Gózon Imre – „Karomba golyó fúródván, annak csontját összetörte!”

A császári önkény bosszúszomja azonban ennél sokkal több áldozatot követelt. Bár pontos adatokat máig nem tudunk, de a történészek között konszenzus alakult ki abban, hogy már a szabadságharc ideje alatt is történtek rögtönítélő eljárással elrendelt kivégzések vagy gyilkosságok, így összesen mintegy 150 főre tehető a forradalom és szabadságharc alatt elkövetett tetteikért megöltek száma, s több ezer főt börtönöztek be, akiknek többsége egyéni kérelemmel vagy tömeges amnesztia révén a letöltendő időszaknál korábban szabadult. A megtorláshoz tartozott továbbá, hogy a volt honvédek közül mintegy 40-50 ezer főt besoroztak a császári-királyi hadseregbe, ahol éveket kellett büntetés gyanánt szolgálniuk.

Minden bizonnyal kényszerbesorozás várt volna a Zala megyei Szentgyörgyvölgy későbbi református kántortanítójára, az 1826. október 25-én született Gózon Imrére is. A felvidéki Ógyalláról származott fiatalember ugyanis már a szabadságharc előtti toborzás időszakában, 1848. június 7-én csatlakozott önkéntesként a honvédhadsereghez, s Perczel Mór parancsnoksága alatt több ütközetben is részt vett. Hogy a büntetést mégis elkerülte, azt valószínűleg egy lőfegyvertől származó, harctéren szerzett sérülésének köszönhette, amelynek fájdalmai a 92 éves korában elhunyt férfit egész életén keresztül elkísérték.

Gózon Imre szabadságharcban betöltött szerepéről saját memoárjából tudunk. Az „Emlékeim 1848 és 49-d Évekből” címmel írt feljegyzései két, a tartalmukat tekintve közel azonos változatban készültek, s azokat a Széchényi-könyvtár tudós őrének, Mátray Gábornak ajánlotta. Az első változatot húsz évvel a forradalom és a szabadságharc kirobbanása után, 1868-ban jegyezte le, a másodikat rá nyolc évre, 1876-ban, így azok – mint arra a kor kutatói rámutattak – néhány tárgybéli tévedést is tartalmaznak, ettől függetlenül fontos történelmi forrásként tekintünk rájuk. Többek közt azért is, mert Gózon Imre a saját szemszögéből, azaz mint egyszerű honvéd mutatja be a szabadságharc eseményeit, s ilyen írás nagyon kevés született. Visszaemlékezéseinek eredeti példányait az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattára őrzi.

A középiskolát a vándorszínészet miatt otthagyó Gózon Imrét Kaposváron érte a forradalom híre, így önkéntesnek is a somogyi városban állt. A 8. Honvéd Zászlóaljhoz került, ahol a kiképzését követően, szeptember 16-án tizedessé léptetik elő.

Visszaemlékezéseiben név szerint ír honvéd katonatársairól, feletteseiről. Beszámol a csapatmozgásokról, bajtársai haláláról, a harctéri eseményeket ugyanakkor rendre elnagyolja, sokszor mindössze említést tesz az ütközetekről. Saját sebesülésének történetét viszont részletesen kifejti. „Május 7-e kora reggelén Zsigmondfalvánál dördültek meg ágyuink, s pár óra múlva az ellen hátrált. Azonban »Uzdin«hoz érve, 11 óra tájban ujabban tört elő. Égető melegben, golyó zápor közepette az ország uton át menve lapályra értünk. Sorkatonaságot ellenünk harczolni először itt láttam. A réten néhány lépést haladván előre… bal fölkaromon rettentő ütést éreztem… s én akaratlanul a földre zuhantam… karomba golyó fúródván, annak csontját összetörte!! Sóber Jósef honvéd társam emelt föl, s a csata háta mögé vezetett, hol a Törzs Orvos, karomban a golyót megtalálván, azt onnan rögtön kivágta. Szomorú emlékét örökös szenvedésemnek, még ma is birom.”

Gózon Imre a lőtt sebtől öntudatlan állapotba került, ezért a szegedi kórházba vitték. Az ott eltöltött időszakról szintén ír, ebből tudjuk, hogy július végén Arad felé indították őket, ám útközben orosz fogságba estek. Gózon Imre számára ezzel a hamarosan amúgy is elbukó szabadságharc véget ért. Visszaemlékezésében szól fogságáról (viszonylag szabad körülmények között, kielégítő ellátással tölthették annak heteit), valamint hazatéréséről is.

Gózon Imre a szabadságharc bukását követően előbb visszatért a színészmesterséghez, majd a pápai református tanítóképzőben diplomát szerzett, s 1854. július 13-tól 43 éven át a szentgyörgyvölgyi iskola kántortanítójaként dolgozott. Neki köszönhető többek közt a zalai község népfőiskolájának felépítése, de számos egyéb közéleti érdeme is volt. Miután mindig is érdekelte a művészettörténet, helytörténeti kutatásokba kezdett. Ő volt, aki felfedezte a szomszédos Velemér Árpád-kori templomának freskóit, amelyre aztán felhívta a kor elismert tudósa, a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak sorába választott, illetve a hazai régészet megteremtőjének tartott Rómer Flóris figyelmét. Ezzel meg is mentette az Aquila János által 1378-ban festett faliképeket. Gózon Imre írásai többek közt a Zalai Közlönyben, a Magyar Nyelvőrben, valamint számos további országos kiadványban jelentek meg, de állandó szerzője lett az Archeológiai Értesítőnek, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat tudományos folyóiratának is. 1872-ben Pauler Tivadar vallás- és közoktatási miniszter felkérésére pedig a Műemlékek Országos Bizottságának munkájában vállalt szerepet.

– Gózon Imre meghatározó szerepet töltött be községünk életében – mondta Varga Zsuzsanna, Szentgyörgyvölgy polgármestere. – Létezéséről tudott a falu közössége, arról viszont kevésbé, hogy szerteágazó kutatásaival milyen értékmentő tevékenységet folytatott. Megbecsülésének és elismertségének kifejezésére korábban is történtek lépések, az egykori általános iskola az ő nevét viselte, 1996-ban pedig mellszobrot is avattak tiszteletére, Szabolcs Péter alkotása jelenleg is látható a falu egyik frekventált pontján. Munkásságának átfogó feldolgozása azonban még várat magára. Ez nem a mi feladatunk, de személyére igenis rá kell irányítanunk a figyelmet. Ezért döntött úgy a képviselő-testület, hogy a Magyar Falu Program támogatásával kialakítandó közösségi térben olyan helytörténeti gyűjteményt hozunk létre, ahol méltó módon tudjuk majd bemutatni azokat az egykori használati tárgyakat, amelyek Gózon Imre hagyatékából kerültek hozzánk.