Peterhansel örül, hogy a Dakar-rali Dél-Amerikába költözött

Ami a tenisztben Roger Federer, a Forma-1-ben Michael Schumacher, a futballban Lionel Messi, vagy a kosárlabdában Michael Jordan, az Stéphane Peterhansel a terepralisok számára. A legendás versenyt tizenegyszer megnyerve érdemelte ki a Mr. Dakar nevet, és a napokban itt járt a közelben.

A Veszprém megyében megrendezett X. Hungarian Baja tereprali Világkupa-versenyen felesége, a motoros Andrea Mayer főszerelőjeként tevékenykedett. És a múlt pénteki gépátvétel idején jutott néhány perce egy beszélgetésre.

Stéphane Peterhansel a szervizparkban, felesége motorja mellett. Mindig a kétkerekű marad az igaz szerelem. Fotó: Varga Andor

Első kérdés az volt: mi motivál valakit tizenegy Dakar-siker után?

– A motorsport a szenvedélyem – kezdte Stéphane Peterhansel, akit Pápán (a sportág zalaegerszegi művelője, Hodola Richárd közreműködésével) éppen motorszerelés közben zavartunk meg. – A versenyzésre mindig motivált vagyok, engem soha nem kell rábeszélni, hogy rajthoz álljak egy viadalon. Szeretem a sebességet, szeretek új tájakat felfedezni. Ez az egész szenvedély kérdése.

– Hétköznapi autósként ha vezetek, csak az útra tudok figyelni, azt tapasztalom, hogy lemaradok a tájról. Versenyzőként ez nem így van?

– Persze, gyorsasági szakaszon az ember elsősorban tájékozódik, de azért van lehetőség megnézni a tájat is. A tereprali versenyek adnak bőven lehetőséget, hogy az ember megismerjen egy másik kultúrát. Éppen ez az egyik, ami a mi munkánkat nagyon érdekessé teszi.

– Azt nyilatkozta valahol, hogy a sivatag szerelmese. Pedig a közép-európai átlagember számára az a környezet kifejezetten kellemetlennek tűnik...

– A sivatagban először is fantasztikus élmény ráébredni arra, hogy semmi vagy a tájhoz, a természethez képest. A sivatag mindig, minden körülmények között, a technika minden vívmánya ellenére erősebb nálad, ezt sosem szabad elfelejteni. De a sivatag nemcsak erő, hanem szépség is. Olyan színeket láthatsz, amit sehol másutt a világon, a napkelte, a napnyugta ott semmihez nem fogható, az egyébként unalmasan egyforma homokdűnék színek elképesztő kavalkádját produkálják. Külön kategóriát képviselnek a sziklás sivatagok, a kövek szigetekként emelkednek ki a homoktengerből. Ezek külön kihívások a versenyzőknek, de mint helyek rendkívül érdekesek.

– Jobb vagy rosszabb lett a Dakar-rali attól, hogy Afrikából Dél-Amerikába költözött?

– Teljesen más lett a verseny, de miután az összkép rengeteg részletből alakul ki, nem lehet úgy kategorizálni, hogy jobb vagy rosszabb-e az új helyszín. Afrikában inkább kaland volt a verseny, az ember sokat volt egyedül, alig találkoztunk emberekkel, a verseny nem nagyon érintett lakott vidékeket. Dél-Amerika pont az ellenkezője, gyakrabban megállunk, egészen nagy városok vannak menet közben, sok érdeklődővel. A mezőny nem hagyja el a civilizációt, aminek vannak előnyei és hátrányai is: a szurkolók hada néha fárasztó, viszont ha baj van, közelebb a segítség. Összességében viszont azt mondhatom: húsz év afrikai versenyzés után éppen ideje volt némi változatosságnak, ezért örülök, hogy féltekét váltottunk.

– A természetvédők sokat kritizálják a sportágat. Mit gondol erről?

– Amikor elkezdtem versenyezni, még senki nem beszélt arról, hogy tisztán kellene tartani a sivatagot. Ma viszont lépten-nyomon környezetvédőkbe botlik az ember, akik küldetésüknek érzik, hogy tőlünk megvédjék a Földet. De nemcsak a természetvédőknek nőtt fel új generációja, hanem az autó- és motorversenyzőknek, a versenygépek tervezőinek és építőinek is. Számunkra is fontos szempont a környezet védelme, mi is úgy és olyan eszközökkel akarunk versenyezni, amik nem teszik tönkre a természetet. Ez nekünk is alapvető érdekünk. Egyrészt mert emberek vagyunk, és ezen a bolygón élünk, másrészt pedig mert jövőre is szeretnénk rajthoz állni ugyanezeken a versenyeken. Meggyőződéssel mondom: egy tereprali viadal, mint amilyen ez a magyarországi is, semmilyen különleges természetvédelmi kockázattal nem jár.

– Versenyző vagy szerelő szeret-e lenni inkább?

– Mondtam, számomra a versenyzés szenvedély, ebből nem következhet más mint hogy sokkal jobban érzem magam kint a pályán. Ráadásul nekem a motor az igazi szerelem, azzal kezdtem a pályafutásomat, így motoros háttéremberként még kevésbé érzem jól magam a bőrömben. De vállaltam, segítek a feleségemnek mindenben. És készülök a nagy versenyre, hiszen közeledik a január, a következő Dakar...

Stéphane Peterhansel 1965. augusztus 6-án született a franciaországi Échenoz-la-Mélinében. A Dakar-ralin 1988-ban indult először (18. lett). A viadalt két keréken 1991-ben nyerte meg először, majd még öt hasonló siker következett. Autóval 1999-ben 7. hely volt az első eredménye, s azóta öt siker (közte 2012 és 13) összejött e járművel is. A Dakar-rali 2009-es Dél-Amerikába költözése óta utóbbi két elsőségre lehet büszke.