Dr. Borda István: „Éppen jókor mentem nyugdíjba”

Ezt dr. Borda István, Murakeresztúr és Fityeház nyugalmazott háziorvosa, szülész-nőgyógyász mondta lapunknak, aki Délnyugat-Magyarországról egyedüliként a rangos Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj idei közönségdíjasa lett. A Goodwill Pharma és az Egészségért Közhasznú Alapítvány által életre hívott díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik mindennapi orvosi munkájuk során óriási elhivatottsággal praktizálnak és rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel, humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon. Dr. Borda István kizárólag a páciensek több ezret kitevő szavazatai alapján érdemelte ki az elismerést.

– A díj nagyon megtisztelő számomra, annál is inkább, mert pácienseim szavazataikkal 43 évnyi háziorvosi munkámat minősítették – bocsátotta előre dr. Borda István, aki pályafutását a nagykanizsai kórházban kezdte, de egy, az akkori igazgatóval történt konfliktus miatt, hirtelen felindulásból megpályázta az éppen üressé vált Murakeresztúr–Fityeház praxist. Legnagyobb megdöbbenésére – hiszen több jelentkező volt, így az esélytelenek nyugalmával szállt ringbe – a két település tanácstagjai őt választották a megye akkor egyik legnagyobb, közel 2500 fős körzetébe. – A névadó személyéből (orvosi Nobel-díjas tudósunk, a C-vitamin felfedezője, aki itthon végzett munkásságáért kapta meg az elismerést) is sejthető, hogy ez egy nagyszerű díj, de különösen értékessé az teszi a szememben, hogy a politikától, politikusoktól mentes. A betegeimtől kaptam. Itt szeretném megjegyezni, hogy az idei díjazottakon kívül még nagyon sok kolléganőm és kollégám megérdemelte volna a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. Az ő áldozatos munkájuk nélkül jóval rosszabbul működne az egészségügy.

– Mitől válik egy háziorvos a legkiválóbb szakemberré a betegei szemében? – kérdeztük.

– Genetikailag úgy vagyok „összerakva”, hogy ha valamit csinálok, akkor azt teljes odaadással teszem – válaszolt dr. Borda István. – Másrészt azt gondolom, fontos, hogy az orvos emberileg és szakmailag is hitelessé tudjon válni/maradni és ne pusztán elvégezze a dolgát, mint valami kötelező penzumot, hanem SZOLGÁLJON, így, csupa nagybetűvel. Éljen együtt a közösséggel, legyen jelen a mindennapjaikban, a rendezvényeiken, osztozzon örömeikben, bánataikban, igyekezzen minél jobban megismerni betegeit és rajtuk keresztül minden családot. Másként nem lesz képes az összefüggések nemhogy értelmezésére, de észlelésére sem. Ez persze, csak az én értékrendem, ám úgy vélem, hogy a díj is azt mutatja, nem jártam rossz úton.

– Mi a legnehezebb a hivatásában?

– Csupán néhány perc jut a rendelésen minden egyes betegre – ennyi idő alatt részletesen kikérdezni, megvizsgálni a beteget, majd pontos diagnózist felállítani igen nehéz – fogalmazott. – Persze, nem lehetetlen, de nagy fokú empátia, türelem, alaposság és szakmai tudás, felkészültség kell hozzá. No és valljuk be, némi szerencse sem árt. Ezenkívül még a rutint említeném, mind elengedhetetlen tényezőt, hiszen a rendelésen megjelenő nagyszámú beteg közül ügyesen kell észrevenni azokat, akiknek a panasza valóban komoly betegségre utal.

– Mit üzenne a pályájukat ma kezdő háziorvosoknak, orvosoknak?

– Több szerénységgel és alázattal forduljanak a beteg, illetve a hivatásuk felé – válaszolta dr. Borda István. – Mi még azt tanultuk, hogy a betegre egységes egészként kell tekintenünk. A mai generáció már sajnos technokrata szemléletű, amiből az következik, hogy a fiatal orvosok egy része a szakképzettségükhöz igazodó modulokban gondolkodik, azaz csak egy szegmensre fordítanak figyelmet. Pedig – hogy csak egy példát említsek –, ha valakinek mozgásszervi panaszai vannak, annak lehetnek nagyon komoly belgyógyászati, onkológiai okai is. Ha valóban ez a helyzet, akkor ezt már az első találkozás során nagyjából ki kellene szűrnie a vizsgálatot végző orvosnak, vagy legalábbis gyanút kéne fognia. Tudok olyan esetről, amikor az amúgy fiatal sportember folyamatosan a derekát fájlalta. Sokféle vizsgálaton, fizikoterápiás kezelésen volt túl (eredménytelenül), amikor egy kollégában felmerült, hogy más állhat a makacs panaszok hátterében. Kiderült, hogy a gerincében egy másodlagos, áttétes daganat van, ami a hasnyálmirigyből szóródott oda… Ez csak egy példa, de lehet számtalan ilyen még, a lehetőségek tárháza gyakorlatilag végtelen – ezért mondom, hogy mindig az egész embert kell nézni, nemcsak a magunk szakterületét, hiszen az szakbarbarizmus. A háziorvos hivatás azért is nehéz, mert a betegek fáradtak, fásultak és sokan nem veszik komolyan a panaszaikat, nem mennek el a rendelésre – amikor pedig igen, akkor már sokszor késő. S valljuk be, fáradtak, túlterheltek vagyunk mi is, sok az adminisztráció, magasak a betegszámok, így aztán nem könnyű biztosítani a maximális odafigyelést. Szóval, összességében azt hiszem, éppen jókor mentem nyugdíjba…