Frissen Zalából

2021.09.20. 09:00

Gianni Annoni sztárszakács volt a vendég a X. Gyenesdiási burgonyanapon

Nem mindegy, milyen a krumpli. Erre hívta fel a figyelmet Gianni Annoni sztárszakács és étterem-tulajdonos a X. Gyenesdiási burgonyanapon.

Péter B. Árpád

A megnyitón Gál Lajos polgármester arról beszélt, ez a fesztivál egyfajta betakarítóünnepnek számít, és ennek jegyében sok helybéli polgár zöldség- és gyümölcskosárral készült a hagyományos mustrára.

Kiemelte, örömteli, hogy 2021 úgy telik el, hogy a nagyközség tervezett rendezvényeit szinte kivétel nélkül megszervezték a hosszú, nehéz hónapok után.

– Jól lemérhető: a magyar ember nemcsak a Balatont kedveli, hanem érdeklődik a helyi termékek iránt is, amelyeket Gyenesdiás már évekkel ezelőtt felkarolt – fogalmazott Gál Lajos. – Ezzel a rendezvénnyel pedig egyik fontos kincsünkre, a keszthelyi burgonyafajtákra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, együttműködésben az egyetemmel.

Dr. Polgár Zsolt, a MATE Burgonyakutatási Központ igazgatója azt mondta, sokat tesznek azért, hogy a keszthelyi nemesítésű fajták megtalálják a helyüket a piacon, és minél többekhez eljussanak. Arra hívta fel a figyelmet, 2016 óta a vásárlók valóban választhatnak, hiszen a boltokban fel kell tüntetni a burgonya nevét, származását és a felhasználás típusát.

Villányi Eszter, a nap háziasszonya, Vaszily Zsolt és Gianni Annoni
Fotó: a szerző

– A tudatos vásárló aszerint választ, hogy az adott fajtából milyen étel készíthető a legjobban – folytatta a szakember, hozzátéve: nem sárga vagy piros krumplit veszünk, hanem pont olyat, amilyen az elkészítendő ételünkhöz leginkább passzol.

Ezt a témát folytatva Gianni Annoni sztárszakács és étterem-tulajdonos, valamint Vaszily Zsolt agrármérnök megismertette a hallgatóságot a burgonya-ABC-vel. Az üzletekben az A a saláta-, a B a főzni való, a C pedig a lisztes ételekhez használatos burgonyát jelöli, és ahogyan hangsúlyozták: ez alapján kell választani, mert nem mindegy, milyen krumpli kerül az edénybe.

– Az is fontos, kit választ az ember zöldségesnek – szögezte le a sztárszakács. – Azt javaslom, olyan ember legyen, aki képes arra, hogy tanácsot adjon, segítsen, válaszoljon a kérdésekre.

Gianni, miközben megosztotta a publikummal az igazi olasz gnocchi receptjét, hangsúlyozta, a legjobb, ha öreg krumplit használunk hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában