Dr. Székely János a cigánypasztorációról és a járvány egyházra gyakorolt hatásairól

Dr. Székely Jánossal az elmúlt hét végén, Nován megtartott bérmálás után beszélgettünk a magas rangú állami kitüntetésről, a cigánypasztorációban vállalt szerepéről, valamint a koronavírus-járvány egyházra gyakorolt hatásairól.

– A kitüntetés elsősorban nem nekem szól, annak a tevékenységnek az elismerése, amit a katolikus egyház nagyon hosszú ideje tesz a romákért – mondta dr. Székely János. – Ha történelmi léptékben nézzük, több száz éves a folyamat. Ahogy a cigányság megérkezett Európába, főként Spanyolhonban és Franciaországban, de Magyarországon is nagyon sokan, köztük világi hívek, hitoktatók, nővérek és papok, szinte egész életüket arra szentelték, hogy a romák felemelésében segédkezzenek. Katolikus egyházunk körülbelül húsz éve kezdett nagyon intenzíven a romák felé fordulni. Jelenleg több mint hatvan helyszínen működtetünk tanodát vagy nyitott házat, ahova roma fiatalok jöhetnek iskola után tanulni. Sajnos a cigányok számára az iskola igen gyakran a kudarc helye, ezért nem nagyon szeretik, hamar lemorzsolódnak. A roma fiatalok hatvan százaléka hagyja el úgy az iskolát, hogy se érettségije, se szakmája nincs. Ez óriási probléma, s ebben próbálnak a tanodáink segíteni, ahova szívesen jönnek a roma fiatalok, mert családias a hangulat, s nemcsak a tanulás lehetősége várja őket, hanem tánc, sport, uzsonna, bibliaóra és ünnepségek is. Jogi és családsegítő tanácsadást, mosási, mosdási lehetőséget biztosítunk számukra, s néhol ingyenkonyhát is üzemeltetünk. Alsószentmártonban naponta több mint ezer adag ételt osztanak ki. Nem állami forrásból, hanem jóakaratú emberek adományaiból, továbbá külföldi segélyszervezetek segítségével. Ezt a munkát akarta értékelni ez az állami kitüntetés, amiért nagyon hálás vagyok, és nagyon örülök neki.

Személyes indíttatásból vállalt vezető szerepet a cigánypasztorációban?

– Gyermekkoromban szinte egyáltalán nem találkoztam romákkal, én egy védett, vallásos, kicsit értelmiségi közegben nőttem fel. Első papi állomáshelyem, a Nógrád megyei Érsekvadkert azonban máris olyan volt, ahol az iskolás gyerekek közel 30 százalékát cigány származásúak tették ki. Nagyon megdöbbentett, hogy míg a többi gyerek kivétel nélkül járt hitoktatásra, addig a romák közül szinte senki. Kerestem az okát, s közben próbáltam feléjük fordulni. Megtanultam gitárral előadni a cigány himnuszt, s elkezdtem az iskola udvarán játszani nekik. Teljesen ledöbbentek. Ez volt az első kapocs, ami kialakult köztünk. Aztán lassan kezdtek bejárni hittan­órákra, mert megérezték, hogy van valamifajta nyitottság vagy szimpátia bennem irántuk. Körülbelül egy hónappal később felvetettem, hogy szervezzünk egy kirándulást, csak romáknak. Egy autóbusznyi gyerek jött el velem egy strandra, legtöbben életükben először voltak ilyen helyen. Nagyon örültek, hálásak voltak, hazafelé végigénekelték az utat. Amikor elváltunk egymástól, az egyik fiúcska kérte, hogy látogassam meg őket. Az esti szentmise után tényleg elmentem. A fél utca összefutott, ünnepi beszédet mondtak, táncoltak a tiszteletemre. Azzal fogadtak, hogy mióta világ a világ, olyan még nem volt, hogy a falu papja elment volna a cigányokhoz. Nagyon jóban lettünk, ettől kezdve a gyerekek sokszor bejöttek a plébániára énekelni, vagy egyszerűen csak beszélgetni. Süteményt kaptak, játszottak. Többször szándékosan ott is hagytam őket egyedül, soha semmi problémát nem okoztak a plébánián. A szüleik is rendkívül hálásak voltak azért, hogy foglalkozom a gyerekeikkel, hamar mély kapcsolat és barátság született köztünk. Első év végén tartottunk egy külön cigány elsőáldozást, 30 gyermek vett részt rajta. A következő évben nagyon őszinte és mély légkörben már a szüleiknek szerveztem hitoktatást, ennek eredményeként szintén harminc felnőtt vált elsőáldozóvá. Ettől kezdve bárhova kerültem, mindig kerestem a cigány testvéreket, és próbáltam értük tenni.

A cigányságot úgy ismerjük, mint akik mélyen élik meg érzelmeiket. A hithez való viszonyuk milyen?

– A cigányokban van egy nagyon mély érzék az Isten iránt. Erősen hisznek az örök életben, ez látszik a gyönyörű cigánytemetéseken is. A legtöbb cigány otthonban rengeteg a szentkép, ha bajban vannak, a nagymama odaáll eléjük, s hangosan imádkozik. A hit tehát jelen van az életükben, de nem intézményes formában. A két végpont, a keresztség és a temetés között náluk semmi kapcsolat nincs az egyházzal. Esetleg az elsőáldozás. Ennek történelmi okai vannak. Bár a cigányság hatszáz éve jelen van a Kárpát-medencében, de nagyon sokáig a településeink peremén éltek. Putrikban, sátrakban laktak, költözködtek. Ez az életmód nem illik bele a nyugati, s ilyen módon a keresztény kultúrába sem. Rengeteg mindent 60-80 éve kezdtek el tanulni. Az írást, az olvasást, azt, hogy mi a munkahely, a magántulajdon, hogy hogyan osszák be idejüket, egyáltalán mit jelent az, hogy valaminek a kezdete időponthoz kötött. Szívesen bejönnek a templomba, imádkoznak, de a rendszeres hittan vagy a szentmise nem az életük része. Ez részben az egyházunk hibája is, sokkal inkább nekünk kellene közelednünk feléjük. A cigányság és a többségi társadalom között van egy nagy szakadék, amit egy pap könnyen át tud lépni. A többség oldaláról ugyanis mindig sokkal könnyebb ez az átlépés. Sok olyan emberre lenne szükség, nemcsak papokra és hitoktatókra, hanem polgármesterekre, tanítókra is, akik ezt az utat megteszik. Akik leülnek a cigányok asztalához, esznek az ételükből, megtanulják a cigány gyerekek neveit. Sokféle módon lehet segíteni nekik, s elsősorban nem is anyagilag kell őket támogatni, hanem emberileg. Tanácsokkal, melléjük állással.

Az iskolák digitális tanrendre való átállása befolyásolta-e a hitoktatás eredményességét?

– A teljes oktatásunk nagyon-nagyon sérült. Egészen más digitális módon kapcsolatot kialakítani, mint személyesen. A digitális oktatás során jóval kevesebb információ megy át, hiszen a gyerekeknek millió dolog eltereli a figyelmét. Ezen a téren is a leszakadó társadalmi rétegek helyzete a legaggasztóbb. Becslések szerint a járvány alatt a legszegényebb családok, köztük a romák esetében a gyermekek körülbelül harminc százaléka teljesen kiesett az oktatásból. Ők azok, akik semmire sem reagálnak. Be sem kapcsolják a számítógépet, ha egyáltalán van nekik olyan. De sok esetben nincs, mint ahogy internetkapcsolat, sőt, még áram sem. Erről nem szoktunk beszélni, de tény, hogy sok olyan gyermek van, aki másfél éve szinte semmit nem tanult. Nekik az írás-olvasással is lesznek nehézségeik. Hatalmas kihívás előtt állnak az iskolák, hogy ezt valahogyan bepótolják, helyrehozzák.

Az egyházmegye papságát milyen mértékben érintette a járvány?

– Megbetegedés aránylag sok volt, de hála Istennek, halál­eset egyelőre nem, bár most is imádkozunk egy atyáért, aki nagyon gyenge állapotban van. Ki könnyebben, ki nehezebben, de az atyák eddig kigyógyultak a betegségből, s most már egyre többen az oltást is megkapták.

Az egyház hogyan viszonyul a pandémiához? Mivel magyarázható egy ilyen súlyos csapás, mint a koronavírus-járvány?

– A katasztrófák, például a vulkánkitörések vagy az aszteroidák becsapódásai nem közvetlenül Istentől jönnek, így a járvány sem tőle való. A Teremtő nem ilyen módon, nem damilszálon rángatva irányítja a világot. Isten azonban a negatív eseményeken keresztül is próbálja az emberiséget vezetni, nevelni, alakítani. Ahogy Ferenc pápa mondta, a járvány az egész emberiség számára nagy kihívás. Megrostál minket, lelassít, elgondolkodtat, hogy miért is élek. Nem volt-e az eddigi életem felszínes rohanás? Nem foglalkoztam-e túlságosan sokat olyan dolgokkal, amiknek nem volt mélysége? Jó-e az a világ, ahol a természetet mindinkább tönkretesszük? Ahol az érdeklődés középpontjában az anyagiak állnak. Ahol a magántulajdon, a földünk vagyona, gazdagsága kevesek kezében összpontosul, és a szegényeknek alig jut valami. Jó lenne, ha úgy kerülnénk ki a járványból, hogy valamit tanultunk. Ha arra az elhatározásra jutnánk, hogy szeretnénk egy kicsit jobban, másként élni. Ferenc pápa a járvány elején rengeteg közgazdaságtanban, természetismeretben, társadalomtudományban jártas, jelentős tudású szakembert hívott össze, hogy álmodjunk egy jobb világot. Azt gondolom, a járvány ilyesmire hív bennünket. Hogy gondoljuk át az életünket, és másképpen folytassuk azt.

Az oltás felvételét is támogatják?

– Az egyház alapvetően mindig azt vallotta, hogy a testi egészségünk ápolása, a gyógyítás elfogadása kötelesség, azért az egyház oltáspárti. Egyes oltásokkal azonban van némi nehézségünk, a legtöbb vakcinában ugyanis abortuszból származó sejt van, ami a legtöbb hívő ember számára nagyon nagy lelki terhet jelent. Jelen társadalmunk egyik legnagyobb tragédiája, hogy évente több mint 40 millió abortusz van a világban. Ez óriási probléma, ránehezedik a társadalmaink vállára. Magyarországon is. Az egyház ezért nagyon intenzíven kéri, hogy az orvostudomány szüntesse meg a kapcsolatot az oltások kifejlesztése és az abortuszok között. A tudomány legyen tekintettel arra, hogy az emberiség nagyon nagy része, s nemcsak a buddhisták vagy a muszlimok, hanem a keresztények is elutasítják az abortuszt.