Nagykanizsa

2014.01.08. 14:25

A bölcsőtől a koporsóig

Nagykanizsa - Ma már nem elég, ha az egyház munkája csak a klasszikus szerepkörre korlátozódik, ennél sokkal több kell, közösségépítés - véli Hella Ferenc, a református gyülekezet lelkipásztora.

Horváth-Balogh Attila

Hella Ferenc feleségével éppen 5 éve került Bajánsenyéről Nagykanizsára.

-Már a pályázatomban azt a célt tűztem ki magam elé, hogy sok-sok kis csoportból élő közösséget szeretnék kialakítani Isten segítségével Kanizsán és a környező településeken - bocsátotta előre a lelkipásztor. -Legfőbb törekvésünk jelen lenni az emberek életében a bölcsőtől a koporsóig. Ebben igyekszünk munkálkodni és szerencsére, az épületeink, a parókia és a templom mellett sikerült a közösségi életünket is megújítani.

Hella Ferenc elmondta, az áttörést ebben az úgynevezett alfa-kurzus elindítása hozta meg, melyet körülbelül 80, más-más felekezetből érkezett résztvevő végzett el. Ez nagyban segítette a hívek hitben való elköteleződését. Létrejött a Csillagfény Református Kórus, s uniós támogatások révén további kisközösségek alakultak, melyekkel hosszú távon is számolnak.

-Ilyen például a rendkívül népszerűvé vált baba-mama klubunk, melynek keretében a gyerekeknek játéklehetőséget, a szülőknek pedig egyfajta találkozási pontot biztosítunk, ahol tapasztalatokat cserélhetnek, vagy egyszerűen csak egy jót beszélgethetnek egymással - magyarázta Hella Ferenc. De érdemes megemlíteni a hittanoktatást is, amivel jelen vagyunk már nem csak az iskolákban, hanem az óvodákban is. A 7. évfolyamtól felfelé, huszonéves korig bezárólag pedig a családi életre próbáljuk felkészíteni az ifjúságot. Indítottunk továbbá főző tanfolyamot is.

Nagy népszerűségnek örvend a baba-mama klub is, ahol a gyerekek játszhatnak, a szülők beszélgethetnek Fotó: Hella Ferenc

Hella Ferenc leszögezte: világi rendezvényeiken igehirdetés nincs, hiszen ezek nem a vallásról szólnak, hanem a baráti együttlétről, mert talán ez az, ami a legjobban hiányzik a mai ember életéből. Mindezeken túl egészségneveléssel, jogi-, és munkavállalási tanácsadással foglalkoznak. Persze, utóbbiban is jelen van a lelki vezetés.

Mint kiderült, programjaikkal eddig több, mint ezer főt tudtak megszólítani kimutatásaik alapján.

A tervekről szólva pedig elmondta: továbbviszik az eddigi projektjeiket, ám idén nagyobb hangsúlyt fektetnek az egészségmegőrzésre. Ennek jegyében kerül sor ismét a Kanizsai Esték előadássorozatra, illetve egészségfelmérő napokra. A későbbiekben pedig egy családos tábort szerveznek, ahol mindenkinek jut hely, a csecsemőtől az aggastyánig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!