Gazdaság

2012.11.21. 15:16

Hagyományok élményeivel

Az egyedülálló természeti adottságok, a történelmi múlt mellett közös turisztikai pályázati projekt is összeköti a Dráva, Mura és Zala folyók közötti területet.

Sámel József

A négy évig tartó program záró konferenciáját szerdán tartották. A projekt értékeléseként elhangzott: célként tűzték ki, hogy a turizmust fellendítsék a térségben, mégpedig úgy, hogy az természeti adottságok mellett a szőlészet-borászat, valamint a gasztronómia hagyományos értékei magas szinten, közös együttműködéssel jelenjenek meg az idegenforgalmi kínálatban. A szakemberek úgy gondolták, a turizmusban manapság egyre fontosabb, nagyobb szerepet kap mindez, a vendégek pedig egyre inkább keresik, s értékelik, ha egyedi, minőségi terméket kapnak. A szlovén kamara részéről Stanka Klemencic-Kosi méltatta a projekt eredményeit, majd dr. Kocsis László, a Georgikon Kar szőlészeti-kertészeti tanszékének vezetője értékelt. Mint mondta, mindenki sokat tanult, s számos kapcsolat szövődött a szakemberek, termelők között. Egyebek között képzéseket szerveztek, szakmai kirándulásokon vettek részt olaszrizling minősítési szabályzatot, közös marketing stratégiát készítettek, s a Keszthelyi Televízió jóvoltából promóciós film is készült. A program egyik lényeges mozzanataként a Georgikon Kar kísérleti szőlőtelepén elültették annak a négyszáz éves szőlőtőkének az oltványát, melyet Maribortól kaptak ajándékba. A partnerek kiemelték, bíznak benne, hogy az együttműködést folytatni tudják.

Ezek is érdekelhetik