Birkózás

2023.12.27. 16:41

Ligeti Dániel reméli, ilyen alapozás után ott lesz a kvótameccseken

Ligeti Dániel Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó reméli, hogy ott lehet majd a szabadfogásúak 125 kilogrammos súlycsoportjának kvótamérkőzésein, illetve a párizsi olimpián is.

MW

Ligeti Dániel, miután győzött a függetlenként induló fehérorosz Dzjanisz Hramjankov ellen a férfi szabadfogású birkózók 125 kilogrammos súlycsoportjának vigaszági mérkőzésén a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon 2023. szeptember 17-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A 34 éves birkózó idén harmadik lett az Eb-n, majd a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon mindössze egy győzelemre volt a kvótától, így a jövő évben kell kiharcolnia a párizsi részvételt. A szombathelyi sportoló az MTI-nek elárulta, hogy eddig nagyon jól sikerült az alapozása, bár a felkészülés elején egy kisebb betegség hátráltatta, az év végére mégis sikerült elérnie azt a szintet, amit szeretett volna.

Az idei évet nagyon pozitívan értékelem, nagyon örülök neki és tényleg egy álmom valósult meg azzal, hogy az Európa-bajnokságon érmes lettem és a világbajnokságon is éremért birkóztam. Ha a számszerű eredményeket nézem, és hogy kikkel birkóztam, kiket vertem el, akkor úgymond váratlan vereség nélkül lehoztam ezt az évet

– mondta.

A Haladás versenyzője a júliusi Polyák Imre-Varga János emlékversenyen kénytelen volt feladni a döntőt combsérülése miatt, azóta viszont változtatott a bemelegítésén, jelenleg pedig harcra késznek érzi magát. Ezen kívül maradt a jól bevált módszereknél, mivel elmondása szerint az utóbbi két éve nagyon jól sikerült.

„Hasonló mennyiségű és minőségű munkát végeztem el ahhoz, hogy pozitívan lássam a jövő évet. Nagyon sok hasonló szintű birkózó van a súlycsoportomban, akik mind ezért a két-három kvótáért küzdenek majd. Azt gondolom, közéjük tartozom és egy ilyen alapozás után remélem, ott leszek a kvótameccseken, ott pedig már bármi megtörténhet”

– hangsúlyozta.

A világranglista harmadik helyezettje a jövő évben először január 10-14. között lép szőnyegre a zágrábi nemzetközi rangsorversenyen, és a világranglista-pontoktól teszi függővé az Eb-indulást. Ligeti fontosnak tartja a kiemelést, mivel a rangsorban jelenleg ő van a legelőkelőbb helyen azok közül, akik még nem biztosították helyüket Párizsba. Helyezése pedig nemcsak a kvalifikációs versenyek szempontjából fontos, hanem az ötkarikás szereplése miatt is, ezért igyekszik megőrizni pozícióját.

„Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, ez lesz az utolsó olimpiám, úgyhogy mindent egy lapra feltéve készültem eddig is, és készülök továbbra is. Ha odáig eljutok, akkor majd meglátjuk, mi sül ki belőle” – mondta. Megjegyezte,

vegyes érzelmei vannak az új formátumú kvalifikációs versenyek lebonyolítását illetően, de nem gondolja, hogy a birkózóvilágban túl sokan töprengenének rajta, mivel mindenkinek az a célja, hogy megnyerje az elődöntőt és indulási jogot szerezzen a jövő évi olimpiára.

Az új lebonyolítás szerint döntőket és vigaszági mérkőzéseket sem rendeznek a kontinentális kvalifikációs viadalokon, így az április 4. és 7. között Bakuban sorra kerülő európai torna is egynapos lesz, ahol kategóriánként két kvótát osztanak majd. Az isztambuli világkvalifikáción, május 9-12. között azonban megrendezik a bronzmérkőzéseket, amelyek győztesei küzdenek majd meg egymással a kategória harmadik olimpiai kvótájáért. A világkvalifikációs torna kétnapos lesz, és a vigaszági meccsekre is sor kerül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában