új javaslat

2020.12.30. 10:28

Svédország korlátozza a migrációt – Európából

„Tennünk kell valamit a valódi indok nélküli menedékkérelmek magas számával kapcsolatban” – mondta nemrégiben Morgan Johansson, igazságügyi és migrációs miniszter.

Közismert, hogy Svédország hosszú ideje migrációs paradicsom, ahol gyakorlatilag tárt karokkal várják az érkezőket. Időről időre felmerül a bevándorlás szigorításának szükségessége, melyet elsősorban az ellenzéki, az elmúlt években jelentős támogatottságot szerző Svéd Demokrata Párt (Sveriges Demokraterna) tűzött zászlajára. Idén nyáron már a nagyobbik kormánypárt (Socialdemokraterna) is napirendjére is felkerült az esetleges korlátozás – feltehetően a katasztrofális járványkezelésről igyekeztek elterelni a figyelmet –, de a téma említése majdnem kormányválsághoz vezetett. A támogatottságában éppen tízéves mélyponton lévő, mindössze 3,4 százalékos választói bázist maga mögött tudó Miljöpartiet azonnal a koalícióból való kilépéssel fenyegette meg partnerét. A Stefan Lövfen miniszterelnök által vezetett nagyobbik kormánypárt így visszakozni kényszerült annak érdekében, hogy az eleve kisebbségben kormányzó koalíciót egybe tudja tartani – írja a Magyar Nemzet.

Ennek tükrében, első olvasásra meglepőnek tűnhet, hogy a kormányzat december második felében ismét nekifutott a szigorításnak, és benyújtott egy törvényjavaslatot.

„Tennünk kell valamit a valódi indok nélküli menedékkérelmek magas számával kapcsolatban”

– mondta nemrégiben Morgan Johansson, igazságügyi és migrációs miniszter. A kabinet honlapján elolvasva a tervezet összefoglalóját, kiderül, hogy valójában csak az európai (ukrán, moldáv, grúz, szerb) migrációt, illetve migrációs csalást szándékoznak visszaszorítani. A jogszabályban a biztonságos országokat akarják definiálni – amelyre egyébként az Európai Unió Bíróságának 2018-as ítélete is kötelezi Svédországot – azaz, ha a menedékkérő származási országa a biztonságos listán van, akkor nem részesülhet menekültellátásban és nem folyamodhat menekültstátuszért sem. A törvény nem rendelkezik a biztonságos (harmadik) országból érkező menekültek fogalmáról, csak az eredeti, kiindulási országot definiálja.

A benyújtott törvényjavaslat időzítésében szerepet játszhatott a svéd közszolgálati rádió által kirobbantott botrány is. A Sveriges Radio riportsorozata azt mutatta be, hogyan szervezte egy ukrán „munkaközvetítő” cég a menekültek eljuttatását az országba, és hogyan használták ki a svéd rendszert. A szervezet 1-2 ezer euró fejében svédországi munkát ajánlott ukránoknak. A rendszeresen indított buszaik Magyarországon keresztül érkeztek a schengeni zónába, a járvány miatt a tranzithoz színlelt munkaszerződéseket mutattak be a határon. Svédországba érve, a menedékkéréshez már másjellegű hamis papírokat prezentáltak,

például olyanokat, amelyek azt dokumentálták, hogy az érkezőt hazájában homoszexualitása miatt üldözték (ami rögtön kapukat nyitott a skandináv országban…).

A komoly pénzeket befizető, több száz ukrán, végül egy dél-stockholmi menekültszállón kötött ki, ahol szállást, ellátást, napidíjat és ideiglenes munkavállalási engedélyt kaptak, a svéd adófizetők pénzén.

A svédországi lakosságnak jelenleg 13,7 százaléka született Európán kívül, amihez képest a Dél-Stockholmban elszállásolt 463 ukrán „menekült” aránya elenyésző. A piros-zöld kormány, amikor rövidtávon az adófizetők pénzéről, hosszú távon pedig Svédország sorsáról van szó, kizárólag az Európából érkező migráció mérséklésével hajlandó foglalkozni, a sok százezres közel-keleti és afrikai bevándorlással kapcsolatban továbbra is megengedő, vagy inkább támogató állásponton van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában