Rést ütve a békediktátum falán (2.)

Hétfői lapszámunkban közöltük Paál István, a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete elnökének írását a trianoni békediktátum falán rést ütő nyugat-magyarországi felkelésről. A 2. részben a soproni népszavazásról és a Magyarországhoz visszatérő falvakról olvashatnak.

A felkelők csoportképe a császárkőbányai ütközetnek (1921. október 21.) állított emléket

Fotó: archív

A Lajtabánság kikiáltása és a Rongyos Gárda katonai győzelmei után az antant – látva a helyzet tarthatatlanságát – létrehozta 1921. október 11-én a velencei egyezményt, amely kötelezte Magyarországot Burgenland (Őrvidék) átadására a 60 ezer magyarral, cserébe lehetőséget biztosított Sopronban és 8 környező helységben népszavazás megtartására. Több magyar többségű helységet kizártak a népszavazásból, amelyet 1921. december 14–16. között tartottak meg. A 20 év felettiek voltak jogosultak szavazni. Nem véletlenül lett igen magas, 89,52 százalék a részvételi arány. A legfontosabb pont Sopron városa volt, amely 52 százaléknyi német nemzetiségi lakossága ellenére 72,7 százalékban Magyarországra szavazott. A környező falvakban Magyarországra 45,4 százalék, Ausztriára 54,6 százaléknyi szavazatot adtak le. Az összesített szavazási arány: Magyarországra 65,08 százalék, Ausztriára 34,92 százalék, amit Sopron városának köszönhetünk. Nem véletlenül kapta meg 1922-ben a Civitas fidelissima, a Leghűségesebb város címet.

A népszavazás eredményeként Magyarország keblére ölelhette Ágfalva, Balf, Sopronbánfalva, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk községeket, utóbbi révén a Széchenyiek kastélya és mauzóleuma hazai földön maradt. Sopron városa és 8 környékbeli helység visszajuttatása a Rongyos Gárda tagjait nem elégítette ki. Ők az egykori Lajtabánság teljes területének visszaszerzését tudták volna elfogadni. Prónay Pál, gróf Sigray Antal és Hir György vezetésével újabb felkelés szervezésébe kezdtek. A külpolitikai helyzet kedvezőtlennek bizonyult, mivel a soproni eset után Ausztria és Csehszlovákia megkötötte a lany-i egyezményt, amelyben kölcsönös gazdasági és katonai segítséget rögzítettek. A magyar kormány Nádasy Imre rendőrfőkapitányt utasítva leállíttatta, lefegyverezte a mozgalmat, amelynek tagjai Burgenland irányába a támadásokat 1922. július 15-én már megindították.

Az ország nyugati határainak változásait ábrázoló térkép
Fotó: archív

A Bethlen-kormány határozott fellépését „jól eladva” elérte, hogy az I. világháborús vesztes országok közül hazánkat 1922. szeptember 18-án elsőként vették fel a Népszövetségbe. November 5-én Horthy parancsára Héjjas Iván és Prónay Pál csapataikkal kivonultak Lajtabánságból. A fellépés mégis eredményt hozott, ugyanis a többségében horvát lakta Szentpéterfa lakossága tüntetésbe kezdett, amelynek következtében a népszövetségi tanács döntése alapján 1923. január 10. és március 9. között újabb falvak térhettek vissza Magyarországhoz: Ólmod, Kis- és Nagynarda, Alsó- és Felsőcsatár, Német- és Magyarkeresztes, Horvátlövő, Pornóapáti és Szentpéterfa. A Rongyos Gárda katonáinak harcai és halottai nem voltak hiába, a visszacsatolt területek beigazolták Deák Ferenc szabadon fogalmazott híres gondolatát: „semmi sem vész el, csak amiről önként lemondunk”.