Sport

2010.01.23. 06:27

Remekül folytatták a zalai squash-csapatok

Újabb fordulót rendeztek a Dunántúli Városok Squash Versenyében, a sorozatnak ez volt már a negyedik állomása. A mezőny ezúttal Szombathelyen gyűlt össze, ahol a zalai csapatok jól szerepeltek.

Kerkai Attila

A házigazdákon kívül Kaposvár, Nagykanizsa, Sopron és Zalaegerszeg csapatai léptek pályára, és az előző fordulóhoz hasonlóan újra az első helyért alakultak ki a legizgalmasabb mérkőzések. A győzelmet végül az egerszegi ZEUS SE szerezte meg.

A nagykanizsai alakulat (Berkes Tamás, Fehér Tamás, Horváth Balázs, Radics Bálint, Talabér Attila) nevéhez is fűződik szép siker, hiszen a bajnokság során először sikerült legyőzniük a pontversenyben előttük álló kaposváriakat. A ZEUS SE gárdája (Kasza Péter, Németh Balázs, Sebestyén Zsombor, Szigeti Ferenc, Balázs Erik) a mostani győzelmével nyílttá tette a versenysorozat utolsó fordulóját, amikor Sopronban, épp a házigazdákkal játszik majd ki-ki mérkőzést az összetett elsőségért. A kanizsaiak jelenleg a negyedik helyen állnak a vetélkedésben.

A legutóbbi forduló zalai vonatkozású eredményei: Nagykanizsa-Kaposvár 4:1 (zalai győztesek: Fehér, Horváth, Berkes, Radics), Nagykanizsa-Sopron 0:5, Nagykanizsa-Szombathely 0:5, Nagykanizsa-Zalaegerszeg 1:4 (Talabér illetve Sebestyén, Szigeti, Németh B., Kasza), Kaposvár-Zalaegerszeg 0:5 (Sebestyén, Szigeti, Németh B., Kasza, Balázs), Sopron-Zalaegerszeg 2:3 (Szigeti, Németh B., Kasza), Szombathely-Zalaegerszeg 0:5 (Sebestyén, Szigeti, Németh B., Kasza, Balázs E.).