Az izgága varangy, az éhes sün és a boldog tyúk

A varangyos béka
Az egyik ismerősöm mesélte el érdekes élményét, ami szamóca-dugványozás közben esett meg vele. Ahogy azt ilyenkor kell: kiválogatta a jó töveket, a tűző szerszámmal kifúrta a helyüket, s szerette volna elrakni a növényeket a földbe. Ám már az első dugvánnyal sem boldogult: ahogy lenyomta a földbe, az rögtön megindult felfelé...
Megpróbálta nagyobb erővel, de a növényke még nagyobb lendülettel visszajött. Néhányszor még kísérletezett, hiába, aztán fogta magát, megmélyítette a kis gödröt, s akkor derült ki, hogy ő volt a hibás, hiszen a szamócát egy jókora varangyos béka há-
tára próbálta elültetni. Kicsit megijedt a látványtól  varangy őméltósága viszont beláthatta, hogy neki itt nincs keresnivalója, mert eliszkolt. S lehetett folytatni a mun-
kát, most már az izgága béka nélkül.

Az almás sün
A kertünkben egy süncsalád lakott. A fejük felett a fákon már érett az alma: pirosodott a jonatán, aranyló színt öltött a golden, a bőralma pedig szinte beleolvadt a falevelek közé. Az érett gyümölcsből jutott a fák alá is, és egy reggel arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik életre kelt, sétálni indult. Alaposabban megnézve kiderült, hogy az egyik sününk igyekezett élelemszerző körútra, s hegyes tüskéivel ő kapta a hátára a piros almát.
E történet hallatán később gyermekeimnek, unokáimnak is ezer kérdése támadt: Hová vitte a süni az almát? Hol volt a lakása? Hány kicsinye volt? Szokott-e máskor is vinni? Mit evett még? Ezer kérdés és ezer felelet a nyiladozó kis elméknek.

Viszi a róka a tyúkot!
Gyerekkorom egy szakaszában a Káricsai-hegyen laktunk, gyönyörű, vadregényes környezetben. A házunk körül disznóól, istálló állt, és temérdek baromfi csipegetett. Sokat álltam az ablakban és figyeltem az állatokat, leírhatatlanul jó és szép volt itt lakni, bár egy kicsit magányos. Beszélgetni akkor lehetett, ha jöttek fel az emberek a szőlőkbe dolgozni Csömödérből, Kisszigetből, az pedig nekem külön öröm volt, ha valaki gyerekkel érkezett, hiszş végre akadt játszótársam.
A magányért cserébe a faluban is ritkán előforduló élményeim akadtak. Egyszer ablakbéli leshelyemről lá-tom, hogy lohol a róka, szájában a kendermagos tyúk-kal. Riasztottam apámat, ő kapta a puskát, s a ravaszdinak hamarosan rossz vége lett. A tyúkunk örömében (vagy ijedtében) akkora tojást tojt, mint még soha, amit pedig anyukám hosszú könyörgés után megsütött nekem. Olyan finomat azóta sem ettem!