Sportvilág

2007.02.14. 03:29

A Nemzet Sportolója lett

Három éve kihullott a rostán, nem került be a Nemzet Sportolói közé. Tizenkét sportembert ért az elismerés, s a súlyemelő kimaradt. Puskás Ferenc halálával azonban egy hely megüresedett.

Zalai Hírlap

Földi Imre serdülőfejjel, Kecskemétről került Tatabányára, ahol vájárnak tanult a szakiskolában. Tehetségére, rendkívüli erejére gyorsan felfigyeltek. Ötszörös világbajnok, tízszeres Európa-bajnok, tizenháromszoros magyar bajnok. Öt olimpián vett részt, 1960-ban a 6., 1964-ben és 1968-ban 2., 1972-ben pedig az 1. helyen végzett. 1976-ban is emelt, s 38 évesen az 5. helyen zárt összetettben, majd egy évvel később búcsúzott az aktív sporttól, s edzősködni kezdett. Lánya és tanítványa, Földi Csilla szintén súlyemelőként ért el sikereket, tizenhatszoros Európa-bajnok.

- Átvette a díjat, majd másnap azt mondta, egy nap alatt annyian keresték, mint korábban soha. Azóta csillapodott az érdeklődés?

- A média részéről igen, viszont a barátok, ismerősök hívogatnak. Nemrég telefonált Zsuga Imre Indiából, Huszka Mihály az Egyesült Államokból. Előbbi egy évtizede szövetségi kapitány volt nálunk, jelenleg külföldön dolgozik, Huszka pedig versenyzőtársam volt.

- Az 1964-es tokiói olimpián ezüstöt nyert, azóta is emlegeti, hogy szovjet ellenfele szabálytalan utolsó gyakorlattal előzte meg.

- Mert az is volt. Hat jó fogással jelentkeztem, 140 kilogrammot löktem, az össz-eredményem 355 kg volt, világcsúcs, s utolsóként Vahonyin lépett a dobogóra. Az ollózós technikát alkalmazta, s a rúd hozzáért a fejéhez, meg a térde jól hallhatóan koppant a dobogón. Mindkettő szabálytalan, végül 357,5 kilóval nyert. El kellett volna venni tőle a gyakorlatot, hiába óvtunk. A vezetőbíró nem merte elvenni. Nekem maradt az ezüst és a hatalmas csalódás.

- Négy évvel később sem volt szerencséje, az iráni Nassiri ugyanannyit teljesített, viszont könnyebb testsúllyal győzött.

- Esélyes voltam, ugyanis 1965-ben világbajnok lettem, én számítottam a légsúlyú favoritnak. Vahonyint jól elvertem a vb-n, visszavágtam Tokióért, az ötkarikás játékokon pedig 367,5 kilo-grammos világrekorddal zártam. Majd jött utoljára Nassiri. Ő is ennyit emelt, hatalmas balszerencsémre húsz dekával könnyebb volt, mint én.

- Nassiri az említett tehe-ráni vb-n még nem volt az esélyesek között?

- Akkor még nem, három évvel később lett igazán erős. Óriási csalódást jelentett számomra a második hely.

- Nem gondolt arra, hogy befejezi, elég az egészből?

- Nem, inkább lelkesített. Az olimpiák közötti világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon rendre vertem a szovjeteket, tehát azért akadt sikerélmény. Aztán jött München, ahol - bár én voltam a súlycsoportban a legkönnyebb - nem volt ellenfelem, hazavágtam az egész bandát... Mögöttem a szovjet Csetin és Nassiri következett. 377,5 kilót emeltem, tíz kilogrammal előztem meg az utánam következőt, tehát nem volt vita. Világcsúcsot értem el, ráadásul ez örökös rekord. Ugyanis az olimpia után levették a műsorról a nyomást, maradt a szakítás és a lökés.

- Montrealban, 38 évesen is színre lépett, s ötödik lett. Mi motiválta még?

- Az évközi eredményeim azt sugallták, hogy tudok pontot szerezni, ezzel segíthetek a csapatnak. Be is jött. Továbbá fontos volt, hogy öt olimpián pontszerző legyek, ilyen korábban nem akadt a súlyemelésben. A bolgár Nurikjan - ugyanolyan harapós volt, mint én négy évvel korábban - győzött 265 kilós összetett eredménnyel, én 245-öt produkáltam, amivel elégedett voltam. Egy évvel később fejeztem be a súlyemelést.

- Edzősködni kezdett. A lánya, Csilla nyert egy szekérderéknyi aranyat az Európa-bajnokságokon, viszont világbajnoki dobogó tetejére nem állhatott. Miért?

- Mert a kínaiak pokoli erősek voltak, s azok ma is. A lányomat Európában nem nagyon tudták megverni, 16 aranya van, vb-n volt negyedik, ötödik és hatodik. Három éve hagyta abba a súlyemelést.

- Nemrég azt mondta, ha önt kérdezik, Grosics Gyulának adta volna a Nemzet Sportolója címet.

- Nagyon tisztelem őt, s nagyra becsültem a legendás Aranycsapat valamennyi tagját. Grosics nagyszerű ember, nyolc éven át sportoltunk a Tatabányai Bányászban, jól ismertük egymást. Tulajdonképpen ez a választás is egy verseny, s nagyon örülök, hogy én győztem. Három éve is ott voltam az esélyesek között, de akkor még nem szavaztak be a tizenkettő közé. Bíztam, hogy ezúttal végre összejön. A sportszakmai elismerés mellett nem titkoltan a pénz miatt is.

- Gondolom, lesz helye a havi félmilliónak.

- Igen, segítem belőle a lányomat is, de nem jött rosszul a pénz nekem sem. Eddig 260 ezer forint volt a nettó jövedelmem, most 590 ezer lesz. Ugyanis a nyugdíjam 90 ezer, ehhez jött eddig az olimpiai aranyéremért járó 170 ezer. Ez utóbbi ezentúl megszűnik, viszont jön a félmillió. Amikor sportolni kezdtem, az volt a célom, hogy a legmesszebb jussak. Sikerült, hiszen mindent megnyertem.

- Jobban járt, mintha vájárkodni kezdett volna.

- Az biztos. Egyébként annak idején, az ötvenes években, a nagy építkezések idején vagy kőművesnek ment valaki, vagy vájárnak. A lényeg az volt, hogy szakma legyen az ember kezében. Egy biztos, rengeteget kaptam a sporttól, ezt igyekeztem átadni edzőként is. A közelmúltban lágyékműtétem volt, annyira fájt, hogy menni is alig tudtam, az operáció óta sokkal jobb. Ha rendbejön, megcsináltatom a másik oldalamon is, ott is sérvvel küzdök. Ha tökéletesen meggyógyulok, ismét lejárok majd az edzőterembe. Sok fiatal tehetség jár emelni Tatabányán, nem csak fiúk, lányok is. Kérik a véleményemet, én meg segítek. A mai világban nagyon oda kell figyelni a gyerekekre, az én időmben még nem volt dopping. Vizsgálat létezett, vize-letet néztek, de nem volt ennyire szigorú az ellenőrzés. Igaz, anabolikus szerek sem voltak. Amikor én sportoltam, a kávéra is azt mondták, hogy dopping. Nem szabad teljesítményfokozó szerekkel élni, nagy a bukásveszély. Most meg...

Ezek is érdekelhetik