Botrányok boltban, kocsmában

2022.08.03. 13:00

Késsel szúrta meg áldozatát a fiatal férfi Keszthelyen, vádat emeltek ellene

A konfliktusból büntetőeljárás lett, és mint dr. Jánky Judit, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivőjének tájékoztatójából kitűnt, a 22 éves, büntetett előéletű férfi korábban sem tudott uralkodni indulatain.

Arany Gábor

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A késelés 2021. január 19-én este hat óra tájt történt Keszthelyen egy Vásár téri üzletben, ahová a fiatalember erősen ittas állapotban tért be. Az eladónő felhívta a figyelmét a kötelező maszkviselésre, mire a vevő szidalmazni kezdte, fenyegette, és csak többszöri felszólításra volt hajlandó távozni a boltból. Az utcán találkozott össze ismerősével, aki kezet nyújtott neki, és megpróbálta csitítani, hazaküldeni. Szavaival azonban nem ért célt, ráadásul a feldühödött férfi testvére is megjelent, és ekkor már ketten kezdték el őt szidalmazni. A kipécézett férfi igyekezett a testvéreket jobb belátásra bírni, de sikertelenül. Kisebb dulakodás támadt közöttük, amiben a 22 éves férfi megcsúszott, elesett, majd a földről felkelve bicskát rántott elő, és karján megszúrta ellenfelét, mire ő ekkor már rúgásokkal igyekezett távol tartani támadóját, aki végül testvére kérésre távozott, a kést pedig eldobta.
Másfél hónappal korábban, 2020. december 6-án délután ugyanebben a Vásár téri üzletben keltett botrányt a 22 éves férfi, amikor összeveszett egy fiú ismerősével. A szóváltásból tettlegesség kerekedett, amibe bekapcsolódott a fiatal férfi bátyja, és már ketten ütötték áldozatukat, akinek a nevelőapja látva ezt, próbált a fiú védelmére kelni, ám ekkor a 22 éves férfi késsel megfenyegette. A nevelőapa emiatt nem avatkozott közbe, a két támadó pedig elhagyta a boltot.

Szintén a vádirat számol be a 2019. március 20-án késő este a Matróz kocsmában történtekről. Itt töltötte idejét a fiatal férfi, aki erősen leittasodott, és az alkalmazottal kötekedni kezdett, a vendégeket inzultálta. Poharakat tört össze, az üvegdarabokat felkapva megöléssel fenyegette a vendégeket. A fiatal férfi rátámadt a szórakozóhely tulajdonosára is, aki felmosónyéllel tartotta távol magától a feldühödött férfit, mire ő közvetlen közelről törött poharat igyekezett ellenfele arcába dobni. A vandál vendég végül csak az után távozott, hogy hallotta, többen is értesítették a rendőrséget.

A történtekre tekintettel a férfi ellen a Keszthelyi Járási Ügyészség többrendbeli, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, súlyos és könnyű testi sértés miatt emelt vádat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában