szabad sajtó napja

2021.03.15. 15:10

Néha a szerkesztőségeket is szétverték

Uniós és hazai eszmecserékben egyre gyakrabban kerül szóba a magyarországi sajtószabadság kérdése, már csak emiatt is érdekes, miként alakultak itthon a sajtóviszonyok az elmúlt másfél évszázadban. Kis magyar sajtótörténet Horváth Attila alkotmánybíróval.

A tájékoztatás különféle formákban mindig is része volt az emberiség történetének, hiszen az emberi kommunikáció valójában a létfeltételek közé tartozik – így vélekedett a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Horváth Attila alkotmánybíró.

A jogtörténész hozzátette: a polgári újságírás természetesen későbbi keletű, ezzel függ össze, hogy Magyarországon 1848 márciusában, a forradalom idején vált a 12 pont első pontjává: „Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.”

Már akkortájt mindenki számára világossá vált, hogy a cenzúra eltörlése egyenértékű a felelős minisztérium létrehozásával, az évenkénti országgyűléssel, a polgári egyenlőséggel, a jobbágyság megszüntetésével, a közös teherviseléssel. A márciusi fiatalok által megfogalmazott

12 pont – amely aztán a pozsonyi országgyűlés után törvényerőre emelkedett – valójában egy új társadalmi rend alapja volt, ma pedig már része az úgynevezett történeti alkotmánynak

– erről beszélt a Magyar Nemzet kérdésre Horváth Attila alkotmánybíró, jogtörténész.

Persze a sajtó is nagy utat tett meg az elmúlt időszakban. Horváth Attila felidézte, hogy eleinte, a XIX. század közepén még csak előfizetéses lapok voltak, és a könyvek is kisebb példányszámban jelentek meg. Idehaza a kiegyezés után, a dualizmus korszakára alakult ki a tömegsajtó, akkor már az utcán is árusították az újságokat. Sokféle lap jelent meg, számos példányban. Napvilágot láttak a karikatúrával ellátott sajtótermékek is, köztük például a Borsszem Jankó.

– A folyamat együtt járt a sajtóperek kialakulásával. Az esküdtszék az ítéleteivel és előzetes állásfoglalásaival segítette a bonyolult jogi témák megoldását, a korrekt újságírás érvényesülését – mondta Horváth Attila.

– Röviden: a dualizmus korszakában a sajtószabadság széles körű volt

– összegzett.

Az 1910-es évektől megváltoztak a viszonyok, másképpen működött a szerkesztés és a lapkiadás, mint korábban. Az 1914. évi új sajtótörvény ezt a helyzetet próbálta rendezni.

– A jogszabály annyiban szerencsétlen időszakban született meg, hogy szinte azonnal kezdetét vette az első világháború, ami a cenzúra életbelépését is jelentette – jegyezte meg a jogtörténész. Háborúban minden ország kénytelen a hadi helyzet miatt cenzúrát bevezetni, s ez Magyarországon sem volt másként. Ilyen időszakban érthetően nem lehet megjelentetni például hadititkokról szóló cikkeket vagy olyan írásokat, amelyek a harci szellemet próbálják aláásni, visszafogni. Ezen az állapoton változtatott 1918-ban a Károlyi Mihály-féle sajtótörvény azzal, hogy megszüntette a háborús cenzúrát.

– Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy abban az időben nemegyszer brutális módon avatkoztak be a sajtó működésébe. Ha valamely kiadó a szociáldemokrata vagy a kommunista párttal szemben próbált meg cikkeket megjelentetni, egyesek egyszerűen bementek és szétverték a szerkesztőséget.

Ehhez képest a tanácsköztársaság annyiban teremtett új helyzetet, hogy akkor már csak a vörös diktatúrát támogató kiadványok jelenhettek meg – jegyezte meg Horváth Attila.

Az alkotmánybíró rámutatott: akkoriban történt meg először, hogy elképesztő honoráriumokat adtak azoknak az újságíróknak, íróknak, akik a rendszert támogatták. Kezdetben persze számos szerző valóban lelkesedett a tanácsköztársaságért, remélték, hogy a háború káoszából megfelelő kiutat mutat az új berendezkedés.

– Akkoriban idehaza nem sokat tudtak a kommunizmusról, az oroszországi helyzetről – jegyezte meg a jogtörténész.

– A diktatúra törvénytelenségei azonban hamar kitudódtak, fény derült az államosítás visszaéléseire, a végén már szinte mindent elvettek az emberektől, ami csak mozdítható volt.

Ezek miatt egyre többen szembefordultak a tanácsköztársasággal – fogalmazott Horváth Attila. A húszas években lassan visszatért a sajtószabadság, de igen szigorúan kezelték a sajtóvétségeket. Több író, költő ellen folyt eljárás, közismert alkotók ellen is.

– Többféle változás következett a második világháború után – vetette közbe a riporter.

A jogtörténész szerint az első nagy átalakulás az volt, hogy 1945 után – igaz, egy rövid időre – többpárti sajtó jött létre Magyarországon. Minden párt kapott valamilyen, jelentősnek mondható sajtóterméket. Mivel a folyamatot a kommunista párt irányította, ezért nekik jut a legnagyobb szerep, holott nem az volt a legtámogatottabb párt.

A legjelentősebb társadalmi bázis a kisgazdapárt mögött állt, mégis a kommunistáknak jutott a legtöbb újság, hetilap, folyóirat, és a legnagyobb példányszámban a kommunista párt kiadványai jelenhetnek meg 1945-től kezdve.

– A szövetséges ellenőrző bizottság révén tudták korlátozni a lapok megjelenését, tartalmát. Sokkal keményebb cenzúra volt, mint bármikor korábban, leszámítva természetesen a háborús időket – mondta Horváth Attila.

Az 1949-es fordulat után az állampárti diktatúra sajtópolitikája jelent meg idehaza. Nem volt kifejezett cenzúra, ehelyett az úgynevezett tulajdonosi igazgatás működött. Megfordult a kérdés: már nem arról volt szó, hogy mit engednek és mit nem, hanem a szerzők utasítást kaptak, hogy milyen műveket, publikációkat vár el tőlük a hatalom. Az első fokú cenzor maga a főszerkesztő volt, emellett állami hivatalok is ellenőrizték a könyvek, a lapok tartalmát.

– Ezzel együtt is elfordult, hogy megjelentek nemkívánatos kiadványok, ezek persze botrányokhoz vezettek – jegyezte meg a szakember. Bezúztak folyóiratokat, visszavontak könyveket, egyes kiadványokat a boltok polcairól, az újságosstandokról vettek le, de

arra is volt példa, hogy pengével vágtak ki cikkeket folyóiratokból.

Ebben az időben jelent meg a média új felületeként a televízió és a rádió, ahol szintén hasonló módszereket alkalmazott a diktatúra.

– Egészen megmosolyogtató események is történtek

– mondta a jogtörténész. Brezsnyev halála idején például két filmet levettek a műsorról, a plakátjaikat is leszedték. Az egyiknek az volt a címe: Ajándék ez a nap, a másiknak pedig az: Bestia.

– Sokszor irracionális módon működött az akkori médiaszabályozás és -ellenőrzés – fogalmazott Horváth Attila.

A rendszerváltás részben új médiaviszonyokat hozott. A szakember szerint a hirtelen jött szabadságot nem mindenki tudta kellőképpen értékelni és feldolgozni, ami egészen új kihívást jelentett a sajtó, a média számára. Nem véletlen, hogy 1990 óta több médiatörvény is született.

– A rendszerváltás egyik problémája, hogy a nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon meghiúsult a médiatörvény elfogadása, így az nem került be a 1989-es alkotmánymódosítások, fontos törvények közé.

Csak évekkel később, 1995-ben jött létre az első, sokat vitatott médiatörvény,

a késlekedés pedig nagyon nagy károkat okozott: emiatt is durvulhatott el ilyen mértékben a médiahelyzet – vélekedett az alkotmánybíró.

A sajtó története a jelenleg érvényes jogi szabályozással természetesen nem ért véget – erre hívta fel a figyelmet a jogtörténész. Előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a tulajdonos, különösen a globális tulajdonos szerepének pontos tisztázása, ezen túl annak meghatározása is,

milyen helyet foglaljon el a világ nagy részét árfogó közösségi média a médiumok sorában.

Szükségesnek látszik, hogy létrehozatalukra, adózásukra, a tényekhez kötődő vagy azt megsértő közlésükre ugyanolyan szabályok vonatkozzanak, mint a nyomtatott vagy az elektronikus sajtóra.

Legyen a jelszó itt is a hazudni nem szabad, de ha mégis, akkor annak ugyanúgy a helyreigazítás, a sérelemdíj vagy a rágalmazás, a becsületsértés megállapítása legyen a következménye.

A sajtó szabadsága, a cenzúra eltörlése ugyanakkor minden időszakban megköveteli az újságok és az olvasók viszonyának tisztázását is, hiszen bárhonnan nézzük, végső soron a hírfogyasztók tartják el a tévéket, az újságokat, a közösségi média felületeit, csak ezt sokszor rejtett módon, bújtatott formában követeli meg a médiacég.

A sajtó ugyan nem az államhatalom része, mégis bátran nevezhető a negyedik hatalmi ágnak, hiszen nem csupán arról van szó, hogy a sajtó kivételesen izgalmas terület, ahol örök harc folyik a hírekért, a legújabb információkért. A lényeg sokkal inkább az, hogy a hírközlő orgánumok segítségével – miként azt az alkotmányjog is hangsúlyozza – a közügyek megismerése, megvitatása történhet meg.

Enélkül pedig nem létezhet demokratikus társadalom.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában