Rendőrségi

2011.01.28. 19:19

Csalásra használta cégeit a volt egerszegi ügyvéd

Csalással, adócsalással, magánokirat-hamisítással, csődbűntettel vádolja az ügyészség dr. Szlávecz Gézát. A volt egerszegi ügyvéd ellen a napokban Veszprémben kezdődött meg a bírósági eljárás.

zaol.hu

A csalásért már egy alkalommal, 2008-ban felfüggesztett börtönre ítélt dr. Szlávecz Géza ellen 2002 és 2004 közötti ügyletei miatt emeltek vádat. Az akkor ügyvédként dolgozó férfi több gazdasági társaságot hozott létre, amelyek tagjai közvetlen hozzátartozói, illetve ismerősei voltak, de a cégek működtetésével kapcsolatos valamennyi feladatot dr. Szlávecz Géza látta el. A gazdasági társaságok elsősorban egymással kötöttek adásvételi szerződéseket, és ezekhez kapcsolódóan hamis, valótlan tartalmú számlákat állítottak ki.

Néhány a tucatnyi vádpontba rendezett esetekből.

A surdi Gömbipig Bt. 2002 augusztusában kötött szerződést az Advokar Kft.-vel baromfitelep átalakítására. Mindkét céget Szlávecz Péter képviselte. A beruházás teljes ellenértékéből a következő év márciusában bruttó 45 millió forintot fizettek ki, s erről számlát bocsátott ki az Advokar.
A számla 9 milliós áfa-tartalmát visszaigényelte a Gömbipig. Ez utóbbi cég egy hónappal később a szintén szláveczes Advokar Immobilien Kft.-vel kötött szerződést a beruházás folytatására, a vállalkozói díj bruttó 102 millió forint volt. A vád szerint az új fővállalkozó cég három számlát bocsátott ki az elődje által már elvégzett munkára, a jogosulatlanul visszaigényelt áfa 12 millió forint volt.

Az Advokar Immobilien 2003 októberében opciós adásvételi szerződést kötött a tulajdonában lévő egerszegi, Ady utcai irodára a helyiséget használó dr. Szlávecz Géza ügyvédi irodával. A kft.-t a férfi gyermekei képviselték. Az opciós jogért bruttó 44,5 millió forintot állapítottak meg. Erről a kft. kiállította a számlát, az ügyvédi iroda pedig visszaigényelte s megkapta a közel 9 millió forint áfát.

Az opciós jog nem került be a földhivatali nyilvántartásba, így nem jelenthetett akadályt, amikor 2004. februárban a felek között ugyanerre az ingatlanra adásvételi szerződés jött létre 59 millió forintos bruttó vételárért. A szerződést apa és fia írta alá. Az ügylet kapcsán 2,9 millió forint áfát helyezett levonásba negyedévi bevallásában az ügyvéd. Júliusban a szerződéstől elálltak, megszületett az 59,2 millió forintos sztornó számla, de ezt az ügyvéd már nem vezette be irodája könyvelésébe.

A kapcsolt cégeket máskor is felhasználta. Az Advokar 2003 decemberében a Szlávecz család által birtokolt külterületi termőföld használati jogának átengedéséért számlázott bruttó 50 millió forintot az Advokar Immobiliennek, amely váltóval fizetett, miközben a terület egy részét ingyen használta két vállalkozó.

Más ügyeket is dr. Szlávecz Géza terhére rónak. A valótlan tartalmú számlák, szerződések alapján például 2003 utolsó negyedévi adóbevallásában 10,3 millió forint áfát helyezett jogosulatlanul levonásba, illetve igényelt vissza 9,5 millió forint adót. A következő év nyarán végrehajtott jogsértő adásvételi műveletek után pedig 95 millió forint áfa visszaigénylésében segédkezett az ügyvéd, Péter fiával közösen.

A történtekért dr. Szlávecz Gézát és további öt társát, köztük fiát, különbözőképpen minősülő csalással, adócsalással, csődbűntettel, magánokirat-hamisítással vádolják.

Ezek is érdekelhetik