Rendőrségi

2010.11.03. 16:02

Hátramenetben ütötte el a Skoda a biciklist

Az elsőbbségadás kötelező táblánál ugyan megállt a skodás, ám gondolt egyet, s tolatni kezdett. A manőver közben pedig elütötte a mögötte várakozó biciklist.

zaol.hu

Kedden reggel egy férfi az általa vezetett Skoda Fabia típusú személygépkocsival a keszthelyi Petőfi utcában a Lovassy Sándor utca irányából a Rákóczi utca irányába haladt. A kereszteződéshez érve az „Állj, elsőbbségadás kötelező!” táblánál szabályosan megállt, majd - nem tudni mi okból - tolatni kezdett. Arra azonban már nem figyelt, hogy időközben egy kerékpáros érkezett mögé, aki várja, hogy a kocsi után továbbhaladhasson.  A figyelmetlen hátramenetnek ütközés lett a vége, a kerékpáros nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

Egy másik kerékpáros Egeraracsa külterületén a Szőlőhegyről levezető földes, köves mellékúton szenvedett balesetet. A hegyről lefelé gurulva elvesztette az uralmát járműve felett és elesett. A baleset következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

 

Ezek is érdekelhetik