2017.11.21. 17:25
Gallyazzák a Platánfákat Kanizsán
Gőzerővel zajlanak a Platán sor fáinak gallyazási munkálatai. Az ott lakók örülnek, ám néhányan bosszankodnak a kellemetlenségek miatt.
Fotó: Szakony
Mint arról már korábban beszámoltunk: a Platán sori fák visszavágásáról közgyűlési határozat született, amit a városüzemeltető társaság végez el. A munkálatok ideje alatt behajtási, s parkolási tilalomra számíthatnak az arra közelekedők.
Fitos István, a VIA Kanizsa Zrt. vezérigazgatója szerint itt volt az ideje rendbetenni a növényeket. Az elmúlt évek során számos bejelentést kaptak, miszerint az itt lakókat zavarták az ablakuk elé logó ágak, melyek elvették a fényt. Az elszáradt ágak pedig a viharok idején az autókra hullva több kellemetlenséget is okoztak.



A vezérigazgató ezúttal is nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy a megváltozott forgalmi rendre mindenki fokozottan ügyeljen, hiszen ha így tesznek hamarabb befejeződhetnek a munkálatok.
Úgy tűnik sokak figyelmen kívül hagyják az útjelző táblákat, s még mindig megszokásból vezetnek. Tegnap ottjártunkkor csak a munkások lélekjelenlétének köszönhetően nem történt tragédia. Egy személygépkocsi fékezés nélkül közéjük hajtott és követelte, hogy engedjék tovább.
- A fák gallyazásának minden lakó örül, legalábbis a mi lépcsőházunkban így van – mondta Horváth Vilmos. – Negyven éve élünk itt, láttuk felcseperedni ezek a Platánfákat. Elérkezett ideje a karbantartásnak, nem szeretnénk, ha a nagyobb viharokban megsérülnének. Az autósok elképzelhető, hogy kicsit morgolódnak, de ezt el kell viselni.
Egy ételfutár, Tálos-Horváth Teréz sem boldog, hogy megváltozott a forgalmi rend, ám a társasházakban élők valamint a fák érdekében türelmesebben viselkedik. Szerinte ilyen esetben ez mindenkitől elvárható lenne.
- Ahogy látom sokkal szellősebb lett az utca, a lombok nyáron teljesen eltakarták az ablakokat, most sokkal világosabb lett – mesélte Korpics Miklós. – Néhány évig másutt éltünk, ám most visszatérve a városba, jó látni, hogy Kanizsán is karbantartják a tereket és az utcákat.
A szükséges faápolási és gallyazási munkálatok a városüzemeltető társaság szerint a jövő hét végére befejeződhetnek.
Platán sori fák
Ezek is érdekelhetik
