A tájfutóknál nem állt meg az élet – Fehér Ferenc 30 éve a pályán

Amikor Fehér Ferenccel leültünk beszélgetni, a téma elsősorban a sportág helyzete volt, de az is, hogy harminc esztendeje edzősködik. Először a sportág pillanatnyi helyzetéről kérdeztük.

– Köszönjük, minden rendben van, hiszen egy szabadban űzhető sportágról van szó, így a szigorítások ránk azért máshogy hatottak – kezdte válaszát Fehér Ferenc. – Folyamatosan edzettünk, annyi nehézség adódott, hogy a téli teremedzéseket nem tudtuk megtartani. Néhány verseny elmaradt, de dolgozunk. Az edzéslátogatottságunk folyamatosan nőtt, hiszen a diákok otthonról tanulnak, és az edzések által kiszakadhattak az otthoni környezetükből. Soha ilyen sokan nem jártak még edzésekre. Szerencsére a klub is működik. Van egy aktív vezetőség, akik egymást segítik, és Zalaegerszegen kívül Nagykanizsán, de most már Pécsett is van egy csoportunk.

Eddig is el kellett jutni, Fehér Ferencet pedig arról kérdeztük, honnan van a sportág szeretete?

– Az egész úgy kezdődött, hogy elkezdtem tájfutni 1985-ben az akkori ZTE-ben – hangzott a rövid, egyszerű válasz. – A Zalai Hírlapban olvastam egy kis cikket, hogy tájfutótoborzót tartanak, s mivel mindig is szerettem futni, elmentem, hogy kipróbáljam ezt a sportágat. Azt nem tudom, hogy mi fogott meg, talán a természet, az erdő, amit mindig is szerettem. Öt évvel később a Z. Dózsában már edzősködtem, és sportszervezéssel is foglalkoztam. Aztán 1992-ben megszűnt a Z. Dózsa, megalakult a Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Club. Huszonhét évesen bekerültem a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség elnökségébe, s egyet leszámítva a negyedik ciklus óta vagyok ma is a tagja. Jelenleg az edzőbizottságot is én vezetem az MTFSZ-ben, a klubnak pedig ötödik éve vagyok az elnöke.

Fehér Ferenc közben számos elismerést is kapott, tanítványaira szintén büszke. Leginkább azokra, akik nála kezdtek és vissza is tértek idővel a klubhoz.

– Azokra vagyok a legbüszkébb, akiket megnyertem a sportágnak – hallottuk Fehér Ferenctől. – Függetlenül attól, mennyire voltak eredményesek benne, hiszen a tájfutásban nemcsak győzelmeket, érmeket, hanem más szépségeket is lehet találni. Természetesen voltak olyanok, akik kiemelkedtek. Sárecz Lajos junior világbajnoki ezüstérmes lett, testvére Sárecz Éva is nagyon sikeres volt, ők máig nagyon aktívak a klubéletben. De büszke vagyok arra is, hogy a sokszoros magyar bajnok Novai (Makrai) Éva edzéseit segíthettem, s még lehetne sorolni további neveket. Egyesületi szinten mindent elértünk, 72 bajnoki címet szereztünk a közel harminc év alatt, rendeztünk több országos bajnokságot, nemzetközi viadalt. Ezért elégedettek lehetünk. Jövőre lesz a ZTC harmincéves, valamilyen ünnepséget biztosan szervezünk, illetve próbáljuk majd a klubtagokat is összehozni a régiekkel. Azt vallom, hogy egy sportegyesületet könnyű összehozni, de sokkal nehezebb hosszú távon fenntartani. Nekünk sikerült, amihez kellett a klub tagságának a munkája.

Fehér Ferenc nem említette, de munka mellett vállalja a klub vezetését és az edzős­ködést is. Előbb 14 évig az építőiparban dolgozott, majd tizenkettő év sportszervezői tevékenység után jelenleg testnevelőként tanít a Széchenyi Technikumban. Folyamatosan képezte magát. Azt mondta, addig szeretné csinálni, amíg mosolyt kap a gyerekektől, amikor visszatérnek az erdőből, hiszen meg tudták csinálni a pályát.

Szomorú apropót adott a beszélgetésünknek Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolójának halála. Az első magyar vb-érmes tájfutónk elvesztése Fehér Ferenc szerint is óriási veszteség a sportág számára.

– Nagyon jól ismertük őt, több alkalommal járt Zalában versenyeinken, programjainkon Monspart Sarolta. Legutóbb két éve találkoztunk vele az Országos Diákolimpián, Tatabányán ahol a fiatalok is megismerkedhettek különleges személyiségével – emlékezett vissza Fehér Ferenc. – A sportágat egész életében segítette, mindent elkövetett azért, hogy a tájfutás magas szinten tudjon maradni. Igazi példakép volt mindenki számára. Emellett a szabadidősport és a futás népszerűsítésében is óriási energiákat mozgatott meg. Azt hiszem, nemcsak a tájfutóknak, de mindenkinek hiányozni fog.