Majd' négyszázan zarándokoltak az apáti keresztekhez

Ragyogó napsütés fogadta szombat délután a nemesapáti Kiscseri-kereszthez érkezőket, ahol a napokban felújított fogadalmi kereszt szentelésére, avatására készülődtek. Gáspár Zoltánné polgármester avatóbeszédében elmondta az útszéli keresztépítésének történetét, majd köszönetet mondott mindazok támogatásáért, akik lehetővé tették, hogy az útelágazásnál egy megújult homokkőkereszt fogadja a hegyi hajlékokhoz menőket.

A Kiscseri-keresztnek is megvan a maga története. A falu emlékezete szerint Farkas Ferenc súlyos szembetegségben szenvedett, a szegények orvosához, (azóta boldoggá avatott) dr. Batthyány-Strattmann Lászlóhoz fordult. A szemműtét előtt Farkas Ferenc fogadalmat tett, amennyiben látását visszanyeri úgy, keresztet állíttat Isten dicsőségére és Szűz Mária tiszteletére. Az avatóbeszéd után Sömenek István érseki tanácsos áldotta meg a majd' kilencven évvel ezelőtt emelt keresztet.

Ezután - a nemzeti lobogót követve - az öt kilométerre lévő Prenner-kereszthez zarándokolt az egyre növekvő tömeg. E tavaly felújított keresztnél Sömenek István plébános a határjáró-szokásokat elevenítette fel.

Innen, a már majd négyszáz fős sereglet a villámvágta-kereszt tövéhez érkezett, ahol sor került a határ-, bor- és búzaszentelésre. A kegyeletes szertartás után az alibánfai Lila Akác Dalkör tavaszi nótacsokrát hallgatták meg a jelenlévők, majd a nemesapáti Ifjúsági Klub tagjainak előadásában Kerekes Károly A kereszt című versét.

A kegyeletes szertartásokat követően a hegyi hajlékok árnyékában olthatták éhüket-szomjukat a megfáradt határjárók (a karon ülő gyermekek, a huszon-, harmincévesek, a nyolcvanon túl lévő szépkorúak). A felajánlásoknak köszönhetően kettőféle egytálétellel, pogácsákkal, süteményekkel és finomabbnál finomabb itókákkal várták a gondos gazdák a délutáni programokon résztvevőket.

Kerekes Károly (O.Cist. 1918 - 2009):
A kereszt Van, aki büszkén viszi, hisz senki se látja, Hogy vérzik a válla és sebes a háta.
Van aki alázattal és lehajtott fővel
viszi a keresztjét,krisztusi erővel.
Van, aki morogva, zúgolódva viszi,
minden sarkon megáll, ha lehet leteszi.
Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják hazug könnyek sokszor áztatják orcáját.
Van, aki keresztjét más vállára rakja,
abban a hiszemben, hogy vissza nem kapja.
Van, aki félrenéz, hol jobbra, hol balra, segít embertársán, ő segít, te balga.
Én a keresztemet fiatalon kaptam,
elfogadni, hej, sehogy sem akartam.
Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem, oh, csodák csodája! Összenőtt előttem.
Azután felvettem gyenge vállaimra,
tudtam, hogy elkísér hűen a síromba.
Tövises utakon elgyengült a lábam,
vittem a keresztem, meggörbült a hátam.
Elestem, felkeltem, így ment éveken át, vittem és cipeltem a nehéz keresztfát.
Elmentem messzire, idegen országba,
oda is elkísért a keresztem fája.
Akiket szerettem, azok egytől-egyig,
azok kigúnyolnak, lettek ellenségim.
Tövis koszorúmat a fejemre nyomják,
könnyeim patakját szélesebbre ássák.
Mivel keresztemet nehéznek tartottam,
azért még hozzá egy fakeresztet kaptam.
Oda van az téve gyermekem sírjára,
egyből kettő lett a keresztem fája.
Már megöregedtem, hajam fehér lett,
de az én keresztem súlya nem lett könnyebb.
Naponta növekszik a keresztem súlya,
vagy én lettem gyengébb, s a vállam nem bírja.
Ó, sokszor de nagyon szeretném letenni, Azt hiszem, tovább már nem is lehet vinni, Vérzik a szívem, lelkem roskad össze, De az én keresztem hű hozzám örökre.
Cirenei Simon, ki vinni segíted,
A jó Isten áldjon meg érte Tégedet.
Amikor meghalok, eltemetnek engem,
letűzik síromra nagy, nehéz keresztem.
Bocsásd meg Jézusom, hogy zúgolódva vittem, És most visszaadom Neked a keresztem.
Csak azt az egyet kérem Tőled, Én Istenem, Lelkemet vedd hozzád, magadhoz az égben!