Sport

2007.10.12. 02:28

Triatlon diákolimpiai bajnokot avattak

Nagykanizsa (bb) - A budapesti Margitszigeten rendezte a Magyar Triatlon Szövetség a diákolimpia döntőjét, melyben a Kőrösi-iskola kilencéves tanulója, Molnár Flóra korcsoport- jában diadalmaskodott.

Benedek Bálint

A döntőt júniusban kellett volna megrendezni Lakiteleken, akkor a Tisza jelentős vízminőség-romlása miatt maradt el a verseny. A Margitsziget kiváló helyszínnek bizonyult, ahol számos kategória vágott neki a különféle távoknak. Zala megyéből a kanizsai Molnár Flórán kívül a zalaegerszegi Zrínyi-gimnázium csapata az 1990-91-es korosztályban indult. Legjobban az egyéni versenyszámban rajtoló Molnár Flóra küzdött, aki az 1998-asok között 50 métert úszott le, majd kerékpárra pattanva 1 km letekerése után 500 métert futva elsőként szakította át a célszalagot. A nagyszerű teljesítménynek hála, Flóra lett Kanizsa első triatlon diákolimpiai bajnoka. - Az úszás után még csak a második helyen voltam - mesélte Molnár Flóra. - Ráadásul nehezen tudtam felvenni a cipőt, így még hátrányba is kerültem. A biciklizés már jól ment, sokat előztem, aztán a zegzugos pályán kicsit nehezen, de összeszedtem minden erőmet, s nyertem. A zalaegerszegi 1990-91-es születésű fiú hármasa is remekelt, ugyanis 500 méter úszás, 12 km biciklizés és 3000 méter futást követően, Cserjési Szilárd, Dömötör Krisztián és Sándor Tamás a csapatbajnoki dobogó második fokára állhatott fel. Ugyanebben a korcsoportban, de az egyéni indulók között Kádár Márton, a megyeszékhelyi Kölcsey-gimnázium versenyzője hetedik lett.

Ezek is érdekelhetik