Példás Végjáték – Filmkritika

Ennek a világnak a csúcspontja s egyben első nagy lezárása a Végjáték. Nem tudtuk, hova lehet ezt még fokozni, hatalmas volt a nyomás a két rendezőn, Anthony és Joe Russón, de ha ez lenne az utolsó Marvel-mozi, azt sem bánnánk, mert egy epikus epilógusnak így kell kinéznie.

A történet ott folytatódik, ahol a Végtelen háború abbamaradt. Túlélő hőseink agonizálva keresik a megoldást, miként vághatnának vissza az univerzum felét eltörlő Thanosnak (Josh Brolin). Még egyszer össze kell fogniuk a nagyobb jó érdekében, kerüljön bármibe.

Nehéz írni a Végjátékról, mert ezt az élményt mindenkinek magának kell átélnie, s a cselekmény tele van olyan elemekkel, amelyeket bűn lenne felfedni. Az élmény persze relatív, akit hidegen hagy a Marvel filmes univerzuma vagy aki nem ismeri azt, az semmiféle katarzist nem fog átélni. A Végjáték az igazi rajongókat célozta meg, és tökéletesen keretbe foglalja az elmúlt 11 évet.

Aki a háromórás játékidőtől tartana, ne féljen, Russóék kiváló érzékkel játszanak az idővel. Az első harmad a karakterekről szól, akikből kevesebbet mozgatnak, mint a Végtelen háborúban. A klasszikus Bosszúállók csapatát látjuk, teljesen más élethelyzetben, más jellemvonásokkal, mégis a bevett szilárd alappal. Más megvilágításba kerül mind Vasember, Thor vagy épp Hulk. A középső szegmens talán a film csúcsa, hőseinkben ég a bizonyítási vágy, hogy helyrehozzák a kárt, amit Thanos okozott. A záróakkord elhozza a várt katarzist, ugyanakkor magán hordozza a hibákat. Rengeteg teória látott napvilágot arról, mi és hogyan történik a Végjátékban, ezek nagyja nem ér meglepetésként senkit. Kár lenne elvitatni azonban, hogy Russóék igenis meg tudják lepni a nézőt. Nem kell drasztikus húzásokra számítani, de az eddiginél némileg merészebb lépésekre szánják el magukat. Remekül megfér egymás mellett a gigászi csata izgalma, a számos humorbomba és a dráma súlya. Mert bizony van ez utóbbira is példa. Mi azonban nem bánjuk, mert ennek a történetnek így kell végződnie. Az öröm viszont nem teljes, ugyanis a sztori hiába remek, rengeteg logikai buktatót rejt.

Megválaszolatlan kérdések, karakteridegen döntések és következetlenségek váltják egymást, ezek ellenére a Végjáték eléri célját, de a számos kreatív megoldásra jut nem kevés inkonzekvens elem is.

A Végjáték olyan műfaji bravúr, ami előtt fejet kell hajtani. Ahogy keretbe foglalja az eddig történteket, miközben egy komplett sztorit is elmesél, példaértékű. Tudja, mikor kell poénosnak lenni, közben a drámát sem bagatellizálja el. Vannak hibái, de a mai modern blockbuster itt elérte a csúcsát. Ettől kezdve minden ingerszegénynek és kevésnek fog hatni, úgyhogy fel van adva a lecke a Marvelnak. A búcsú szép volt, de a hősöknek nem jár szabadság, jöhet a következő menet.