Erő, szeretet, józanság

2020.06.03. 07:00

Úrvacsorás istentisztelet biztonsági intézkedések mellett Hévízen

Hosszú idő után ismét úrvacsorás istentiszteletet tartottak a református gyülekezetben pünkösd ünnepén. A járványügyi biztonság érdekében azonban mindenki maga vette el az előre felszelt kenyeret és a kis kelyhekbe kiöntött bort, így szavatolva az „érintésmentességet”.

Péter Árpád

A gyülekezet tagjai szigorú óvintézkedések mellett részesülhettek az úrvacsorában Fotó: Péter B. Árpád

Péntekné Vizkelety Márta református lelkipásztor pünkösdvasárnapi igehirdetésében a maszkban lévő hívek előtt arról beszélt, az Úr mennybemenetele után tíz nappal a tanítványok egy jeruzsálemi házban voltak, amikor szélzúgás támadt, lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek mindannyiukra szétoszlottak.

- A szél itt van köztünk is mindig – magyarázta a jelképeket a lelkész -, s bár láthatatlan, a munkája nagyon is érzékelhető, gondoljunk csak arra, hogy hatására például hajladoznak a fák, hullámzik a Balaton. A tűz pedig éget, ez esetben rámutat arra, mi az, ami az életünkben égetnivaló, megmutatja bűneinket, és bűnbánatra hív. Másrészt a tűz erősít is, megkeményíti az anyagokat, így lesz például a vasból acél. Amikor a Szentlélek rászállt a tanítványokra, ők betöltekeztek az adományaival, megerősödtek hitükben, lelkesedésükben, és így lettek bátor apostolokká, hitvallókká. Pál saját tapasztalatai alapján mondta erről: nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erőnek, a szeretetnek és a józanságnak a lelkét. A tanítványok pedig ezután kimentek Jeruzsálem főterére, és elkezdtek tanúbizonyságot tenni Jézusról, aminek hatására pünkösd napján háromezer lélek megtért, belőlük alakult meg az első keresztény gyülekezet.

A gyülekezet tagjai szigorú óvintézkedések mellett részesülhettek az úrvacsorában Fotó: Péter B. Árpád

- A mi életünket is Jézus Krisztus menti és váltja meg – folytatta Péntekné Vizkelety Márta. – Ő segített bennünket az elmúlt nehéz hónapokban is, hiszen megígérte: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”. Ő volt mellettünk a nyomorúságok között, a bizonytalanságban. Hálából adjuk oda életünket, szívünket, köszönjük meg neki a golgotai keresztet, és tartsunk bűnbánatot. Az elmúlt időszak is bebizonyította: Isten kegyelméből élünk, létünk nem a mi kezünkben van, hanem az Úréban, s ott van a legjobb helyen, hiszen mindenkinek rá, az ő kegyelmére, megmentő szeretetére, segítségére van szüksége. Egyedül a Krisztusban való hit tart meg bennünket, mert ő ment meg minket, aki vigasztalónk és pártfogónk a világban. A lelkipásztor arról is beszélt az istentiszteleten, hogy a Szentlélek a legnagyobb kincs az ember életében, mert ő nevel bennünket értékes és jó emberekké.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában