2019.06.24. 15:00
50 évvel ezelőtt a végzett néhai Zalaegerszegi Ruhagyár férfiszabó szakmunkás-osztálya
„Simon Lívia az első helyezett az országos iparitanuló-versenyen, hat díjból ötöt hazahoztak a fiataljaink. Hatan kaptak oklevelet, s vele együtt jogot arra, hogy azonnal felszabaduljanak. Hodics Erzsike a 2. lett, velük együtt Lovasi Éva, Vincze László és Bencze Ágnes is elérte azt a maximális pontszámot, amely alapján megkapták a szakmunkás- bizonyítványt.”
Az asztalkán elhunyt oktatóik és osztálytársaik emlékére égtek a mécsesek. A képen Szép Józsefné, Sántáné Domján Mária, mögöttük áll Hodics Erzsébet és Simon Lívia az osztálytablóval Fotó: Fincza Zsuzsa
A hírből minden szó igaz, csak közben eltelt 50 év – az információt a Zalai Konfekció 1969. április 3. számából merítettük, mégpedig az évfolyam 50. osztálytalálkozóján. A néhai Zalaegerszegi Ruhagyár 1969-ben végzett két férfiszabó- szakmunkás-osztálya pénteken egy vendéglőben rendezkedett be.
– Nem csak szavakban becsültek meg bennünket – amikor hazaérkeztünk, a vállalat „legelitebb” munkahelyén, a laboratóriumban találtuk magunkat, ami nagy megtiszteltetés volt és lehetőség a további fejlődésre. Ráadásul kiemelt bért is kaptunk – s mindez ösztönző, jó üzenet volt a diákoknak – fogalmazott Simon Lívia, aki természetesen továbbtanult, és normatechnikusként ment nyugdíjba, igaz, nem a ruhagyárból, hiszen Közép-Európa egykor legjobban szervezett és felszerelt nagyüzeme a piaci tülekedés áldozatává vált és megszűnt.
A Zalaegerszegi Ruhagyár anno önerőből gondoskodott a szakmunkásai kineveléséről. Az ipari tanulók számára egy teljes gépteremnyi tanműhelyt rendeztek be, ebben két műszakban mindig az adott évfolyam két osztálya kapta a gyakorlati képzést. Három napot voltak a tanműhelyben, kettőt a szintén az üzem területén épített osztálytermekben.
– A nővérem példáját követve jelentkeztem a ruhagyárba, s egy pillanatig sem bántam meg. A tanulás 3 éve életem leggondtalanabb időszaka volt, csak tanulnunk kellett. Még ma is emlékszem oktatóink mondataira: ha nem sikerült egyenesre a varrás, azt mondták, „olyan, mint az ökörhugyozás”, ha erősen rögzítettünk valamit, mondjuk a zseb sarkát, figyelmeztettek, hogy „ne drótozd oda!, s ha kellett, türelmesen ezerszer megmutattak mindent, míg nem ment nekünk is tökéletesen – elevenítette fel a diákéveket Szép Józsefné, Rózsika.
Szántóné Domján Mária „tartalékként” készült az 50 évvel ezelőtti országos versenyre, de nem bánta, hiszen a szakmunkásvizsgára már alig kellett tanulni. Utána viszont nem fogta vissza magát, megszerezte a technikusi képzettséget, a férfiszabószakma mellé a női szabóit is kitanulta, így aztán otthon, maszekban nemcsak öltönyöket, hanem még menyasszonyi ruhát is varrt. A ruhagyárban is szép karriert futott be, ő volt a lenti üzem utolsó vezetője.
– Az üzem megszüntetése után az angolok kimentették a kabátgyártást, nekik megérte. Ózdon rendeztek be egy varrodát, egy évig segítettem nekik. Később a lenti munkatársaim egy részével a lendvai varrodába jártunk át – ott kapva kaptak a jól képzett ruhagyári szakmunkásokon.
