Fölszállott a piros toll Kodály vállára (jegyzet)

Akadt ugyanis egy hivatalnok a zenekar közelében, aki a tavalyi „kulturális főváros” program keretében tervezett hangverseny műsorát áttekintve intézkedett: nem lehet eljátszani Kodály Zoltán gyűjtését, átdolgozását. A „Fölszállott a páva a vármegyeházára” című dalműről van szó. Aki ismeri nagyvárosaink polgármestereinek névsorát, érti a túlbuzgóságot. Sose lehet tudni, nehogy már megorroljon Páva Zsolt, Pécs első embere, aki tán célzatos fricskának vélné a zenekar akcióját.

Nehéz terep a kultúra tűzvonalában éberkedni. Merthogy a dolog furán sült el, a védelmezendő polgi kacagott a túlkapáson, mondván, őt nem zavarja a pávaszálldogálós nóta. Ez a hála?! Gondolom, így dohog a beosztott. Azért árulkodó, hogy a cenzor a helyén van, a karmester nincs. A butaság dicsérete nevében álljon itt néhány korábbi példa: Szabó Lőrinc Esik a hó című verséhez is hozzányúltak azzal a bizonyos piros tollal: a „fehér már az utca, / fehér már a muszka, /pepita a néger” sor került szigorú megítélés alá.

A vers 1932-ben íródott, 1945 után a szovjetmagyar barátságra tekintettel a muszka szó nélkül jelent meg a tankönyvekben. Helyébe a cenzorok a „fehér már az utca, / fehér már a puszta, / pepita a néger” strófát illesztették. Másutt se jobb: a XVII. századtól a francia trónörökös, a dauphin számára készült könyvekből kihagyták a klasszikus szerzők írásainak „szeméremsértő” részeit. Végül a legszebb: a szótárszerkesztőket az ötvenes években utasították, találjanak bármilyen szót a „bolond” és a „bolsevik” közé, megengedhetetlen, ha egymás után szerepelnek.

Nincs új a nap alatt.