2019.06.03. 15:58
Halállal végződött egy baráti viccelődés Galambokon
„Nem gondoltam volna, hogy ez lesz, csak baráti viccelődés volt, nagyon sajnálom, ami történt, elismerem a felelősségemet.”
Fotó: Shutterstock
Ezt a galamboki B. Zoltán többször is elmondta hétfőn az egerszegi törvényszéken megtartott előkészítő ülésen dr. Gergye Tamás bíró előtt.
A korábban többször büntetett 40 éves férfit halált okozó testi sértéssel vádolják, mert tavaly november 3-án délután galamboki Kossuth utcán fellökte ismerősét, aki ettől hanyatt esett, fejét a betonba verte, eszméletét elveszítette. B. Zoltán továbbment, ketten siettek segíteni a földön fekvőnek, aki rövid idő múlva magához tért. Bár felajánlották neki, hogy mentőt hívnak hozzá, ő ezt elutasította, majd hazatért. Fejfájását borogatással igyekezett csillapítani, aztán elaludt. Másnap reggel testvére nem tudta felébreszteni, ezért hívta a háziorvost, aki már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
A szakértői vélemény szerint a férfi koponyacsontján 13 centi hosszúságú törés következett be és agyzúzódást is elszenvedett, de az időben érkező orvosi segítség megmenthette volna az életét.
A vádirat szerint az előzményekhez tartozik, hogy B. Zoltán délután négy üveg sör elfogyasztását követően indult a presszóba. Az utcán találkozott három ismerősével, beszédbe elegyedett velük, igaz, egyikkel kötekedő, gúnyolódó stílusban, de atrocitás nem történt. Innen indult tovább és találkozott a szórakozóhelyről érkező, láthatóan ittas, de nem tántorogva közeledő M. Lászlóval, akivel régóta jó viszonyban volt.
A melléje érő férfit erőteljesen mellbe lökte, ezt a hétfői előkészítő ülésen B. Zoltán baráti üdvözlésnek nevezte. Mint mondta, nem észlelte, hogy barátja feje a járdához csapódott, különben segített volna neki. Csak másnap értesült a tragédiáról. A segítség elmulasztását firtató bírói kérdésre úgy felelt látta, hogy barátja fenékkel a földre esik, de máskor is előfordult, hogy így vicceltek egymással, ezért nem gondolt bajra.
B. Zoltán hétfőn lemondott a tárgyalásról, beismerő vallomást tett, és akár megszülethetett volna az ügyészi indítványnak megfelelő ítélet 2 év, börtönben letöltendő szabadságvesztésről, de a történtek teljes tisztázásához nem volt elegendőek a vádlott által elmondottak, így dr. Gergye Tamás tárgyalás megtartásáról döntött, ezen tanúkat is meghallgatnak.