Szabadságot akartak, szabadosság lett belőle

Azóta hol több, hol kevesebb jutott ebből a fontos értékből Magyarországnak, hogy éppen mikor és mennyi, az megítélés kérdése. A megítélés szempontjai pedig – szükségszerűen, az emberi természetből fakadóan – sohasem voltak, nem is lehetnek objektívek. Másként értelmezik a szabadság fogalmát a baloldali, másként a konzervatív gondolkodásúak, az anarchisták, és másként az egyszerű közemberek. Ráadásul sokan össze is keverik a szabadossággal – én attól tartok, hogy mára sajnos ez került túlsúlyba. Ez látszik például a közlekedési morálon, a szabályok betartásán: a sebességkorlátozás, a záróvonal (és sajnos néha a zebrán áthaladó gyalogos) többeknek semmit nem jelent. Elég csak kinyitni a Facebookot, ahol mindenki szabadon terjeszthet rémhíreket, valótlan információkat állíthat másokról, uszíthatja az embereket – aktuálisan például a koronavírus-vakcinák ellen – olyan stílusban, amit egyébként szemtől szemben nemigen engedne meg magának – és másnak se – senki. A másik tipikusan konfliktusoktól terhelt hely minden olyan üzlet (patika, posta, hipermarket, orvosi rendelő), ahol sorban állás van. Jön, egy szó nélkül eléd (meg a többiek elé) áll, és biztos lehetsz benne, hogy be is megy előtted, ha rászólsz, annál inkább. Köszönöm vagy bocsánat? Ugyan már, ezek olyan kispolgári, a másokkal való együttélés minimális szabályai közé tartozó blődségek!

Óriási kárt okozott a társadalomban az egyént minden fölé helyező, annak elsőbbségét, tehát valójában az egoizmust hirdető szellemi-ideológiai irányzat. S hogy ne tartozzak azok közé, akik bort isznak és vizet prédikálnak, rögtön elnézést is kérek, mert nem akartam ünneprontó lenni. De úgy éreztem, ezen a szép, sajátosan magyar ünnepen érdemes szót ejteni erről a problémakörről. „Akinek van füle a hallásra, hallja!” Akinek meg nincs, annak úgyis mindegy.

Kiemelt képünk illusztráció!