, de a teljes gyűjteményt Kazinczy Klára mentette meg a szétszóródástól. Így vált lehetségessé, hogy napjainkban többször is nyomdafestéket kaphattak verseik különböző kiadványokban. A csoportosulás legtehetségesebb tagja kétségkívül Kazinczy Klára volt. Nem véletlen, hogy ő szerepelhetett az 1817-ben létrehívott Keszthelyi Helikonon, s több korabeli folyóirat közölte verseit. Megcsillantotta bennük az apja könyvtárában s Pálóczi által tudatosan fejlesztett klasszikus műveltségét. Kazinczy Ferenc, a költőfejedelem kicsit sokallta is az antik hivatkozásokat a verseiben – de Horváth Ádám büszke volt tanítványára. Kazinczy is elismerte, hogy Klárában sok poétikai szikra van.

Az első Keszthelyi Helikonon még nem vett részt személyesen, de Ruszek József felolvasta Göcseji Nimfa című versét, amely később meg is jelent a Helikon I. kiadványban. A korabeli lapok ismertetői dicsérték a költőnő talentumát. A 2. Helikonon már ott volt 1817. május 20-21-én. Isishez ének című versét olvasta fel. A szántó-vetők istenéhez szólva ízlésesen fogalmazta bele a főherceg és Festetics dicséretét. Itt kötött barátságot Dukai Takács Judittal, aki később esküvői nyoszolyólánya lett. Több verses levelet váltottak. Egyikben így ír:

”A férfinak vitéz szívet és egészet/ S tudományos elmét adott a természet/De nem rak ilyeneket szegény asszonyokra,/Hanem báj szépséget tékozol azokra./Paizsunk és dárdánk az egy szépség nékünk,/S ezzel vasat, tüzet egyaránt legyőzünk.„

Az utolsó két Helikonon is verssel volt jelen. Az utóbbin már feleségként, cáfolva a házasságát körülvevő mendemondát. Az Állhatatos Thália képében ünnepli a Helikont, jelezve: ő továbbra is megpendíti húrját ”ha a Helikon társaságra méltóztatja„ lantját. Az 1818. augusztus 12-én megkötött házasság valóban nagy port vert fel a korabeli művészeti életben. Ugyanis Dukai Takács Judit esküvőre küldött versét közölte a legolvasottabb folyóirat. Kazinczy Ferenc is óvta Horváthot a harmadik házasságtól. De ő megnyugtatta: ”ne rettegj, hogy én és Klári oly keveset tartanánk vagy most, vagy jövendőben a házasság kötelék szentsége felől – szentnek és bomolhatatlannak tartanám én ezt hit nélkül is, de ha valaki lemond, vagy lemondott rólam, mint a két elsőbb, szeretetét nem erőltetem a másodiknak még meg is kellett köszönnöm, hogy tőlem elkülönbözött, s engedett 11 esztendőt, mind egynehány munkának elkészítésére, mint Klárimnak gazdaasszonnyá és vénségem gondviselőjévé nevelésére, s most már hozzáteszem, hogy békés és okos feleséggé is; mert ha előbb megtudhattam volna, hogy nem az ő, akinek én véltem csak ezelőtt esztendővel is (míg az anyja haldoklásakor tudtomra nem hozta) régen feleségemmé tettem volna...„ A következő levélben is megerősítette, hogy ”Klárinak kedve van a házasságban..., ...12 esztendei állhatatosság és igaz hűség sokat érdemel... őtet örökösömnek szántam és tettem„.

Hiába ígérte Kazinczy Klára, hogy gyakrabban pengeti lantját, nehéz idők vártak rá. Meghalt Festetics György, megszűnt a Helikon. A kortársak közül talán ő írta a legőszintébb, legszebb búcsúverset. Meg is jelent a Magyar Kurírban. Férje is betegeskedett. Így a teljes gazdaság gondja egyedül rá hárult. Csak éjszaka, fonás mellett maradt ideje versírásra. Pedig egyre inkább kezdték elismerni tehetségét. Verseiben erős karakter s érdekes egyéniség mutatkozott. Egyik kortársa írta: ”a tanult asszonyok hazánkban ritkák nagyon, úgy, hogy még négy-öt írónál köztük több alig vagyon„. Mikor -némelyeknek mutogatta- Klára verses levelét, el se hitték, hogy nő írhatta azokat.

Az ifjú feleség és az öregedő költő boldog házassága nem sokáig tartott. 1820. január 28-án súlyos betegség után meghalt Horváth Ádám. Kazinczy Klára az utolsó pillanatig gondosan ápolta ”a Halál is könnyeket hullata, midőn karjaimból kiragadta „ ... írta az özvegy később Kazinczyhoz elküldött versében. Itt vallotta meg, hogy férjét lelki nagysága miatt szerette. -”Megfosztva attól, kiért éltem, kit lelki kellemiért szerettem„, -Nem a vak szerencse hiú fénye,/ Nem Ámor s Cupido leleménye/ Voltak ösztöni hív szerelmemnek.”

Öröksége nem volt jelentős: közel 500 hold Nagybajomban, s mintegy 200 holdnyi szétszórt parcella Petrikeresztúron és környékén. A birtok egy részét zálog terhelte, amelyből évtizedes perek keletkeztek. Ő is egyre reménytelenebbül perelte férje egykori partnereit (a Szapáry és Spissich családot) a bíróság előtt jogerősen megítélt tartozásaik behajtása érdekében. Nehéz körülmények között élt, de így is segítette két testvérét, Gábort és a vele élő Rozáliát.

Megrázó versekben siratta el férjét, majd a versírást abbahagyta: „nincs többé Apolló, aki Pithia fején lantját igazgatná, nincs ösztön, amely lelkemet buzdítanák az ilyesekre”. Egyszer tett kivételt. 1825-ben nagy szerelmi csalódás érte a fiatal özvegyet. /1824. szeptember 16-án ismeretlen apától Trézsi nevű gyermeke született Petrikeresztúron. Az apa kilétének s a gyermek sorsának (valószínűleg csecsemőként meghalt) felderítésével még adós az irodalomtörténet./ A csapodár madárhoz című versben énekelte meg csalódását. Többet nem írt verset.

Özvegysége első másfél évtizedét – a napi megélhetésért folytatott munka mellett – férje hagyatéka rendezésének szentelte. A kéziratokat és verseket öccsével, Kazinczy Gáborral lemásoltatta, s a rendkívül gazdag, sokszínű hagyatékot elküldte 1835. március 24-én a Magyar Tudós Társaságnak, hogy „őket az örök semmisségtől megmentené”. Így került az életmű java az MTA kézirattárába és az Országos Széchenyi Könyvtárba. A beküldött anyag 49 tételből állt. Ez tartalmazta a már említett Göcseji Helikon költőivel kapcsolatos anyagokat (köztük Kazinczy Klára 19 versét), s az Ötödfélszáz énekeket, amely a költő halála után 133 évvel került először kiadásra, s indult azóta is tartó hódító útjára. (A mű, amely 479 versszöveget és 357 dallamot tartalmaz, részben Pálóczi saját szerzeménye, részben más régi népi énekanyag – nemzeti közkincs). S a jelenkor kutatói ma is kincsesbányának tekintik a kéziratokban található népnyelvi, népköltészeti gyűjtéseket, valamint a közmondás- és példabeszéd-gyűjteményt.

Kazinczy Klára nem érhette meg, hogy nyomtatásban lássa férje munkáit: „Végtelen fáj ez nekem, hogy férjem, aki a közjónak élt és a jó ügynek mindig előmozdítója volt... Már a világ előtt Munkáiban sem élhet örökké ” – írta Toldi Ferencnek. Ma már tudjuk, hogy Pálóczi Horváth Ádám nevének fennmaradását elsősorban nem az irodalmi munkássága, hanem ez a felesége által féltve őrzött hagyaték biztosította.

Kazinczy Klára – mivel nem tudta érvényesíteni kintlévőségeit – rendkívül szegény körülmények között tengette életét Petrikeresztúron. Erre figyelt fel Farkas András járási szolgabíró, s ajánlotta az „Inkey Ferenc szegényeket támogató alapítvány” figyelmébe. Mint írta: „csekély jószágocskáján a naponkénti szükségesekre alig virrad, néma bú közt tűrvén azon ínséget, mely Hazánkban (ritka kivétellel) majd minden tudósnak özvegyével és árváival oly igen közös”. A kérvényhez férje régi barátja, Deák követtársa, Hertelendy Károly írt támogató ajánlást. Így kapott az özvegy 1839 és 1847 között évenként kisebb-nagyobb segélyt (30-100 forint közötti öszszegben) az alapítványtól.

Mindez nem sokat segített, mert 1843-ban csődeljárást kezdeményeztek ellene. A sors igazságtalansága, hogy a majdnem két évig elhúzódó csődper irataiból ismerhette meg az utókor a tehetséges költő, Pálóczi hagyatékának gondos őrzője életének utolsó negyedszázadát. A csődpert elvesztette, mindenét kiárusították, még a férje emléke miatt féltve őrzött utolsó 43 könyvet is el kellett adnia. Több mint három és fél évtized után Kazinczy Klára elhagyta Petrikeresztúrt. Teskándon telepedett le, s ott halt meg 1849. augusztus 14-én.

Ezek is érdekelhetik