A mozgásnak sok riválisa van

Korábban, egy regionális rendezvényen beszélgettünk vele.

– Kiket nehezebb megmozgatni, a fiatalokat, vagy az idősebbeket?

– Mind a kettő nehéz ügy. A mozgásnak 200 tévécsatorna, internet, számítógép a riválisa – ezek nem voltak a mi gyerekkorunkban. A mai testnevelő tanár- és edzőképzés pedig nem arra készít fel, hogy élvezetesen, érdekesen és színesen kínálják a sportot, úgy, hogy a gyerekek rohanjanak sportolni és ne a monitorok előtt üljenek. Az infrastruktúra kérdése sincs megfelelően kezelve, minthogy a testnevelésről alkotott elképzelés teremcentrikus, holott a gyerekeknek a park, a libalegelő, vagy bármi más természeti környezet megfelel.

– Bizonyára örül a mindennapos testnevelés bevezetésének. Vagy esetleg közre is működött a koncepció kialakításában?

– Örülök nagyon, de már nem vettem részt benne. Régebben be-berohantam a közoktatási minisztériumba. Aztán akkoriban megállapítottam, hogy a döntéshozók – biztos a véletlen folytán – testnevelésből mind felmentettek lehettek... Ha nem is rögtön mindenhol, vagy nem is maradéktalan feltételek mellett, de mégis csak el kellett indulni ebbe az irányba!

– Dr. Nagy József a pedagógia Szegeden kutató és alkotó professzora többek között arra tette fel az életét, hogy kimozdítsa a magyar iskolarendszert a maga hátrányokat stabilizáló vagy éppen felerősítő mivoltából. Már a hatvanas évek végén publikált eredményeket, miszerint a gyermek mindenfajta készségére – tehát nemcsak motoros, hanem intellektuális, verbális készségeire, feladatviszonyára, magatartására – kedvező, fejlesztő hatású a rendszeres, mindennapos mozgás. 1984-ben több társszerzővel direkt arra kiélezve fogalmazta meg ezt a felismerést, hogy az iskolába kerüléskor, egy iskolaelőkészítő szakaszban biztosított mindennapos testnevelés enyhíti a környezeti hátrányokat, s kedvezőbbé teszi a gyerekek iskolakészültségét, azaz segíti beilleszkedésüket. A terep, ahol ezt bebizonyították, nagyon szerényen volt kialakítva, „berendezve" – vagy az osztályterem, vagy az iskolaudvar szolgált helyszínül – mert nem azt tartották lényegesnek, hogy hol, hanem hogy mit! Hogy mindennap mozogjanak a gyerekek 45 percet...

– Ez nagyon zseniális gondolat, nagyon remek ötlet! Aki a mindennapos testnevelés bevezetésével erőfeszítést tett a megvalósulásra, jól tudja, hogy két év múlva még nem veregetheti meg a saját vállát elismerőleg. Minden olyan program, ami az egészségre akar hatást gyakorolni, ami egészségügyi beruházás, az egy generációval később érezteti hatását, akkor válik mérhetővé, érzékelhetővé. Van azonban, amiben máris látszik az eredmény: a legutóbbi olimpián, majd több nemzetközi versenyen remekül szerepeltek sportolóink. Minthogy azonban a sportpolitikus is politikus, és az olimpiák is úgy szakaszolódnak, mint a választások – négyévente vannak – olyan döntéseket hoznak, melyek az ő sportpolitikai pályafutásuknak kedveznek, amelyek azzal kecsegtetnek, hogy átívelhetnek ciklusokon, s amelyek látványosak. Az élsportban azonban a népesség töredéke vesz részt – végig kell gondolnunk, hogy itt 10 millióan élünk – idősek, fiatalok, diákok – akiknek az egészsége ugyanolyan fontos. A finanszírozásban ennek érvényesülnie kellene. A versenysport alanyai is kikerülhetnek szabadidősportból – de az élsport egy adott népesség törpe hányadát jelenti.

– Bizonyára van olimpiai sportág, amit kedvező pénzügyi feltételek mellett gyakorolhatnak a tehetségek, de egy nemrégen zajlott körkérdésre adott válaszokból az derült ki, hogy az utánpótlás-nevelésben (is) nagyon jelentős szerepet kell hogy vállaljanak egy-egy sportreménység szülei, nemcsak időt, energiát, hanem pénzt is áldozva. Mit is kellene akkor tenni, hogy ne csak az élsport, vagy ne csupán az olimpiai élsport, hanem az amatőr sport, és főleg a kedvtelésből, egészségük kedvéért mozogni vágyók számára, a szabadidő sportra is jusson dotáció?

– A szabadidősport támogatására abban az arányban kellene dotációt biztosítani, amilyen – többségi – arányban azt a népesség élvezhetné, használhatná saját egészsége fenntartása, vagy javítása érdekében. Ettől még távol vagyunk.

– Ez nagyon lehangoló. Mit tapasztal az idősebbeknél, a nem annyira fiataloknál? Nem mondják: nincs cipőre se pénzünk, nem megyünk ki, örülünk, ha itthon meghúzhatjuk magunkat?

– Ahogy mondtam, se fiatallal, se idősebbel nem könnyű. Az időseket, ha már 50-60-70 évet megszoktak mozgás nélkül, nagyon nehéz megmozgatni!

– Sőt, kockázatos!

– Persze, 45 felett az, aki soha nem sportolt, vagy évtizedeket hagyott ki, csak a komplett kivizsgálás után, az orvos által javasolt terheléssel kezdve, fokozatosan kezdheti a mozgást, vagy térhet vissza hozzá! Nem nagyon tudok ugyan elképzelni olyan egészségi állapotot, amin napi fél óra könnyű séta ronthatna, de ha a családorvos is fel volt mentve anno testnevelésből, mint egyes döntéshozók, akkor baj van. Nagyon sok nyugdíjasklub van az országban. Ott (is) persze főleg a nők vannak jelen – mert a férfiak sokszor nem érik meg a nyugdíjas kort. De ha megérik is – ahogy én szoktam mondani – a mi férfijaink olyan kis kakasok! Nem csoportosulnak, csak egyedül, egyedül... A Margit-szigeten, ahol én mozgok, futnak a kis kakasok egyedül, és futunk, gyalogolunk mi nők – hárman-négyen – mozgunk, csipogunk, minden téma felmerül: itt ezt kaptam, ott azt láttam – szóval ez egy társas élet is, nem csak mozgás! 2004. óta van egy nyugdíjas gyalogló klubunk – délelőtt van – és ez egy közösség! Megszólalhat aki akar, meghallgatjuk, én a humoros hülyeségeimmel vagyok az egésznek a kulcsfigurája. Azt kikötöttük, hogy nem politizálunk, ellenben segítsünk egymáson, ha tudunk! Semmi más nem kell az időskori sporthoz, mint szándék. Jó, ha jó a cipő, de nem kell drága márka. Jó ha van nordic walking bot a kézben – de ez sem feltétel. El kell indulni!